Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
lem, nem lesz több tárgyalás. PLÉBÁNOS: Miféle tárgyalás? FORINTOS: Hát ami volt, velem meg Pankával. PLÉBMÁNOS (zavart): Én próbáltam csendesíteni a bírót. Végül is a kapitány megbocsátott. FORINTOS: De vajon maga meg a városbíró elfelejti-e? PLÉBÁNOS: Nekem nincs mit elfelejtenem. Én nem hiszek az efféle mesékben. Egyházunk legfényesebb elméi elvetik az ilyesmit. Rám számíthat, Forintos uram. FORINTOS (komor): Mindig az az érzésem, hogy nem fogják soha elfelejteni, hogy egyszer megvádoltak. Hogy örökre rajtam marad a bélyeg. Csak felfüggesztették az ítéletet, érti? Csak felfüggesztették. Kaptunk egy kis haladékot. Én is. Panka is. Meg ez a Gábriel s a társai. Haladékot, mert az maguknak jó. Mindig kapunk a rossztól egy kis haladékot. De az biztos, hogy az isten nagyon megharagszik majd a szószegőkre. Érti, plébános úr? PLÉBÁNOS: Ne kínozza magát. Inkább reménykedjünk. FORINTOS: Igen. Van még egy utolsó remény: Benedek uram Bécsben. Ez az utolsó. PLÉBÁNOS: Nem utolsó. Minden reménység utolsó előtti. FORINTOS: Olyan szépen tudnak a reményről beszélni, mintha élne. Mintha a remény valami élő nagy király vagy császár volna, aki mögött óriás sereg s csak azt várja, hogy mikor indulhat megmentésünkre... Ej! (Legyint.) (Jön lélekszakadva Panka.) PANKA: Az egyik török nem török! Az egyik török nem török! FORINTOS: Mit zagyválsz itt? PANKA: Bizonyisten... az egyik török nem török. PLÉBÁNOS: Miféle török...? PANKA: Épp az, hogy nem török. FORINTOS: Beszélj már világosan! PANKA (összeszedi magát): Ott hátul. .. a fal tövében néhány török halott. .. akik a fairól leestek... S az egyik élt... magyarul motyogott... de nem értettem. .. aztán elájult megint. FORINTOS: Jöjjön plébános! Te meg szólj a kapitánynak! (Két irányba el. Az egyik őr kiált s lelapul a bástyán.) ÖR: Örparancsnok! örparancsnok! (Gábriel jön futva.) GÁBRIEL: Mi van te? ÖR: A törökök a sánc közé nyilaztak! GÁBRIEL: Azt a nem jóját! (Felrohan. Komoran maga elé.) Nem nyugosznak, nem nyugosznak... Gyere álljatok a kiskapuhoz! (Leszaladnak, Gábriel óvatosan kinyitja a kiskaput, a másik kettő behúzza utána, őrséget állnak. Jön Plébános és Forintos, hozzák a sebesültet.) FORINTOS (lihegve): Eszméletlen. (Bejön Jurisich és Panka.) JURISICH (az őrök felé): Ti mit álltok ott hé? ÖR: Az őrparancsnok kiment. JURISICH: Micsoda? ÖR: Rányilaztak az őrszemekre a sánc között... ment megnézni... JURISICH (a sebesültre néz): Ezzel mi van? FORINTOS: Ez az a nem török... tényleg magyarul motyog... (Félrevonja a kapitányt, halkan.) Felismerem... Benedek uram... már csak arra vagyok kíváncsi, járt-e egyáltalán Bécsben? JURISICH (komoran): Senkinek egy szót se. Hé, vigyétek... (Két ott állingáló jobbágy felveszi, Panka is segít, nagyon nézi). Mit bámulsz te lány? Török ez nem magyar! PANKA: Ismerős... nék... látszik... JURISICH: A török olyan mint a sündisznó, mind egyforma. PANKA: De a másik sündisznó csak felismeri. JURISICH: De te nem vagy sündisznó. Vigyétek már! (Elmennek.) Plébános úr, nézze meg azokat a harangokat, rendben vannak-e? (Kettesben akar maradni. A pap bólint, elmegy.) Egyedül akarom kihallgatni. FORINTOS: Ha rossz hírt hoz, úgyse való az mindenki fülének. JURISICH: Ha rossz hírt hoz — akkor meg se érkezett, érted? Akkor még mindig Bécsben van, érted? El kell rejteni, s majd te ápolod. FORINTOS: Értettem. Csak... JURISICH: Mi az a csak? FORINTOS: Nem tudom, mi lesz, ha... 753
