Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Kántor Lajos: Babits és az irodalom lelkiismerete (tanulmány)
éves Reményűik Sándorról, a Nyugatban, 1940 augusztusában, Az erdélyi költő címmel, amelyet a Pásztortűz Remónyik-száma 1940 decemberében újraközöl. Babits a költői teng változásált s a változásban az állandóságot, a költő önmagához való hűségét 'emeli iki, azt, ahogyan a halk szavú lírikusból „Erdély leghangosabb hatású dalnoka” lett, az idők parancsára: „A hangosakban, a könnyűszavű, kész-pátoszú poétákban ritkán van meg a leárt szó felelősségének érzése. S nemcsak a szóról kellene itt beszólni, hanem a magatartásról, minden mozdulatról, az egész emberi egyéniség sugalmazó erejéről. A költő Reményiik évei nehéz évek voltak. Nehéz és küzdelmes kisebbségi évek, ezer veszéllyel és kelepcével. Azt hiszem, ebiben a helyzetben senki sem tudott volna tökéletesebben viselkedni, mint Reményik viselkedett. A költői tehetség nem volt elég itt, sőt nem is volt a legfontosabb. A versekhez ember kellett, s a költő értékei emberi értékek.” Babits idézett ítéletéhez hozzágondolva az 1941-es Korszerűtlen verseket, vallóban pontosnak láthatjuk e jellemzést. Amely a már nagy- beteg Babitsot, a Jónás könyve szerzőjét, a költői és emberi értékek ötvözőjét ugyancsak jellemzi. A BAUMGARTEN-DlJ ÉS AZ „ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA”... A Sziget és Tenger című Babits-kötet egy másik verse is megjelenít romániai magyar folyóiratban: a Könnyű dalt szeretnék írni a kedveshez a Nyugatból (1923. április) átkerül Franyó Zoltán és Nagy Dániel aradi lapjába, a Geniusba, 1924 februárjában. Ennél az adaléknál jelentősebb azonban Komilós Aladár Bigbits-tanulmánya ugyanitt (1924. június) — mintegy előképéként a Korunkban nemsokára kirajzolódó Bab its - Iá Itatásnak.. Komlós szemmel láthatóan nem túlságosan rokonszenvezik Babits Mihállyal, „a külső világ költőjével”, hiányolja belőle a líraiságot, költészetének egységét — ám elismeri, hogy „helyenként való groteszksége mellett is egyike Babits legszimpatikusabb tulajdonságainak a kemény, férfias realizmusa”. Komlós fenntartásai azonban inkább világnézetiek, mint esztétikaiak — legalábbis erre enged következtetni tanulmányának szigorú végkövetkeztetése: „Bahits mindent tud, csak azt nem, hogy miit akar. Mert ehhez már a eélválasztás elszánt bátorsága kellene.” A Korunk ban ugyanő többször is ír Babitsról. 1927-ben a Haíáljiairól fejti ki bíráló észrevételeit, Komlós azonban van annyira jó kritikus, hogy a szempontok ne takarják előle el a regény (a „mégis izgalmas és nagy regény”) dokumentáris, lélektani és költői értékeit. 1929 januárjában viszont — mint cikkének címe is jelzi: A középosztály békét köt költőivel — élesebb Komlós elhatárolódása; a Hankiss János szerkesztette, „Kortársak” című irodalomtörténeti füzetekről ír, s főképpen Juhász Géza Babits-tanulmányát pécézi ki. „Nem a középosztály fog Ady és Babits képére hasonulni — írja Komlós Aladár —, hanem Ady és Babits kénytelen átvenni középosztályunk arcvonásait.” Az alaphangot azonban nem ő, hanem előtte már Nádass József adta meg, aki ebben az időben Gaál Gábor fíorunícjának magyarországi szerkesztője. Nádass első cikke, az 1928-as óv végén egyértelműen tárja fel a magyarázatot: Babits Mihály vagy az „Írástudók árulása”. Vagyis glosszáról, válaszról van szó, amely Babits nagy és sokáig tartó vihart kiváltott esszéjének tételeit cáfolja. Mielőtt a Korunkban napvilágot látott állásfoglalásokat áttekinténk, elengedhetetlen, hogy visszatérjünk néhány gondolat, idézet erejéig a Nyugatban (1928. szeptember 16.) közölt Babiits-íráshoz, amely maga is Az írástudók árulása címet viseli, akárcsak Julien Benda francia filozófus recenzált műve. A fő kérdés ugyanis az, hogy kii mit ért „az írástudók árulásán”! Korábban is kifejezett elveivel összehangzón, Babits kitart „az erőszak elvének tagadása” mellett, árulásnak minősítve a háború felszította indulatok, nemzeti gyűlölködés írói kiszolgálását; nem tesz viszont különbséget a mdlitarizimus és a szocializmus „erőt erő ellen” elve között Egy utópisztikus polgári humanizmus nevében szembeállítja az „igazság és erkölcs” s a „praktikus tudomány és cselekvés” embereit, a mindenek fölött álló Szellemet és Művészetet — s az Életet. E tételek megfogalmazásába nemcsak Babits idealizmusa, a korai korszakára valóiban jellemző, „elefántosonttamyos” életidegensége játszik bele, 1017
