Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 12. szám - Köz-Életünk

j«turnóba utazott. Grúziában láto­gatást tették testvérlapunk a Mna- tobi, és a Szovjetszkaja Grúzia szer­kesztőségeiben, ahol tájékoztatták egymást munkájukról, irodalmaik helyzetéről és eszmecserét folytattak a további együttműködés lehetősé­geiről. Mint ismeretes, folyóiratunk tavalyi és idei novemberi számaiban bemutatkozási lehetőséget teremtett a mai grúz költészet és széppróza rangos képviselőinek. Partnereink nagy örömmel fogadták ezt, és a közeljövőben — közreműködésünk­kel — folyóirataikban magyar iro­dalmi összeállításokat készülnek megjelentetni. Sikeres volt tárgyalá­sunk a grúz írószövetség mellett működő Műfordítói Tanács vezetői­vel is. A mai magyar tényirodalom, történeti esszé műfaját reprezentá­ló, 10—12 ívnyi szemelvény váloga­tására, és nyersfordítások elkészíté­sére kaptunk felkérést. Ez a válogatás a Műfordítói Szövetség folyóiratának (ami a mi Nagyvilág c. folyóiratunknak felel meg) külön- Számaként lát majd napvilágot s re­méljük, nyomában a teljes művek is megjelennek grúz nyelven. Rózsa Anna Alapítvány. — A magyar textilművészet támogatására tíz­ezer svájci frank értékű alapítványt hozott létre a svájci Alwin Widmer. A nemrég elhunyt Rózsa Anna ne­vét viselő alapítvány szakmai keze­lője a szombathelyi Savarda Múze­um; az összeg kamataiból lehető­ség nyílik fiatal textbiiltervezők rend­szeres támogatására, egy Rózsa An- na-díj leadására, és egy kiválasztott művész önálló kőszegi bemutatko­zására. AZ ÉLETÜNK BUDAPESTEN AZ ALÁBBI HIRLAPBOLTOKBAN KAPHATÓ V., Váci út 10. V., Szabadsajtó út 6. SUGAR Üzletközpont, Örs vezér tér Magyar Jakobinusok tere, Déli pu. Szt. István krt. 25. I., Bem u. 9. V., Felszabadulás tér 4. (Párizsi udvar) József nádor tér 1. Corvin Áruház Lenin krt. 17. Hegedűs Gyula u. 43. Baross u. 59. SKÁLA Áruház Petőfi Sándor út 17. Rákosfalva park 3/c. (XV.) Hírlapbolt (KHI) V., Bajcsy-Zs. u. 76. 1152

Next

/
Oldalképek
Tartalom