Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Csonka Gyula: Doni napló (dokumentum)
vannak állásba [n], és a fejünk fölött küldözgetik a muszkának az ajándékot. Már megszoktuk az ágyúdörgést és a f ölöttünk húzó lövedékek suhogását. Január 7. Itt is dolgozunk* a védővonalakat építjük tovább, és sokszor rejtőzünk a repülők elől. Szabad időnkben pedig az egerekre vadászunk. A bunker tele van ezekkel a ronda állatokkal, alig tudjuk tőlük megvédeni a kenyerünket. Január 8. Már van szórakozásunk: a tetűvadászat. Nincs is talán már senki közülünk, akit meg nem támadtak ezek az átkozott férgek. A föld alatti lakás nagyon kedves nekik, és szaporodnak. Ninos ivóvizünk. Hóból olvasztott vizet iszunk, és azzal főznek a szakácsok — a napi egylfogásos leveseket. Mert osak ezzel élünk', valami gyanús folyadék, amit levesnek hívnak : ez a vacsora. Az ebéd pedig egy kis egérrágott sajt. Reggeli pedig teavíz, cukor nélkül. Január 9. Ma bementem a zászlóaljparancs- nokiságra Prilepsziibe [?], az eligazításért. Itt találkoztam az Ács Antival egész véletlen, nagy volt az öröm. Késő este értünk vissza. A tüzéreink éppen nagy munkábajn] voltak. Január 10. Egész nap hull a hő. Folyik a munka, az erődítés és a szolgálat. Ma nincs repülő, mert nem lehet látni a hulló hó miatt. Január 11. Éjfélikor indultunk a járőrbe a végtelen pusztán, a Sztalin-gyertyák és rakétafény mellett. Egész éjjel ugattak az aknák, pokoli szép látvány, és a géppuska kelepet szinte szünet nélkül. Január 12. Reggel 9-kor jöttünk hazafelé. Nagy repülőforgalom van, a stukák hordják a csomagot. Egyszer csak ránk repül egy Rata, vagy 50 méterre lejött. Mi hatan ibelebújtunk a hóba és így nem géppuskázott. Alighogy elindultunk, újra jött, de ügyesek voltunk, míg végre megjelentek a vadászaink. Már megszoktuk — szinte kincs, ha csönd van. Január 13. (tíz nap után) ... bár még mindig nincs vége a bolyongásnak, még mindig az orosz mezők céltalan vándorai vagyunk. Próbálom rendezni az elmúlt szörnyű emlékeket. Délután 2 óra, jan. 13: riadó, az egész század otthagyta a bunkerokat, és kivonult [egy] délre levő kis erdő elé. Én itt maradtam a századtörzzsel a bunkerok védelmére vagy huszadmagaimmal, mert én lettem a szolgálatvezető, az előbbit elvezényelték. Akkor már dörögtek a hátunk mögött levő 15-ösök, egész nap pokoli volt a hangverseny. Szegény fiúk, egész éjjel a havon, kinn voltak tüzelőállásba [n], reggel lőszert küldtem utánuk. 7 órakor pedig szánkóra raktuk a kondért, hogy az előző napi ebédet kivigyük, mert ebéd előtt volt a riadó (2 órakor szokott ebéd lenni). Közben százados úr üzent, hogy nem lehet kivinni', mert a század már harcban áll. Január 14. Már érkezett segítség, úgyhogy már nemcsak tízen védjük a vonalat. Csakhogy nincs másunk, mint puskánk. Nincs golyószórónk, géppuskánk semmi, csak 40 db töltény, így várjuk a támadást. Délelőtt 11 óra: már ide is 'bevág egy-egy akna, és a golyók is 'surrognak, de még muszkát nem látni. Egyszer csak délfelé feltűnnek a dombok peremén hóköpenyben, minden második géppisztolyos, go- lyószórós, úgy zümmögnek a lövedékek, mint a méhek. A konyhaibunker 107
