Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Kántor Lajos: Babits és az irodalom lelkiismerete (tanulmány)

érteiműbfo vallomást tesz. Jókai, Jósika, Kemény Zsigmond, Cserei Mihály Erdélyét emlegeti, a „tűn dérikertet”, és isimét polemikusán teszi fel a kérdést: létezik-e vajon valami külön „transzilván” jelleg e tájakban? „Nemrég olvastam egy cikket az Erdélyi Helikonban, melynek írója tagadja ezt. Talán, mint erdélyi ember, nem érzi már az erdélyiséget, minit ahogy nem érezzük a levegő ízét, amelyet beszívunk. Én, aki messziről jöttem Erdélybe, halálomig őrzöm magamban az erdélyi táj félreismerhetetlen és semmihez sem hasonlítható hangulatát, mely úgy különbözik az én Dunántúlomtól, mint a barna a kéktől.” E vallomás meggyőző erejét növeli a fogarasi tanári — és egyiben költői — tapasztalatok részletezése; Babits ugyanis a maga er- délyiség-szemiléletében nem Valami külön, másokat kirekesztő érzést fejez ki, hanem az összetartozást — hagyományokban, jelenben, népi kultúrában. Szeretettel gondol vissza egykori román tanítványaira: „Mozdulataikban, szemük csillogásában ugyanaz az ősi varázs balbonázott, ami a székely balladákban, az erdélyi ételek ízében, tájszavafcban, folyók és falvak nevében s az öreg székely iskolaszolga által használt félmúltakban, melyeket oly különös szenzáció volt eleven ajkakról hallani. Mint a népművészet s népzene gyűjtői, ón ds ímegiiletődve pillantottam e gyermekszemeken ót olyan mélységbe, ahol a kultúra még nem választja el egymástól a népeket, inkább összeköti; közös dalokkal, közös mesékkel, közös emlékekkel; s hol székely és román szomszédul és testvériesen őriznek valamit havasaik félhomályában, amit mi már régen elvesztettünk.” Nem olcsó nosztalgiázás ez, a problémákat megkerülő, máshová átutaló megszépítő messzeség. Babits úgy cikázik itt „keresztüikasul az életén”, hogy eleve nem térhet ki a konfliktusok felemlítése, értelmezése elől, következésképpen saját tanári-nevelői munkáját, annak eredményét is dialektikusán nézi, tudva azt, hogy „más nézőpontok is vannak”. Egy kellemetlen epizódra, félreértett versére utalva, kevéssel halála előtt újra leszögezi álláspontját európaiság, humanizmus kérdésében: ......nem volt nálam naivabból Európa-hívő s nagyobb magv

etője minden sovinizmusnak és vadmagyarságnak. Amint most erre visszagondolok, az az érzésem, hogy talán minden ilyen nemzeti gyanú és sértettség és gyűlölet efféle kis ostoba félreértésekből eredhet. Mi menti meg ettől egyszer a világot? Talán mi, humanisták, akiknek mesterségünk az értés és megértés? (Ha egyszer igazán összefognánk és osafcazérfis és csökönyösen és tüntetőlek megértenék egymást!) Vagy azok odalenn a félhomályban, akik még érzik, amit mi elvesztettünk, a közös dalokat, közös meséket, közös emberséget? Vagy mindez csak ingyen álom, szárnyas ábránd [...]?”

Ha most már visszalapozunk — tiszteletben tartva a kronológiát — a régi folyó- iratszámofcba, a húszas-harmincas évek közleményeibe, vitádba, az „értés és megértés”, illetve ennek hiánya, s a „szárnyas ábránd” a maga érzékletes, olykor kifejezetten durva valójában tárul fel előttünk. Amint e jelzett időhatározók sejtetik, földrajzi vonatkozásban sem törekszünk valamiféle teljességre; ha ugyanis a pályakezdés erdélyi adalékait ds regisztrálni akarnánk, a Fogaras és Vidéke, a Nagyvárad, a Nagyváradi Napló s A Holnap antológia versanyagát is tekintetbe kellene vennünk, 1908 őszétől kezdve. Ez azonban inkább filológiai érdekességű munkának tűnik. Maradjunk tehát a romániai magyar irodalmi sajtó keretei között, egyidejűleg figyelve a Babáts-irodalom fényedre és Babits Mihály írásainak közvéleményalakító, tudatformáló szerepére, egy új történelmi helyzetre ébredő közösség műveltség- és inodalom- szemlóletóneik továbbéltetését, illetve megváltozását szolgáló jelenlétére. Kiindulópontul Kardos Pál Babdts-monográfiája, pontosabban a könyv (Babits Mihály. Bp., 1972.) függelékében található, alapos és meglehetősen pontos Babits-bifoldográfia szolgálhat — maga az öt és fél száz oldalnyi tanuimányszöveg ugyanis alig-adig tartalmaz utalást (Fogarast és A Holnapot leszámítva) a költő és esszéíró erdélyi kapcsolataira. (A prózaíró többnyire csak kötetednek kritikai visszhangjában mutatkozik az itteni olvasó előtt.)

1015