Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Csua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek, Bíró margit és Komlósy András fordításai)

kedett, hogy tisztán hallhatta a beszélgetésünket. Minden elcsendesült, csak egy betévedt tücsök ciripelése hallatszott a szobánk valamelyik sarkából.

— Segíts rajtam, Data! Kisemimiztek a hlisztek, magúikhoz édesgették a feleségemet ... Adósod vagyok, nem becsültem a segítségedet... Mondd neki, hogy menjen haza! Senkire se hallgat úgy, mint rád — dadogta Budara és megint elhallgatott.

Kintről betoaliatszott a hlisztek suttogása, aztán az is megszűnt.

Data Tutashia szótlanul állt, tekintetét a földre szegezte.

— Menjél — mondtam neki, — szánd meg ezt a marhát! Hátha tényleg hallgatni fog rád az az asszony.

— Mi ez, miket beszélsz, Tdkva! — förmedt rám Data. — Nem férfiak dolga, hogy ningyó'k ügyeibe ártsák magukat! Én jót akartam nekik, ők meg csak rosszabbak lettek tőle. Egyszer már tévedtem, nem akarok még egyszer tévedni.

Méghogy nem avatkozik ringyók ügyeibe! Hát akkor ki volt az, aki Potiban kiállt egy ningyóért, akit megsértettek a matrózok? Datának akkor a kisujját is majdnem leharapták.

Kintről megint suttogás hallatszott, de hangosabb és bátrabb, mint az előbb. Budara is megértette Data szavait, leült a padlóra és sírni kezdett:

— Nem megyek el innen, amíg a feleségemet haza nem hozod.

Data odament és lábraállította:

— Férfiember vagy, hogy vetemedhetsz ilyesmire! — mondta neki.

Budara tovább könyömgött neki; épp hogy a térdeit nem kezdte csókolgatni. Data azonban nem engedett. Ahogy kinéztem az ablakon, láttam, hogy a hlisztek egészen közel állnak, és nagyon örülnek, hogy Data nemet mondott Budarának.

— Menj, és intézd magad a dolgaidat. Én nem megyek! — Data az utolsó reményitől is megfosztotta Budarát.

A hlisztek megkönnyebülten fellélegeztek. Eltávolodtak az ablaktól, egy kicsit odébb összedugták a fejüket, suttogni és vihogni kezdtek. Annák örültek, hogy Data levette a kezét Budianáékról.

— Ha nem akarsz segíteni, miagaim megyek! — szólalt meg hirtelen Budara, és katonás léptekkel megindult Haljutkin háza felé.

Amikor egyvonalba került a hlisztekkel, hátulról rátámadtak. Elkezdődött a verekedés, a hlisztek rárontottak, mint a sakálok, záporoztak a botütések, rúgások és ökölcsapások Budarára, visított, mint disznó a kés alatt.

Kirontottam a lakásból, odaszaladtam, csillapítani próbáltam őket. De hogyan is tarthattam volna vissza egymagám ezeket a vérszomjas vadállatokat. Az igazat megvallva, engem senki sem bántott, de a sötétben valakinek a botja — hogy kié, nem tudom — eltalálta a szememet és kiverte.

Felüvöltöttem én szerencsétlen, mi mást is tehettem volna!

Amint felordítottam, Data kivágódott az ajtón, akár egy oroszlán.

— Ne félj Tikva, itt vágyók!

Amikor a hlisztek meghallották Data üvöltését, ahányian voltak, annyi felé szaladtak. Mire Data odaért, ott már csak az összevert Budara fetremgett a földön, mellette meg én jajgattam. Senki más nem volt már ott.

Amikor Data meglátta, hogy .mit műveltek velem azok az istentelenek, teljesen kikelt magából, de vigasztaláson kívül egyebet nem tehetett.

Várni nem lehetett, Date befogta a lovakat. Magunkkal vittünk egy embert, hogy majd visszavigye a lovakat, és útnak indultunk a kórház felé. Másnap este volt már, mire a kórházba értünk. Nagy kínokat és fájdalmakat álltam ki akkor.

Data gondoskodott rólam, egy percre se ment el mellőlem, aztán hazakísért. Befellegzett a dongakészítésnek.

— Budaráéktól egyszer sem származott semmi jó! — mondta Data, amikor elbúcsúzott tőlem, olyan elkeseredéssel, hogy azt hihette az ember, jobban fájt neki Budaráék hitványsága, minit az én szemem elvesztése.

így végződött ez az eset.

Azután is többször láttam még Data Tutashiát. Csúnya dolgokat beszéltek Datá- ról, de én azokból egyet sem hiszek el, nem volt Data olyan ember, aki rosszat tesz.

Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította:

Bíró Margit és Komlósy András