Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
a magasból. Nem tudom, szeretik-e a verseimet, vagy csak aláírásomat akarták annyian, alig volt időm a napernyő állá visszaihajolni, zsibbadó tarkómat meg- nyomtoodini. Hyenlkor sokszor érd meglepetés az emlbert, itt éppen a falumbeli bárdlánynak örültem meg. Szombathelyre ment férjhez, de öreg kanálban Iszká- zon akar lakni — mondta. Eszembe jutott, hogy az Üres bölcsőnk járása című könyvemet ajánljam neki. Van-e pénze? — kérdeztem hebehurgyán. — Máért? — Hát, hogy írtam ám egy könyvet a szülőföldünkről, a sátoriban megkaphatja. Istenem, micsoda moűartalan voltam? Nekem kellett volna odaszaladnom és megajándékoznom vele ezt a kedves asszonyt. Befejeződött a dedikálás és gyerünk Gersakarátra! Micsoda nevek vannak Unaságod megyéjében: Gersekarát, Gutatöttös, Csempeszkapáas — igazi riégi falunevék, akár az ón vidékemen Csögle, Karalkószöncsök, Berzseny, ahonnan ősei származtak a Tékábtetes Üninak. Ha nem jobbágyáivadlék lennék, még azt is elképzeltem volna, rokonok vagyunk vailamálképpen, hiszen Berzseny ott van a szomszédunkban. Gersefcariátan éppen az állatetetés, fejés idejére hirdettek meg, egyetlen paraszt sem jött el a találkozóra. Néhány ráérős emberrel, tanítóval, tanárnővel, irodistával beszélgettünk. Már azt se tudtam, mit beszélek, olyan fáradt voltam. Mint ahogy mondják, miniden jó, ha jó a vége, másnap Biobán kellemesen éreztem magamat. Korán érkeztünk, megbámultuk a körihiütásokat, céHövöldé- sek készülődését. Két család jött Babára vontatókkal, Mcőkocsilkkal. Nem képzeltem, hogy ilyen gazdagok a cigányok; nyáron összeszedik magukat, mert a gyerekeik nem olyan ivékonypénzűek, mint én voltam kiskoromban. A körhinta tetején a gyatra mázoknányok majd a búcsúban vasárnap megmozdulnak, mint a forgó földön a zuhogó vízeSésék, váirikasfélydk, tündérikiriálynők. Kisiskolások szavaltak vásáros, biúcsús verseimből, s jól illett egymáshoz a kinti látvány meg a benti csicsergés. Elborítottak kiskertjük virágaival, szegfűvel, pünkösdi rózsával, futórózsáival, jázminnal raktam tele az asztalt. Szinte meghívták kertjeikbe. Aldtak egy nagy Skatulya epret, egy bőinrel mintázott fadobozt, s egy bdbai képeslapot. Ráírták: Bdba, 1981. június 5. Míg Szombathelyen hatalmas bronzszobrát láttam az Űmmafc, itt kocsizásaira emlékeztetett az utca, ahol Hetyéről Sömjénbe s vissza Niklára elporozott. Bárhova kerülőik ezen a vidéken, mindig a nyomában találom magamat. Mondtam is hallgatóimnak, erre járt Berzsenyi Dániel költő, de nem ám, mint vándarpöéta. Helyemben hallhatta volna a vihar morgó közeledését, hirtelen dörrenését, s amint a gyerekék hazaszaládlnák, s a fekete ruhás agg paraszt sietősen lépked utánuk. Ma aztán nyilallhatott a kőszegi ember háta — gondoltam magamban. Nem is említettem, hogy Kőszegen most jártam először. Annyi szépet hallottam erről a városról! Házait, utcáit, a pompás belsejű templomot, a .várat Uiraságod épp olyannak láthatta, mert gpnldosan meghagyták a maguk formájában. Ivott-e abban a borozóban, melynek fekete szőlőfürt a cégére,, s fala tele írva mindenféle gyatra verssel? Egyet följegyeztem a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár meghívó levelére, mert más papírom nem volt. így került össze a Könyvihét meg a fűzfapdézis. Bús ember ha nincs kedve Borban van a kedvmag megvetve Hát ezért iszunk mi mindig Meg sem állunk nyolc-tíz deciig Ne tartsa tiszteletlennek írásom ilyetén való befejezését. Nevessünk rajta! 1098
