Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Goderdzi Csoheli: Csobolaurik és Csohelik, Jellem (elbeszélések, Istvánovits Márton fordításai)
— Hogyhogy? — A mezítlábas csdheli* hideg kőre .állt. — Aztán? — Könyörögtek neki, gyere le onnan, miég megfázol, meghalsz. — Aztán? — Nem és nem: nem megyeik, ha már ideálltam, le nem megyek. — Tán nem is volt hideg? — táimiasdkodott a Hizaniak Fidlulaija. — Hideg volt. — Te honnan tudod, ember, hogy hideg volt? — Megmondták. — Mit? — Hogy hideg kő volt. — Tán mégiscsak meleg volt? — Hideg volt! — Mit tudod te? — Megfázott az és meghalt. — Hát akkor hideg kőre miinek 'állt? — Kinek mi köze hozzá, azt akarta és ráállt. — Nahát, meg is járta. — Avval nem törődött. Halála előtt sírtak körötte az asszonyok. — Te szerencsétlen, miiért is álltái hideg kőre! — Akartam és ráálltam. — Az, ráállt. Lejött aztán. — Nem akart lejönni, és nem jörbt... — Nem akaróik és én se megyék. — Gyere le, mi bajod lenne, Béri, az isten szerelmére! Az asszonyok kérlelték. Dasgumai bánatában berúgott, beburkolózott egy bundába és elaludt. — Játsszatok! — adta ki a parancsot Béri. Rázendítettek a zenészek, széttárta (karjait és táncolt egymagában. Dzsgumai álmáiban hallotta a dobat, a hiarmoniikaszót, bundástól fölugrott, s alhagy a táncát jálró Berit meglátta, boldogan beugrott a tálnckörfoe. — Dzsgunai éln vagyok! — kiáltotta karjait széttárva. Bari nem moháiba, hogy „Béri én vágyóik!” — Ki muzsikál itt? — kiáltotta, és dobbantott. A zenészek félelmükben elnémultak. Középen odagyökarezve állt Dzsgunai. Dél lába fölhúzva, megdermedt, mint ősz elején a mocsárban (fázósan, féllábon álldogáló gólya. Dzsgumait szánva a harmonika még egyet nyilkkanbott, akár a fcutyafcöiyök, amikor gazdája megcibálja a fülét. Nyilkkanbott egyet, aztán Béritől rémülten ismét elnémult. Mint a számyaszegett daru, Dzsgunai leeresztette karjait, kinyújtotta a lábát, és elhagyta a táncteret. * Jó ideje múlt már, hogy Dzsgunai szívéből elszállt az öröm, hogy nem táncolt többé Bénivel. Boldogtalan volt Bari is meg a népek is. Mozit hoztak egyszer a faluiba, de nem ment senki filmet nézni. — Mit nézzünk rajta, Dzsgunai nem táncol többé. — Nevet azért mégiscsak adjunk a táncnak, amit kitaláltunk — kérte Béri. 992
