Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Kántor Lajos: Babits és az irodalom lelkiismerete (tanulmány)

hogy a regional!zmus önmagából növeszthet Id valamit, ami több nála, valamit, ami nem csupán partikuláris értékű, amli az embert és a mai embert mélyen és lényegesen érintheti. A mai Emberség sorsának gyökeréhez bizonnyal annak az irodalomnak van legtöbb kilátása hozzáférkőzni, amely Nemzet és Ember viszonyát legfonr óbban átéli önmagában; s a kulturális válság gyökeréhez az ér, amelyiknek számára a saját partikulárizmusa legvditálisabban vált problémává. S itt van a kis irodalomnak reménye, hogy fontosat és izgatót mondhassanak ma, amikor a nagyok is alig tudnak ilyent mondani. S itt elsősorban a magyar szellemé: melyet különleges helyzete s egész története predesztinált, hogy különös intenzitással élje át az emberi és regionális kultúra összeütközésének akut drámáját.” Ezt az élményt a legerősebben épp az erdélyiek élik át, ez adhat — mondja Babits — „erősítő, kincses öntudatot” az erdélyi irodalomnak.

Amint már többször utaltunk rá, e gondolatok (ha nem is a kifejtett helyi vonatkozásban) régóta foglalkoztatták Babits Mihályt — Az írástudók árulása című nagyesszéjének megírása előtt is. Nyomát találjuk ennek az Erdélyi Helikonban, már. az első évfolyamban, Áprily szerkesztése idején: az 1928. júniusi Helikon-füzet (a 2. szám) főílaptestében olvasható Szerb író vagyok-e? aim alatt Babits vallomása emberi és szellemi hovatartozásáról — ars poeticájáról. (Kardos Pál Babits-bibiiográ- fliája szerint az első megjelenés Az Est 1928. június 10—i számabelli; föltételezhető azonban, hogy párhuzamos közlésről van szó. Ezt az időbeli közelség, valamint Babits személyi kapcsolatai az erdélyi magyar írókkal — Kuncz mellett többek közt Bánífy Miklóssal is — valószínűsítik.) Nyoma sincs ebben nemzeti gyűlölködésnek („S elvégre, senki sem tudhatja, milyen vér folyik ereiben. Nemzetek vannak, de ki látott tiszta fajt? Karunkban a lélek alkot népeket s nem a vér...”), egyszerűen az elferdített életrajzi tényeket akarja a közvélemény előtt helyreállítaná, egyúttal pedig e sajtó-incidensből messzebbre mutató erkölcsi tanulságokat ákar levonni. Babits büszke ugyan magyar származására, azt azonban nem állítja szembe a másokéval: „ki tudhatja jobban, mennyire nem érdem a származás, mint az író, ki szokva van az emberi értékeket csupaszra vetkőztetni? Nem születhetnek-e különb emberek — és különb írók is — szláv vagy proletár, vagy mondjuk zsidó vérbői, mint a legkékebb spanyolból? És ha talán proletár-vér folyna bennem, bizonnyal arra volnék éppoly büszke!” S hogy miért tartozik e válasz a Helikon olvasóira (is), azt egyértelműen kiolvashatjuk a továbbiakból: „Az író missziója nemzete öröklött lelkének mélyeiből hozott vagy abból benne kitermelődött színekkel, kincsekkel gazdagítani az emberiséget. Ez nem valami nacionális elzárkózás, hanem ellenkezőleg: aktív részvétel az emberiség lelki életének sokhúrúvá szerelésében. Nem is megvetése az idegennek, hanem inkább az igazi tisztelet és megbecsülés álláspontja minden becsületes nemzeti kultúrával szemben, akár már kifejlett, magas értékek termelője az, akár, mint gondolom a szerb is, inkább ifjú erők, mint kész értékek letéteményese. Tisztelet és becsülés mindaddig, míg valóban autochton nemzeti kultúra s nem akar lenni hódító és ragadozó nacionálizmus. Mert az — erőszakos vagy álnak — hódítás éppoly kevéssé tiszteletre méltó a kultúrában, mint a — politikában.”

1929-ben, még a Kuncz szerkesztői beiktatása előtti hónapokban, többször is ír a Helikon Babitsról. Németh László három verskötetet, a Tóth Árpádét, a Babits Mihályé! és .az Erdélyi Józsefét méltatja a januári szám szemle-rovatában; a második helyre rangsorolja Az istenek halnak, az ember él verseit, de nem tagadja meg tőlük kritikusi elismerését. (Néhány kiragadott mondat a bírálatiból: „A nagy országos jelentőségű állásfoglalásokra kényszerífett jelen szózatai mögött egy játékos gyerek szórakozik. A kettő interferenciája adja Babits varázsát.” — „Nincs magyar költő, aki nagyobb iskoláztató ja volna az esztétikai elemzésnek, mint ő.”) Kovács László ugyanebben a lapszámban Babits Mihály gyűjteményes verskötetéről (Versek 1902— 1927) értekezik, tanulimányszerűen, meghajtva a Helikon zászlaját „a költő-fejedelem” előtt. Februárban hozza a folyóirat Kovács László már említett jegyzetét a Baumgarten-díjról. És októberben — a Kuncz-beköszöntőt (Erdély az én hazám) követő hónapban — vezérhelyen találjuk Babits szövegét, melyet közvetlenül az Erdé1023