Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
SUSÁNNA: Szeretem jóságos aggodal- mid. Eknégysz, s én legyek jó helyetted. (Harapja Ibrahim orrát.) Te kopott hörcsög. IERAHIM: Hallod, zörögnek künt a szekereim. Feledj el, Susánnám. (Megcsókolja.) Nem adsz egy búcsú-csókot? SUSANNA: Nem. IBRAHIM: Miért nemi? SUSÁNNA: Mert Eszteré s Leáé. IBRAHIM: Értlek, igazságod vagyon. (Elmegy.) (Kinn szekérkerekek zaja.) SUSANNA: Ambrus! Bruska! AMBRUS (jön): Susikám, elmentek, magunkra maradtunk, SUSÁNNA: Főzök néked hagymalét, ciberét; egyebet nem igen tudok. AMBRUS: Mi lesz most? A kádi-palotában nem soká maradhatunk. SUSANNA: Ide hallgass, fordulj Dzserdzsis janicsár agához, kérj tőle szállást, lovakat, testőröket; mindent, ami kell AMBRUS: Dzserdzsisihez? Ö halálra ítélt téged is, engem is. SUSÁNNA: Fent lakik a Tettyén, Szak- máry pi&pek egykori kastélyában, most ez a janicsár aga rezidenciája. AMBRUS: Bolond leszek oda mennem. SUSÁNNA: Férfiú vagy-é, avagy csak a nőknél rejtekezel? Elbúttál Lea meg Evelina meg nem tudom kicsoda szoknyája megé. Az én szoknyámban nem fogsz megbánj, te gyáva bóha, mégysz a dühös pofájú Dzserdzsishöz, s ha meg- hólsz, hát meghólsz. Utánnad én is, mert a háborúban egynek egyedül élete nincsen. AMBRUS (panaszosan): Igazán menjek az agához? SUSÁNNA (dobbant): Igazán. Majd én embert esi nyálok belüled. XV. Jelenés (A tettyei kastélyban. Dzserdzsis nagy fali feszület előtt térdel, imádkozik. Majd Ambrus beóvakodik.) DZSERDZSIS (kis idő múlva hátranéz): Hát kendet hogy engedték be hozzám? AMBRUS: Dzserdzsis janicsár aga a megfeszített Krisztushoz imádkozik? Nem Maihomethöz? DZSERDZSIS: Katholikus magyar vagyok én, Bonyhádi György a nevem. AMBRUS (magában): No de ilyet... magyar ... s mégis török főtiszt... DZSERDZSIS (mordul): Arrul beszéljen, mit akar. AMBRUS: Báthory Susánna hercegkisasszony külde. Vendéglátó házigazdái, Ibrahim kádiék, elutaztak. Itt marada gyámolatlan. Szállást kér — s hogy hazafelé útra kelhetne, lovakat, fogatot — DZSERDZSIS: Megleszen. Hanem most, látja, imádkozom. (Visszafordul a feszülethez. Csönd.) AMBRUS (félénken): Bonyhádi György uram... DZSERDZSIS: Mi az megint? AMBRUS: Kitül kapom meg a kvártélyt, kocsi szekeret? DZSERDZSIS: Kitül. Hát tülem. AMBRUS: De mikor? DZSERDZSIS: Ha bevégzem a könyörgést. Most. (Felkel, megáldja Ambrust.) Ámen, kedves fiam. AMBRUS: Báthory úrnőnek néminemű pénz is kellenék. Nehány száz piaszter, vagy flórenci arany. DZSERDZSIS: Kifoszt, fiam, kifoszt. Nem «bánom, legyen az is. AMBRUS (nekibátorodik): Nagyságod melly kegyes* lön; azelőtt fenyegetett éngem, hogy megöl, ha nem leszek török; ha talián komédiát tanítok; ha körös ztyén maradok ... DZSERDZSIS: Talán bizon számonkéri rajtam, hogy nem tellyesítem? Tudja meg: én a török császáriul selyemzsinórt kaptam, meg kell halnom. S ha meg is halok, másnak holtát nem ké- vánom — értvei? AMBRUS (megborzad): Selyemzsinór, Bonyhádi uramnak? Magyar létire miért lett vezér a janicsár seregben, a magyarok ellen? DZSERDZSIS (felbőszülve, atlétái karizmokat mutatva áll a vézna Ambrus előtt): Kendnek ki tanácslá, hogy Hlyekről vallasson. A magyarért, a német ellen szerződtem a török seregibe. S most persze: renegát vagyok, áruló, amikor a szabadító ármádia közeleg. De akkor ezt még nem tudhattam. Akárhogy is: katona vagyok, s ha meg kell halnom, hát meghalok, értvei? 391
