Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Csonka Gyula: Doni napló (dokumentum)

ló hangija szinte idegtépő. Ez a sok- csövű ágyú már nagyon sok életet kioltott. Szinte lehetetlen menekül­ni előle. Isten különös kegyelméből sikerült keresztültörni a gyűrűn, és csupán ösztönünklbe[n] hízva, előre, míg egy századnyi magyart találtunk felfej­lődve egy fennsíkon, egy vezérkari százados vezetése alatt. Rögtön be leszünk osztva, és várjuk a nuszkit, de ehelyett megjelennek a piros csil­lagos ráták, leszállva ránk vagy tíz daralb, és hullik a géppuskagolyó és a (bonniba. Hol vannak a híres stukák? És a magyar gépek? Itt lapulunk a hó­ban, hiába lőjük [őket] a puskánk­kal, míg végre megunják a körözést, és eltűnnek. Mi osaik várunk, a se­besültek jajgatnak, és nincs segély­hely. Ailkonyodik, és látjuk a jobb szár­nyon, [a]mint az orosz harckocsik előretörnek. Kerítenek. Most újra ki­törni? Borsóként pattog le a puska- golyóink az oldalukról, miig végre megjelenik két páncéltörő ágyúnk. Hamarosan kilő (vagy három tankot. Más helyzetben gyönyörködni le­hetne az esti szürkületben fáklya­ként világító aoélszömyek [b] en, amint ugrálnak ki (belőlük az oro­szok, de most nines arra idő. Támadunk az előttünk levő cser­jés szakadék felé, ahol az orosz már befészkelt. Mér sötét van. Lőjük az erdőt, majd fától fáig előre. Az orosz gyalogság hátrál, de újra jönnek az aoélszömyek, és pokolhoz hasonló hangzavarban látón», amint [a] mel­lettem- levő, hóiba süppedt embertö­megen átgázolnak, lőve a kartácsot. Hol vannak a híres német páncé­losok, és a magyarok? Itt nincs más, mint ihaláihörgés és a gépeknek ki­szolgáltatott gyalogság töltény nél­küli visszavonulása a vaksötét, néha rakéták által megvilágított éjszaká­ban. Ők jönnek óriási tömegekben, ré­szegen, huri-lburi[t] kiabálva-, akna- és modern tűzfegyverrel. Még egyszer ellentámadásra len­dülünk, fáradtan, három nap óta éhezve. És megállítjuk őket — míg végre megérkezik gépkocsikon a né­met gyalogság, -de az őrült nagy tö­meggel szemben ők is tehetetlenek. Már éjifél után 3 óra. Derengeni kezd, vagy talán csak káprázat, az agyongyötört idegek kápráaata. M-ajd égnek a -Sztalin-gyertyák. Nem- tu­dunk mozogni, mert nappali fény van. A hóba fekszünk. Már nem is fázom, hiszen három nap[ot] és éjt a szabadiban töltöttem. Csak egy félóra után, mikor a hó­ból kijövünk félig megfagyva, ak­kor veszem észre, hogy a kezeim nem- tudják elereszteni a puskát. Megfagytak az ujjaim és a l-ábam a bakanccsal együtt. Január 16. Reggel indulunk visz- szafelé, ki -merre lát. Emberek, au­tók, szekerek egymást letiporva me­nekülnek. Az orosz óriási erővel tá­mad, gép és gép mindenfelé. Dél felé nagyobb községbe érünk. Itt összejövünk a szakaszunkból ki­lencen. Tehát 35 emberből ennyi maradt. Itt kapuink egy kis feketét, m-ás[t] semmit egész nap. De szeren­cse, a fiúknál van- vagy 3 kiló sza­lonna, így könnyen eszünk, egy jó­szívű muszka család ad hozzá kenye­ret. Este 7-kor riadó, tovább indulunk. A hátunk mögött bőg az orgona. És újra harc és menekülés a metsző hi­degbe [n]. Január 17-én éjjel egy kis falu- ba[n] meghálunk. Itt már van min­denféle katona keverve, de étkezés — az nincs. Január 18. Korán reggel indulunk, szekerek, lovak vegyesen. Egy ma­gas domlboldálon kapaszkodunk föl, mert a lovak téhetetlenek a höba[n]. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom