Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Dane Alighieri: A Pokol ötödik éneke (Lőrinczi László műfordítása és jegyzetei)

DANTE ALIGHIERI

A Pokol ötödik éneke

Az első körből így tehát leszálltam a másodikba, mely kisebbre terjed, de nagyobb kín döf itt a jajgatásban. Morogva őrzi szörny Mi nősz a rendet, hogy már a kapunál a bűnt lemérje: ítél, és fankát esapöosrva terelget.

Vagyis, miikor a rosszra szült személye megáll előtte s vétkeit bevallja, ő tudja, miit is tegyen mérlegére, s amazt melyük polkoi zugába hajtsa; a fankát annyiszor suhintja körbe, ahány grádiccsal veti alantra.

Mindig sokan szoronganak előtte, egymás után ítéletére várva, beszélnek, hallják, s gyerünk a gödörbe.

— Hé te, ki jössz a fájdalom lakába —,

szólt így Minosz, szemét reám szegezve s pocsék hivatalából is kiválva,

— gondold meg jól, hogy hévül ki vezetne:

a kapu nagy, de nem léphet be bárki! —

S vezérem hozzá: — Ugyan mit fecsegsz te? Ne tiltsad végzetes útját bejárni:

ezt ott akarják, fönt, hol megtehetnek akármit is többre ne légy kíváncsi. —

Most kezdém hallani a rettenetnek

bősz hangjait: elérkeztem a helyhez, ahol felénk a legtöbb jaj gyülemlett.

S e hely csak néma fénnyel vdla teljes, és zúgott is, mint tengerár viharban, mit birkózó szelek örvénye verdes.

E pakold vihar, mely meg sohase csappan, a lelkeket vadul tovább sodorja, pörögtetd és rázza szakadatlan.

S a sokaság, -míg száll a mély torokba üvöltve sír, zokog, baját kiáltja, az isteni parancsot káromoiva.

Megértettem, hogy eme nagy csapásra a testi bűnök rabjait vetették, kiknek az észnél erősb volt a vágya.

S miként a seregélyt viszi (hideg lég ölén a szárnya, sűrű, -telt sarokban, úgy ez a szél a romlott lelkek estét ide-oda, le-föl veti amottan;

vigasztaló reményük nem fakadhat, kínjuk nem szűnheták, de meg se torpan.