Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - B. Juhász Erzsébet: A nosztalgikus családeszmény két irodalmi példája

sításának ideális feltételeit. S bár úgy tűnik, Bereményi regényében a hagyományos nagycsalád az eszmény, mégis napjaink valóságához elérve hősei már a magcsalád ideális feltételeit tekintik eszményüknek.

A családot mint az interakciók többé-kevésbé zárt rendszerét szinte teljes mértékben eszményíti Az ősi háztető. A családtagok közötti viszony ideális: a szülőkben és a gyermekekben erős az egymás iránti tisztelet, olyannyira, hogy még a kamasz indulatai is hamar elcsitulnak, noha nem érti meg szüleinek sok szempontból idejétmúlt elveit. Az interakciók a családban kialakult szerepekre épülnek. Érzelmi és tudati tényezők határozzák meg az egyes szerepköröket, s változást majd a külső társadalmi tényezők kényszerítenek ki, amelyeknek a család egyelőre ellenáll: a szülők el sem hiszik, hogy házukat egyszer lebontják, s a gyermekek, bár tudják, hogy ez bekövetkezik majd, nem zavarják meg szüleiket a kegyetlen igazsággal. Ezek a szerepvállalások, ha nem is működnek hibátlanul (például a szülők esetében, akik nem látják már reálisan közös életük anyagi feltételeit), érzelmi vonatkozásban szinte tökéletesnek mondhatók. Ennek a tökéletességnek a fenntartását és megóvását óhajtanák mindnyájan, de a szülők érzik, a gyermekek pedig szinte tudják, hogy hajdani életük külső feltételei megváltoztak, s lépniük kell, kellene az idő törvényei szerint. A családban az apa szerepe a legerőteljesebb, szerepvállalása tudatos, felelősségérzete végletes. Kétségbeejti a gondolat, hogy gyermekeiről nem tud megfelelően gondoskodni. Az anya még mindig az egykeresős családtípus diktálta szerepet képviseli, persze már kissé belefáradva az illúziók és a konkrét lehetőségek nap mint nap ismétlődő ellentmondásaiba, de ő is minden erejével igyekszik gyermekei boldogulását segíteni s a hétköznapok feszültségeit minimálisra csökkenteni. A gyermekek a szülők szeretetének és tiszteletének természetes érzésében nőttek fel, abban, amely nem zárja ki az intimitásoknak szóló őszinteséget sem.

Bereményi Géza regényében a családi szerepek az idő múlásával egyre kevésbé határozzák meg a családtagok interakcióit. Egyrészt azért, mert ezek a szerepek a hagyományos értelemben esetleg nem is léteznek (nem élnek együtt a családtagok s így csupán az alkalomszerű találkozások során kényszerülnek bele ezekbe a szerepkörökbe), másrészt, ha hajdan éltek is együtt, nem őrződött meg sok kölcsönösség, mert a család szétszóródott, a hajdani gyermek felnőttegyénisége egészen megváltozott. Így a családi együttlétek legtöbb epizódjában nem a családtagok ilyen vagy olyan szereplehetősége vagy szerepvállalása érvényesül, hanem az élet más területein, az egyéb közösségekben elsajátított szerepeik szerint viselkednek, s zavartan próbálnak visszatalálni a hajdani szerephelyzetekbe. Akik pedig a szülői és rokoni kapcsolatoknak megfelelő szerepek szerint élnek, gyakran a konvencionális rend erőszakosságával és visszavonhatatlan ítélkezéseivel követelik meg egymástól az ösz- szetartást. így látja ezt például az egyik férfiszereplő húga temetésének szertartásán, miközben magán érzi a vizsgáztató, kémlelő rokoni tekinteteket: „A jelenlevők számtalan elbeszélést hallottak gyász idején tanúsított érzéketlen vagy hihetetlenül viharos rokoni magatartásokról — az egyik leghíresebb eset, amit ma is emlegetnek, apám távolmaradása volt anyám temetéséről —, a családi közvélemény suttogva rögzítette a mintákat, erőlködve igazodtak a megadott, elismert példákhoz, mert tudták, hogy az elföldelés után azonnal kezdetét veszi az újabb mendemonda, a következő temetést előkészítő rosszindulat, amivel a családtagok elválasztják a helyeset a helytelentől, amitől mindenki tart, és azért nem akar rosszul szerepelni... Szüntelen ördögűzés folyt, bevált szabályok szerint tereltük el egymás figyelmét a halál nevű képtelen eseményről, családi szervezetünk önfenntartó fogásai remekül beváltak.” A családi összetartásnak a szigorú és formális rendjét cinikusan, vagy legalábbis iróniával bíráló szereplő lázad a rokoni, családi összetartozásnak az ellen a formája ellen, amely hatalmi pozícióként fogja fel a vérségi kapcsolatokat és kiközösítéssel büntet.

A korábbi szerepek átalakulhatnak az öregkorhoz való adaptáció során; ez a folyamat persze egyszersmind szerepvesztéssel is jár. Vathy Zsuzsa könyvében az apa nem akar tudomást venni a változásokról. Házukba társbérlőt költöztettek, ügyvédi hivatását nem gyakorolhatja, egyéb munkát méltatlannak tart magához, házuk le88