Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Major László: Csonka Gyula naplójából

Saját kiszolgáltatottságát megtapasztalván — éhezve, fázva, rosszul felfegy- verzetten lelepleződött előtte az emberi értékkel nem törődő állami vezetés, a maga sajátos abszurditásaival.

Akármilyen különösnek látszik is — ott, abban a nehéz, majdnem elviselhetetlen helyzetben tudatosul benne az otthon igazi értéke, és ezen keresztül álakul ki az igazi „haza” fogalomköre. — Aki sokat szenved, az mélyebben, többet érez.

Bár rövidre kell fogni mondanivalónkat, mégis engedtessék meg, hogy felhívjuk a figyelmet a napló néhány érdekesebb, szebb mozzanatára. Így a karácsony esti katonai ünnep emlékezetes jelenetére, ahol a naplóíró mondja a parancsnokot köszöntő beszédet. Ugyanakkor mindjárt a kenyér fejadagot a dec. 6-i felére — majd később negyedére (50 dkg — 25 dkg) való csökkentésének iróniájára. Egyáltalán realizmusára, találó kifejezéseire (pl.: „a hadnagy torkát megmarta a gránát”, a fagyás érzésében a „jégkohó” kifejezés megalkotásával bizonyítja nem mindennapi készségét a stílus terén). Mivel nem egyszer olyan érzéseket, tapasztalatokat közvetít, melyeket csak a tűzvonal embere ismerhet, bizonnyal némi megértést könyvelhet el nemcsak azon olvasói részéről, akik számára mindez személyesen, a helyszínről ismert és érdekes, hanem a fiatalabb olvasók részéről is, akik ilyen álapérzésekről élményként nem szerezhettek — és reméljük, nem is szereznek soha — tapasztalatokat.

Megemlítjük végül, hogy a napló hadtörténeti hátterével nem foglalkozunk. Legfeljebb utalunk a következőkre, mint ismert művekre. A 2. magyar hadsereg megsemmisülése; Nemeskürty: Reguiem egy hadseregért; Kónya: Hej, búra termett idő; Örkény: Lágerek népe; Görgényi: Signum Laudis. Ezek mindegyike bőséges tájékoztatásul szolgál a Don menti eseményekről és abban a III. (Stomm vezérőrnagy) hadteste sorsáról, melyben hősünk is szenvedett. De kezdjünk hozzá a napló olvasásához.

MAJOH LÁSZLÓ ny. tanár Sopron

100