Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Lőrinczy Huba: Virág a centenáriumra (Rába György: Babits Mihály)
eligazítást kaphat e monográfiától. Vonzalmaink mindig árulkodóak, választásaink lelepleznék. Fessünk bárkiről arcképet, önarckép is az egyben, rokonát keresi a lélek, ha befogad, ha elutasít. Öntörvényű költészet a Rába Györgyé, ámde kapcsolódik — mutatás mutandis — a Babdtséhoz, a Füst Milánéhoz, a Szabó Lőrincéhez (más mestereket, az avantgarde áthasonítását nem is említvén immár). Ekként lehet e könyv is a maga módján — a tudományos objektivitást soha nem csorbítva — „akció-esszé”. Benne munkál a „poétikai hitvédelem”, az „önarcképfestő szándék”, megannyi részlete manifesztálja — Gyergytai Albert szava ide is illák — a „kölcsönös lé- lekáramlás” lüktetését. Azért is értheti oly autentikusan Rába a poéta-gondolkodó Babitsot, mert tulajdon világának, lírai törekvéseinek ősét, tán legnagyobb inspirálóját szemlélheti benne. A rokonulás, a ráhangolódás — érthetően — nem kri-tiká-t- lan és maradéktalan. Akár korábbá Szabó Lőrinc-monográfiájában, elveti Rába itt is a képet, a verset, ha érzeilmessógbe, „ ... az ön-sajnálat alanyiságába vész”, körvonalazván ezzel is a -maga eszményét. Ámde -nem az elhatárolódás, hanem az azonosulás gesztusai dominálnak. Ha Babits egyik -alapelveként mutatja föl a könyv a vallomást „az egyéniség előőrs szerepé”-ről, szó szerint is rímei erre szerzőnk tavalyi nyilatkozata (Könyvvilág 1982. április, 5.). Ha az esetlegességtől megtisztított, az egyedi érvényen messze túljutó, törvénykereső, objektív lírát becsüli Rába a legtöbbre, fölidézi saját ars poeticáját is (Vallomás a költészetről). Ha úgy találja egy helyütt: „Fiatalkori lírájával ellentétben Babits már maga vált világgá”, összecseng ezzel az önjellemzés: ......útnak eredtem / / megszűntem régen / / világgá lettem / / ez a hang vágy ók” (A dallam). Számos Rába-vers kompozíciójára is áll: „...időrend nélkül a bergsoní önkéntelen emlékezet szálán csapongva kapcsod (...) különböző életszakaszokat egymáshoz”, ő is vallja: „...rajzó emlékképekben fölismerni arcképünket”, avagy: ....... tulajdonképpen nem vagyunk, hanem mindig éppen valakivé válunk” (vö.: A színen áthalad stb.). Folytathatnék még sokáig a megfeleltetéseket, a szembesítéseket, ám mindig ugyanegy a tanulság: két költő áll előttünk, holott csak egyről olvasunk, a Babitsra vetett fénynyaláb megvilágítja Rába Györgyöt is. Kerítsünk sort végezetül néhány polemikus megjegyzésre. Észrevételeink részint az okfejtést, a kivitelezést, részint a könyv apró töllhiibáit érintik. Úgy vélnék: a pontosság kedvéért, esetleges félreértések elkerülése végett a tudatlírát definiálni nem ártott volna. Kitetszik ugyan több utalásból, mit is ért e fogalmon Rába György, a meghatározást mégis hiányoljuk. A sorozat népszerűsítő jellege csakúgy megkívánta volna ezt, mint a körülmény, hogy a tudatlírának nem is egy, szűkítő avagy tágító értelmezése van forgalomban. Imponáló a monográfia szakszerűsége, egyenletesen magas színvonala, üresjáratot nem tűrő igényessége, nyelvhasználata, fogalimisága azonban olyannyira tömény, hogy bizonnyal jogosan aggodalmaskodunk: félő, kevesebbekhez juthat el így, mint föltétlenül kívánatosnak tartanók. (Legkávált a második fejezet tetszik túltömörítettnek.) Egy csupán valamivel oldottabb, levegősebb megformálás nem ment volna tán a szakszerűség rovására. Rába pontosan látja és érzékelteti a Babits-életmű belső arányait, ezek azonban nem mindig tükröződnek a fejtegetések, az egyes kapituluimok terjedelmében. Tartjuk Oly fontosnak a két háború közötti lírát, mint a forradalmak előtti költőét, már csak ezért is örömest olvastunk volna jóval többet róla, a Jónás könyvéről nemkülönben. Itt-att meglepő volt a szerző szűkszavúsága. Természetesnek találjuk, hogy a könyv egyetlen, a lehető teljességre törő verselemzéssel sem szolgál. Merőben más volt itt a cél: a fejlődésvonal bemutatása, a mined árnyaltabb világkópanadízis, s bajosan érhető ed ez a csúcsteljesítmények méltatásával. Ugyanakkor mégis az a benyomásunk: tél sok vers került szóba itt, köztük jelentéktelenek is. A bízvást mellőzhető, igénytelenebb produktumok helyett nem övezhette volna még több elemző figyelem a kivételes remekléseket? Áttérvén a kisebb ellenvetésekre. Rába groteszkbe forduló tragikumot említ a méltán híres Móricz-regény, Az Isten háta mögött hősnőjéről szólván. Szerintünk Ve- resn-é — függetlenül komédiába fulladt öngyilkossági kísérletétől — egy percre sem juthat az igazi tragikum közelébe: személyisége s a kisszerű körülmények eleve lehetetlenné teszik ezt. A könyv csak kevésszer hozza szóba a szecessziót, s akkor is 1031
