Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Dercsényi Dezső: Művészetünk kezdetei? (tanulmány)
VALLKÖ (SZEKSZARD, MÜZEUM) A legrészletesebb indokolással Marosi Ernő fejtette ki két ízben is az eredeti koncepcióval szembeni álláspontját. Nemcsak elvi, technikai szempontból is elve- tendőnek tartja azt a feltevést, hogy a fémművességből mehetett volna át ez a motívum és stílus első templomaink kőfaragványaira. Kétségtelennek tartja, hogy Bizánctól vettük át, illetve ottani mesterek terjesztették el nálunk. Bár kétségtelennek véli, hogy arab hatásra a X. században, vagy már századokkal korábban a Jusztinianusz kori művészet vette fel épületornamentikai repertoárjába. Innen terjedt el Bulgáriába, az Adria kikötővárosaiba és Magyarországra is. Hazánkban való elterjedése szerinte összefügg a királyi magánegyházak (Eigenkirche) építésének XI. század harmadik negyedében tapasztalható fellendülésével (Tihany, Szekszárd, Vác). A királyi alapítású templomoktól vették át az első magántemplomok (pl. Zselieszentjakab). Végső kicsengése a dél-magyarországi csoport (Dombó), a sze- rómségi emlékek. A legkésőbbi, Belus bán által alapított Bánmonostor a XII. század második felében. Kutatóink eddig nem fordítottak nagyobb figyelmet a faragványok jelentéstartalmára. Entz Géza utalt ugyan arra, hogy a sződi paknetta sor a váci székesegyház oltárlépcsőin a 12 apostolt szümbolizálta és Török László analizálta részletesebben a szekszárdi vállkő ábrázolásainak szimbólumait. Általánosságban azonban utalt arra, hogy az életfa (paknetta) a paradicsomnak, örök életnek, Krisztusnak, Ecclesiának, Synagogának a jelképe. Annyi bizonyos, hogy ma öncélú díszítésnek tűnő motívumok készülési korukban a templomokat látogatók számára jelentést, tartalmat hordoztak. Ez a tartalom annál könnyebben öltözhetett „pogány” motívumokba, mert hiszen az életfában Dienes is az új „államvallás”, az égi eredetű uralkodó szimbólumát látja. Idáig jutottunk el több mint hat évtized alatt. Az induláshoz képest megsokasodott az emlékanyag, de olyan adatok nem kerültek feltárásra, amelyek segítségével a palmettás kövek ,„titkát” meg lehetett volna fejteni. Legfeljebb az eleinte még eltúlzott korhatárolása (IX., illetve XIII. század) esett ki az idők szűrőjén, de véglegesnek mondható álláspont nem alakult ki. Erre azonban annál inkább szükség lenne, mert a nyolckötetes művészettörténet első kötetében e kérdésben is állást kell foglalni. 180
