Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
Mellemben, mint egy Ilion éneke Zengett a haza szent lángja; Olympia Istenfvakkal küzdve tűnt fel Isteni bájba merült szememnek. Eltűnt a rémkép. Ámde ha szózatom Szép telkedre hatott, nem vala puszta hang, Nem, mely tudatlan gyermek ajkán Lelket emelt; koszorúm ne bánd meg. S ha szépnek érzed férfias énekim, Benned vágynak azok, benned a honni szív, Mellyet magasztalsz, benned a hív Honszeretet daliás erénye. Úinaisiágadlnak miént akikor volt musaajhatnékja meggondolni, kire hagyja poé- ziisét? Hiszem agy levéllel, vagy köszöni őverssel háláját leróhatta válnia, mert a magyar 'ködtőik német nyelvű gyűjteményébe belevette. Nem lett volna-e elegendő, amit 1822 fdbruiár 28-én Mailáthnak megirt? „Nagyságod az én legifjabb és lqgegyügyűbb érzelmű dáliáimét kedveli és dicsőíti; jele, hogy Nagyságod szépérzék ű naiv lelke még egészein a vidám és iáldott természet emlőim csügg; s az a művészi Ikömmyűsóg, mely szerint ezen gyenge érzelmeket zengi, az a [férfi- erővel teljes eneigiiáis beszéd, mely szerint a magyar had iránt szellemeit öm- ledezi, eléggé bizonyítják, hagy Nagyságád a szépnek mind a bét nemeit érzi és bioja, s toölvetkeződeg a Gráfiák CööQkentjei közé tartozik.” „Te zengj mosolygó Grátia kedvese! Nagytfiényű eleid nagy neve nagyra int.” — a vers első, 1825 körüli változatában. Mért ilyen későn, ha a kapcsolatuk is megszakad? — kérdezem. Csak valami fiókból előkerült iiika töredéke okán, melyben alkalmat találhatott Széchenyi személytelen köszöntésére. A verset kibomllani abbéi képzelhette. S meghökkenthetett Széchenyi annyira tisztelt személyétől, hogy méltatlan ódát rekedtesen hozzá nem akart, így a magyar költészet szerencséjére görcsös félelméből fölszabadulhatott. Mailátih csak erre volt jó. Különben is — amiről Uraiságod nem tudhatott — egy rendőri besúgót emelt a hadlhatatilamsiág- ba. Csodáltaim ösztönét, hogy dicséretét visszafogta, s a grótfot csak a konstrukció miatt tartotta szükségesnek, mint aki a költőt, a költő szíve szerint értette meg. Maiiláth egy megódázott arctalan, test nélküli alkalom — Berzsenyi és Széchenyi a lényeg, s mindkettő mennyire élő! Menj, énekeld hát e magas égi lényt! Ezt harsogta örök Pindaros és Horác, Ez isteníté a világnak Hajdani váteszit és erősít; S ez nyit nekünk, ím, éliszi pályatért Rákos hős mezején. HaUom a pályazajt, S a pályazajban Széchenyink hős Hágdozatit, lova könnyű győztél 1092
