Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Jávor Ottó: A Szörny (elbeszélés)

egyszerűen Tivinek, én vagyok az idősebb, szervusz, kérlek. Tehát arról van szó, hogy jó lenne azt a kis murit, ezt a vadászatot jövőre megismételni. Vedd rá a főméltóságú urat, ugyanis ez az egész nyomorult határ az én birtokom, és ha sikerülne, hejaj, nagy percentet adok, kérlek, legalább három, na, legyen, négyezer pengőt, négyezer pengőt a mai világban! őszinte ember vagyok, gentleman, mi gentlemanok egymás közt, kérlek, szóvtal, szükségem van a pénzre, ahogy elnézlek, neked is. Tehát vadászatomként négyezer pengő. Még két vadászat, és kinn leszek a vízből, megmentem a birtokot, ne hagyjuk, kérlek, hegy a svábok meg a zsidók kihúzzák az ősi földet a talpunk alól. Mind a ketten jól járnánk, ráadásul a tó északi szeglete feleségem nagybátyjáé, az öreg Noszty tulajdona, bizonyosan ismered, az öreg Nosztyt mindenki ismeri, nagyszerű ember az öreg, ő jutányosán bérbe adná neked, príma kacsa- meg libanevelő, annak van jövője, kérlek, nem a búzának, a libamájat Londonban is, nem kell aratni, amikor nyolcvan fillért is kénytelen az ember kifizetni napszámnak. Szóval, tőlem kaphatnál nagyszerű amerikai tápot, jutányosán, persze, majd megegyezünk, úriemberek között ez nem téma, hallottál a kentuckyi csodalibákról, azokat is ezen nevelik, pedig ők aztán tudják, mitől döglik a légy. Komplex hatás, kérlek, egyben tisztítja a vizet, levegőt, tudod, az amerikaiak praktikus emberek, náluk a vécépapír kifőzve laska-tészta, mintának kaptam pár zsák tablettát, de odakünn még nagy készletekkel bír egy távoli rokonom. (Jelentős pillantás N. Tóth felé, de az állja, úgy néz vissza, hogy nekünk nincs mit egymás szemére hányni.)

Azt akartam mondani: te szörnyeteg. De eszembe jutott az én kedves kis Szörnyem, s elharaptam a szót. Azt se kérdeztem, ő mennyit kapott a vadászatért. Némán lehajoltam a Lacrima Ghristiért, meghúztam az üveget." Jól meghúztam, éreztem, nehéz idők jönnek. 1932-őt írtunk.

*

„Nekimenjek, ne menjek ...” A zenekar már végigjátszotta egész repertoárját, hát kezdte elölről. A három férfiú elgondolkodva nézett vissza az időbe, nem vették észre Moldova üres asztalát, ahova most telepedik le négy iszonyatosan fiatal férfi kockás ingben, farmerban.

A három férfi kihúzta magát. Mert az is valami, ha az embernek van mit mesélnie. És az ő kis svihákságuk mi azokhoz a nagy svihákságokhoz képest, amiket az apák, a nagyapák, déd- és ük'apák. Volf valami megrendültség a levegőben. Z. Nagy, a lámpagyári újító szólalt meg.

— Már megbocsáss, fenség, a Szörny nem tehetett mást. Hogy maradhatott volna abban a társaságban!

H. Kiss edmélázvá bólintott. Lassan fölemelte fejét. — De csak nem ment el örökre?

Ezen megint elgondolkoztak. Aztán H. Kiss, a rangidős azt mondta: Hör- pintsük ki borainkat!

Kihörpenték. Két forintot tettek az asztalra borravalónak. A pincér úgy köszönte meg, mintha százast kapott volna.

(Egymás mögött vonultak a kijárat felé, póznalábú háromkirályok, akik lerakták ajándékukat. De csillag nem volt fölöttük, a holdat is eltakarta egy macska háta, a kerítés tetején ívben görbült.)

14