Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Dercsényi Dezső: Művészetünk kezdetei? (tanulmány)
BERCSÉNYI DEZSŐ Művészetünk kezdetei? Miközben a Magyarországi művészet története c. nyolc kötetre tervezett kézikönyv folyamatban levő feldolgozásának első (az Árpád-korral foglalkozó) kötetében a tudománytörténeti fejezeten dolgoztam, az a francia mondás ötlött az agyamba, amely szerint az embernek mindig visszatér az első szerelme. A palmettás kövekre gondolok, amelyekről doktori disszertációm után első tanulmányomat írtam s amelynek „eredményeit” hosszú ideig elfogadta a tudományos közvélemény, majd a teljes negáció szakasza következett, hogy ma szakadék válassza el a szembenálló véleményeket. Jómagam úgy véltem, hogy ezek a jellegzetes motívumokkal bíró s még határozottabban megkülönböztethető stílusban faragott kövek szorosan kapcsolódnak honfoglaláskori művészetünkhöz. Pontosabban annak fénypontját képviselő tarsolylemez körhöz, annak ízlés- és formavilágát vitték át első templomaink párkányaira, oszlopfőire. E tétel — mint említettem — hosszú ideig elfogadásra talált, majd mind erősebb kritikát kapott s ma ott tartunk, hogy a kutatók jó része XI. század végi, XII. század elejinek tartják a faragványokat, másrészt pedig egyik kitűnő szakértőnk a honfoglalás és az államalapítás közötti időre helyezi készülésük korát. Mi sem lenne természetesebb, mint hogy újra tollat ragadva megkíséreljem megvédeni első álláspontomat, de erről letettem. Nemcsak azért, mert fölmelegítve talán csak a töltött káposzta jó, azért is, mert rá kellett jönnöm, ma sem mondhatnék mást. Amint azonban végig gondoltam e problémakör félszázados történetének egyes állomásait, rájöttem, annyii személyes élmény fűz hozzá, amelyet talán kár lenne feledésben hagyni, tudományos publikációban pedig aligha lenne helye. így született ez a kis írás, vitázva önmagámmal s másokkal, amelynek azonban nem az a célja, hogy az ellenvéleményen levőket meggyőzze, talán csak az lehetne a haszna; hogy az érdeklődő nagyiközönség bepillantást nyer egy problémakör közel félévszázados fejlődésébe. Egy kicsit a színfalak mögé lát, ami távolról sem jelenti azt, mintha kulisszatitkokat akarnék szellőztetni, már csak azért sem, mert ilyenek a jelen esetben nincsenek. A veszprémi székesegyház 1907—10 közötti helyreállítása (amely a barokkban átépített román templomiból jellegtelen neoromán épületet alkotott) során feltűnő nagy számiban kerültek elő palmetta díszes kőfaragványok. Mint általában sok helyen vidéken, lelkes amatőrök — Veszprémben Ádám Iván — rögzítették a farag- ványók előkerülési helyét, gondoskodtak múzeumba szállításukról, még ha elhelyezésük (a főkapu és az előcsarnok ajtaja közötti térben voltak felrakva) kívánni valót hagyott is maga után. Abból, hogy az egyik darabot a hatvanas években találták meg újra, biztonságuk sem lehetett nagy. Inkább az óvta meg őket, hogy méretük, súlyuk miatt aligha kellett lopástól '(annál inkább rongálódásuktól) tartani. A tudományos érdeklődés is elég későn fordult feléjük. Eltekintve Gerecze Péternek a századfordulón írt, de sajnos kéziratban maradt Árpád-kori építészet- történetétől (amelyben két palmettás kőről emlékezik meg a székesegyház helyre- állítása előtt), Rlhé Gyula először 1924-ben említi, majd részletesen 1928-ban publikálja a veszprémi székesegyház régi köveit, IX. századinak tartva azokat. Ezt az álláspontot Tóth Zoltán tette kritika tárgyává, s a veszprémi köveket és társait (ide sorolja Szekszárd, Somogyvár, Vértesszentkereszt egyes faragványait) állam174
