Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Száraz György: A tábornok XXXII. (életrajzi esszé)
lenőrző, nem pedig irányító jellegű. Bár úgy tetszik kezdetben, Bleyer is egyetérthet alapelvével, amelyet így fogalmaz meg: „Szégyenletes dolog, ha valaki, aki németnek született, másnak akar látszani. Mert a német hűség: hűséget jelent a német néphez ... de ugyanakkor hűséget jelent a hazához is, amely ellen a magyarországi németség sohasem vétett.” Bleyer korábbi fogalmazása szerint a Deutsch-Vngartum: az öröklött, vállalt németség és a magyar környezetben kialakult sajátos „helyi” psziché egysége. Ez önmagában különbözik Gratz Gusztáv meghatározásának lényegétől: a deutsch-ungar németként magyar hazafi, akinek mind németsége, mind hazafisága magától értetődő. Az értelmezés persze már sokféle lehet. A magyarországi német vallhatja magát csupán egy nyelvi-etnikai csoport tagjának, aki — elfogadva az „egységes politikai nemzet” elvét — lemond a politikai autonómiáról s beéri a nyelvi-kulturális jogokkal. De a hazafiúi, állampolgári hűség úgy is lehetséges, hogy nem fogadja el a „politikai nemzet” koncepciót, s magát egy közjogi-politikai értelemben is autonóm nemzetiség tagjának akarja tudni, természetesen az államhatárokon belül. Egyik esetben sem zárható ki az egész kultúrához való ragaszkodás, a telepes ősök régi hazája iránti fokozott érdeklődés, vonzalom; s nyilván feltételezhető bizonyos elfogultság is; például olyasmiben, hogy a deutsch-ungarn tudat Díszt Ferencet szívesebben tartja Franz Distként számon. De nincs baj, amíg a honi német németként is érzi a magyar állam gondoskodását és honfitársai megbecsülését; amíg magáénak vallja, vallhatja az összesség gondját, törekvéseit; s amíg „deutsch-ungarként” foglal állást a magyar és német állam közötti érdekellentét esetében. Érdekellentét pedig van, noha a két kormány külpolitikája — ibár összehangolás nélkül — csakugyan egy irányba halad. 1925 májusában, a német elnökválasztás után — Hindenburg elnöksége egyébként a militarista-nevansista szellem erősödését jelzi — Gömbös levelet ír Bethlennek. Tájékoztatásul közli, hogy Hindenburgot köszöntő beszédének szövege több osztrák és német lapban — így a müncheni náci Völkischer Beobachterben is — megjelent, ám mindenütt kihagyták belőle a következő passzust: „Németországtól és a német nemzeti pártoktól csak azt kérjük, szereljék le a nagynémet ngitáoiót és gondoljanak arra, hogy Nyugat-Magyarország kérdése is a békerevízió körébe tartozik. Köztünk a Lajta képezi la határt.” Aztán — bizonyára a Bethlen tudtával folyt Lu- dendorf-féle tárgyalásokra utalva — így folytatja: „Annak idején, amidőn a németekkel tárgyaltunk, és amidőn arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a 'békeszerződésék semmisek és hogy a történelmi határok ismertetnék el, akkor a németek már szubjektív momentumokra hivatkozással Nyugat-Magyaronszágnál nehézségeket támasztották, úgy hogy 'kompromisszumos megoldást kellett találnunk, azzal 'a hátsó gondolattal, hogy alkalomadtán úgyis ia teljes integritási elvet érvényesítjük.” Majd leszögezi, hogy amikor elkövetkezik Németország és Ausztria egyesülése, iákkor „elsősorban nekünk, jabboldaiiaknák a legbrutálisabban kell követelnünk Nyugat-Mn- gyarországot”. Nyilván a Lajtáig való egyidejű magyar katonai előnyomulásra gondolva teszi hozzá: ,,iazt hiszem, kész helyzetet kell időben teremtenünk, amire vonatkozólag terveimet szóbelileg fogom előadni”. De szó esik ta (levélben Ludendorff tábornokról is, aki az elnökválasztáson a náci párt jelöltje volt egykori parancsnokával, Hindenburggal szemben, s akivel Gömbösék ezek szerint változatlanul tartják a kapcsolatot. Ügy látszik, ia generálisnak sem közömbös a „deutsch-ungarok” dolga, mert Gömbös ezeket írja: „Ludendorff többször üzent nékem, hogy ne nyomjuk el az itteni németeket, legyünk toleránsok velük, úgy hogy kénytelen voltam egyik kiküldöttét Pest vidékén körülvezetni, hogy bebizonyítsam azt, hogy Magyarországon a nemzetiségek elnyomva nincsenek, és hogy elsősorban a németek élveznek különös előjogokat.” Úgy tetszik, Gömbös egy kicsit lekezeli a „német erőt”. Ö talán Horthynál is komolyabban vette Ludendorff 1920-ias „hódoló” levelét. Brutális követelés, kész helyzet . .. Bizony, 1938 márciusában, amikor a Wehrmacht megindul Ausztria megszálláséra, se brutális, se finom formában nem hangzik már el a követelés; csupán az 1180
