Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Száraz György: A tábornok XIX. (életrajzi esszé)
kezében van, ellenőrzik a vonatokat, a határt, leszerelik a „megbízhatatlan” egységeket, csendőrökből és sorlegénységből szervezik a „fehér” karhatalmat. Estefelé az első román lovasegységek elérik a város peremét, Haubrich fehér zászlós autóval megy elébük, a vezénylő tábornok kijelenti: nincs parancsa a bevonulásra, csak egy napi pihenőt kér fáradt csapatainak. Az Üllői—út végén, egy laktanyában szállásolják el őket. Augusztus negyediké, hétfő. Az emberek isszák a szaharinos pótkávét, kukoricamáiét majszolnak hozzá és olvassák a Népszava különkiadását: Böhm telefonon jelenti Bécsből, Triesztből hamarosan megérkezik az antant első zsírszállítmánya... A falakon Haub- rich legfrissebb kiáltványa: „Felhívom Budapest közönségét, hogy a vendégjog alapján Budapesten tartózkodó vagy megforduló román katonákat ne fogadja ellenséges érzülettel.” Gödöllőről a Dorottya-uteába, Haubrich hadiszállására költözik a hadsereg- parancsnokság maradványa; délben már köztudott, hogy Mardarescu tábornok az antant-határozat ellenére elrendelte Budapest megszállását. Haubrich már diktálja az utolsó rendelkezést: „Az összes katonai, rendőrségi és egyéb fegyveres alakulások összes fegyvereiket a laktanyákban, illetve elhelyezési körleteikben haladéktalanul gyűjtsék össze és azokat fegyver nélkül őriztessék. A legénység a laktanyából hazabocsátandó. Az utcán fegyveresen tartózkodni tilos. Ha valamelyik laktanyát az előnyomuló román katonaság meg akar szállni, úgy az elé akadály nem gördítendő.” Délután még megjelenik a Vörös Üjság, Esti Népszava címmel, benne nekrológ Szamuely halálára. Négy órakor Haubrich — Stromfelddel és a polgár- mesterrel — elindul, hogy hivatalosan átadja a várost. Kispest határában folyik a tárgyalás, közben a csapatok már megindulnak Budapest felé. Elől kürtös szakaszok lóháton, fújják a francia tengerészindulót, mögöttük zászlók, karcsúra fűzött tisztek, antantszíjjal, aztán tömött sorokban a gyalogság: vadászkatonák, fűzős csizmában, acélsisakkal, csillog a háromélű szuronyok erdeje. Mögöttük fogatolt tüzérség, trénszekerek végtelen sora, liszttel, cipókkal, kettőbe hasított véres marhatetemekkel,.. Haubrich és kísérete elindul visszafelé, előzve a menetelő egységeket. Stromfeld így emlékezik: „Az élen lévő román csapatokat a Kálvin-ftérnél értük utói, és a román tiszteket virággal láttuk földíszítve, amelyeket az útvonalon kaptak. Ez volt a legrettenetesebb, amit megéltem, mert egy időre elvesztettem hitemet mindenben. Amikor ezt láttam, tudatára jutottam annak, hogy ... összeomlott az októberi események után fönnmaradt szervezete a dolgozó tömegeknek, hogy az emberekben kihalt a köz iránt való érzés, virággal képesek fogadni a köz, az ország ellenségeit is, ákik talán önző érdekeiknek megfelelnek ...” Fél órával később román gyalogság szállja meg a Dorottya-utcai Magyar Király szállót: a hadsereg után vége a hadseregparancsnokságnak is. Augusztus ötödiké, kedd. A falakon most már Mardarescu tábornok „hirdet”: aki bolsevikot rejteget, a helyszínen agyonlövetik, a fegyvert rejtegetőkre hadbíróság vár, csakúgy, mint mindenkire, aki „szóval, írásban vagy taglejtéssel sértőleg illeti a román hadsereget”. A kávéházakban detektívek és tisztek razziáznak, a parolinokon csillog a frissen visszavarrt rangjelzés. Folyik a beiratkozás az egyetemeken, az odamerészkedő zsidó hallgatókat házilag gyártott gumibotok várják... Az emberek már tudják, hogy egyik Lenin-fiú a főkapitányságon bevallotta: 62 apácát égetett el, pékkemencében; a perverz fantázia teljesen elszabadul; temetőből oda923
