Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Csonka Gyula: Doni napló (dokumentum)

ló hangija szinte idegtépő. Ez a sok- csövű ágyú már nagyon sok életet kioltott. Szinte lehetetlen menekülni előle.

Isten különös kegyelméből sikerült keresztültörni a gyűrűn, és csupán ösztönünklbe[n] hízva, előre, míg egy századnyi magyart találtunk felfejlődve egy fennsíkon, egy vezérkari százados vezetése alatt. Rögtön be leszünk osztva, és várjuk a nuszkit, de ehelyett megjelennek a piros csillagos ráták, leszállva ránk vagy tíz daralb, és hullik a géppuskagolyó és a (bonniba.

Hol vannak a híres stukák? És a magyar gépek? Itt lapulunk a hóban, hiába lőjük [őket] a puskánkkal, míg végre megunják a körözést, és eltűnnek. Mi osaik várunk, a sebesültek jajgatnak, és nincs segélyhely.

Ailkonyodik, és látjuk a jobb szárnyon, [a]mint az orosz harckocsik előretörnek. Kerítenek. Most újra kitörni? Borsóként pattog le a puska- golyóink az oldalukról, miig végre megjelenik két páncéltörő ágyúnk. Hamarosan kilő (vagy három tankot.

Más helyzetben gyönyörködni lehetne az esti szürkületben fáklyaként világító aoélszömyek [b] en, amint ugrálnak ki (belőlük az oroszok, de most nines arra idő.

Támadunk az előttünk levő cserjés szakadék felé, ahol az orosz már befészkelt. Mér sötét van. Lőjük az erdőt, majd fától fáig előre. Az orosz gyalogság hátrál, de újra jönnek az aoélszömyek, és pokolhoz hasonló hangzavarban látón», amint [a] mellettem- levő, hóiba süppedt embertömegen átgázolnak, lőve a kartácsot.

Hol vannak a híres német páncélosok, és a magyarok? Itt nincs más, mint ihaláihörgés és a gépeknek kiszolgáltatott gyalogság töltény nélküli visszavonulása a vaksötét, néha rakéták által megvilágított éjszakában.

Ők jönnek óriási tömegekben, részegen, huri-lburi[t] kiabálva-, akna- és modern tűzfegyverrel.

Még egyszer ellentámadásra lendülünk, fáradtan, három nap óta éhezve. És megállítjuk őket — míg végre megérkezik gépkocsikon a német gyalogság, -de az őrült nagy tömeggel szemben ők is tehetetlenek.

Már éjifél után 3 óra. Derengeni kezd, vagy talán csak káprázat, az agyongyötört idegek kápráaata. M-ajd égnek a -Sztalin-gyertyák. Nem- tudunk mozogni, mert nappali fény van. A hóba fekszünk. Már nem is fázom, hiszen három nap[ot] és éjt a szabadiban töltöttem.

Csak egy félóra után, mikor a hóból kijövünk félig megfagyva, akkor veszem észre, hogy a kezeim nem- tudják elereszteni a puskát. Megfagytak az ujjaim és a l-ábam a bakanccsal együtt.

Január 16. Reggel indulunk visz- szafelé, ki -merre lát. Emberek, autók, szekerek egymást letiporva menekülnek. Az orosz óriási erővel támad, gép és gép mindenfelé.

Dél felé nagyobb községbe érünk. Itt összejövünk a szakaszunkból kilencen. Tehát 35 emberből ennyi maradt. Itt kapuink egy kis feketét, m-ás[t] semmit egész nap. De szerencse, a fiúknál van- vagy 3 kiló szalonna, így könnyen eszünk, egy jószívű muszka család ad hozzá kenyeret.

Este 7-kor riadó, tovább indulunk. A hátunk mögött bőg az orgona. És újra harc és menekülés a metsző hidegbe [n].

Január 17-én éjjel egy kis falu- ba[n] meghálunk. Itt már van mindenféle katona keverve, de étkezés — az nincs.

Január 18. Korán reggel indulunk, szekerek, lovak vegyesen. Egy magas domlboldálon kapaszkodunk föl, mert a lovak téhetetlenek a höba[n].

109