Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám - Kerék Imre: Antológia - 1981 (veszprémi költők)
Antológia - 1981 Napjaink szellemi életében, közművelődésében mindinkább növekszik a vidéki műhelyek, stúdiók tevékenységének szerepe, jelentősége. Fontosságukat igazolja az a tény, hogy működésükkel pótolni tudják, bizonyos mértékig legalább, azt a hiányt, ami könyvkiadásunk „nagyvonalúsága” nyomán keletkezik: az új és újabb, egymást követő nemzedékek értékeinek szelektálóját, a megmérettetés lehetőségének biztosítását, különös tekintettel a vidéken élő írók, művészek tevékenységére. A veszprémi Fiatalok Művészeti Stúdiója tagjainak alkotásait tartalmazó Antológia előszavában találóan állapítja meg Mányoki Endre, a gyűjtemény szerkesztője: ezek a műhelyek „alkalmas körülményeket teremtenek az alkotásra.” De nyomban hozzá teszi, hogy a fent vázolt helyzeten „csak az változtathat, ha az alkotó és az alkotott munka, a művek létrehozásának és bemutatásának fórumai mind közelebb kerülnek egymáshoz. Ha mindezek az intézmények, amelyek a stúdiókat, köröket és műhelyeket fenntartják, az ott született művek bemutatását is lehetővé teszik.” Nos, ezt a lehetőséget — s immár nem is első ízben, gondolok Botár Attila és Széki (Patka) László nemrég megjelent közös verskötetére — megkapták a veszprémi fiatalok. Gyűjteményük, mely a megye fiatal költőit, fotósait, képzőművészeit mutatja be, keresztmetszetet adva eddigi munkásságukból, már első pillantásra is elüt a könyvkiadásunk által évente piacra dobott terjedelmes, áttekinthetetlen, értéket és értéktelent egybemosó s ezzel az értéket is devalváló antológiáitól. Eltér abban, hogy a tehetségüket már folyóiratokban s másutt bizonyított fiatalokat vonultat fel, kevesebb arcot; ezek is arányosan megoszlanak a kötetben: költők, fotósok, képzőművészek munkái kaptak benne helyet oly módon, hogy a mindig esetleges három-négy alkotás helyett számszerűen is több művel adhassanak számot munkájukról. A szerkesztő munkáját dicséri a változatosság elvének végiggondolt érvényesítése, ahogyan a különböző anyagokat egyetlen kompozícióban engedi érvényre jutni, teret adva mind az egyes portrék élesebb kontúrokkal való felrajzolásának, mind a közös törekvések, hasonló szellemi célok kiemelésének. Mindez nagymértékben megkönnyíti az olvasó tájékozódását s a pontos, szűkszavú tartalomjegyzék egyben eligazítást ad az antológia alkotóinak életrajzi adatairól, eddigi publikációikról. Alábbi elemzésünkben a könnyebb áttekintés kedvéért külön tárgyaljuk a költők, küllőn a fotó- ill. képzőművészek munkáit. Kezdjük tehát a költők bemutatásával: a már korábban közös kötettel jelentkezett Botár Attila és Széki László — ez is a szerkesztő körültekintő alaposságáról tanúskodik — ebben az antológiában viszonylag kevesebb írásával van jelen, mint néhány fiatalabb évjáratú költő, hiszen ők már bizonyítottak, míg társaiknak ez az alkalom, ha nem is az első a bemutatkozásra, (Dómján Gábor és Géczi János is több antológiában helyet kapott már: Madárúton, Gazdátlan hajók stb.) megyebeli tevékenységükről eddig tán ez nyújt először bővebb ízelítőt. Botár és Széki itt is a tőlük megszokott színvonalon publikálnak. Botár Attila Szél szőtte évszak, Űj mértan kell c. verseit emelném ki az igényes gondolatiság, biztos vonalvezetés, eredeti képalakító készség példáiként, dalszerű formáiban Pilinszky lírájának tömörségét (Hét őszi mondat) elegyíti József Attila hetykén-gunyoros ifjúkori lírájára emlékeztető hangvétellel (Jóslások születésnapra, A más MÁSOLATAI) Széki László legsajátabb hangján: groteszk-ironikus hangvételű versekkel szerepel: Szelídítő vadgalambok, Hétköznapi képzelettársítások egy veszprémi dokumentum- fotó-kiállításról) Csontváry — Z. Avagy... a nemrég elhunyt Huszárik Zoltán filmjéhez kapcsolódóan Székinek a tragikus sorsú elődökhöz, mint küzdelemre-munkára serkentő példákhoz kapcsolódását fogalmazza meg, két aforisztikus tömörségű, dialektikus szemléletről valló mondat tartópillérén rögzítve a vers gondolatívét („szint val602
