Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Csua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek, Bíró margit és Komlósy András fordításai)

CSABUA AMIREDZSIBI

Data Tutashia

(részletek)

ELŐSZÓ

Gyermek- és legénykoromat Tbilisziben, a Szololaki negyed egy négyemelete házában töltöttem. A mély, sötét udvart három oldalról a mi házunk vette kö rül, a negyedikről a szomszéd ház tűzfala zárta le. Szegedi gróf a házunk alag sorában bérelt egy szobát. Magányosan élt. A régi időkben a kaukázusi csendőr parancsnokság főnöke volt. Almikor a kilencszázas években otthagyta az állásál mindenki elfelejtette, és azóta se jutott az eszébe senkinek. Azt ds beszélték, hog; a forradalom idején érdemeket szerzett, és múltját ezért a mi rendszerünk meg bocsátotta néki.

Hat-hét éves koromig nem tudtam róla többet, mint amennyit magam iát tam. Azokban az órákban, amikor ón az udvaron játszottam, csak ritkán jött k az odújából. Lakására nálam nagyoibb idegen lányok és fiúk jártak hozzátartozói] kíséretében, de néhányan egyedül is jöttek. Szegedi német és francia nyelvre tani tóttá őket. Magas,, nagyon sovány, fakó és gyűrött arcú öregember volt. Évszak tál és időjárástól függetlenül selymesfényű gyapjúszövet kabátban járt. A kabá gallérja bársonyból volt. Fémkeretes évikként és keménykalapot hordott, a kar ján mindig ott lógott a sétabotja. Nyugodtan, könnyedén, és örökké lehajtott fej jel járt. Emiatt sokáig nem tudtam, hogy milyen színű a szeme. Alapjában vév udvarias gyerek voltam, mindenkinek köszöntem, csak Szegedi volt kivétel: ke rültem a tekintetét, és egészen addig nem köszöntem neki, amíg én is az 6 tanít ványa nem lettem. Féltem tőle: jövendő tanárom engem fekete márványsírra em lékeztetett.

Egyszer aztán eljött az az idő, amikor szívdobogva bekopogtattam Szegedi aj táján.

— Tessék! — hallatszott bemtről.

Bátortalanul léptem be, lecövekeltem az ajtónál, de tanáram felállt, elém sietett és mosolyogva megszólított:

— Kérem, foglaljon helyet, mein Herr! Elnézését kérem, rögtön jövök. Kézévé afelé az asztal felé mutatott, amely mellől az imént állt fel. — Ez az én kis kedvfe lésem, jobban mondva a gyöngém. Szeretek formázni, szabad időmben többnyin ezzel szórakozom. Nézelődjön, mein Herr, azonnal visszajövök.

Szegedi eltűnt a kamrában. Túlzott udvariassága miatt úgy éreztem, hogy nen komolyan beszél, hanem tréfálkozik vagy gúnyolódik rajtam.

Az egyik sarokban a padlótól egészen fel a mennyezetig polcok emelkedtek. í polcokon úgy negyven centiméter magas viaszfigurák sorakoztak egymás mellett Az asztalon egy befejezetlen szobor állt. Szegedit éppen e figura készítésében zavar tam meg. Nem tudom hány szobor lehetett ott összesen, de volt közöttük mindenféle különböző korú, nemzetiségű, és különböző társadalmi rétegekből származó nők é férfiak — derűsek és szomorúak, alázatosak és büszkék, görnyedtek és peckesek, jó ságosak és gonoszak. Mintha csak élő lett volna mindegyik. Az ember azt hihette hogy azonnal beszélni kezdenek és zsivajuk mindjárt betölti a szobát, de a polcso egészében véve mégis megmerevedett halotthoz volt hasonló, akit nékitámasztottal a falnak.

Csabua Amiredzsibi regényének készülő fordításából 1982. évi 11. számunkban is közöltünk rész leteket.

964