Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
LEA: Bornemisszát? Hiszem kinek sem árt. IBRAHIM: Csak nekem. A tisztátalant hajlékomba vettem, és hálául kirabolt. Legdrágább kénesem vivé el, a te lelkedet. LEA: Aber papa! Én mindig is, mostan is tiéd vagyok. IBRAHIM: Ügy éljek én, hahogy igazat beszélsz. Fiat nem ada nékem Sém- jiszíboradh. Mindenem egyetlen Leá nyom. Olvasod-é a Thórát, a Schulchan Aruchot, minden reggel, délben, estve? LEA: Reggel és estve. IBRAHIM: Délben nem? LEA: Délben az én irgalmas atyám öreg magyarjait etetem a szegényházban. IBRAHIM: Mennyi magyarom van, te jó Isten! Nem kapok tűlüik egy slam- meszt sem, mind csak kifoszt. Nü ná, majd fizetnek, majd bolondok lesznek, mint az öreg Avram, s az 6 leánya Lea, ki a telt lábosokat meg fazokokat hurcolja nékiék szakadásig, s köszönetül lesidózzák! LÍEA: Mi leié, fatter? Azt mondja, megváltoztam. Ugyanezt az én atyámra mondjam? IBRAHIM (jajgatva sir): Aj-aj-aj! Itt a Duna vidékén, a sok hartíban, örökös veszedelemben, olyan lett az én népem, mint a sínai pusztában, immár csak a Behémet imádja! Libamájra és rebach- ra gondol, mi mást tegyen, Istenem! Pusztai földönfutó, ez leszek én is, Eszter feleségem, Lea lyányom. (Arcát lányára hajtja.) Ne hagyj el engem. Ne menj el ama körösztyénnel, mert megölöd atyádat, anyádat. LEA (sír): Nem, papa, nem. IBRAHIM (megcsókolja): ígéreteddel én most elmegyek. (Ibrahim távozik. Lea az ágyban h-sra fordulva, rázkódva, hangosan zokog.) AMBRUS (hangja kinn): Lea! LEA (felkel a takaró alól, hálóköntös borítja. Piros papucsot húz, az ágyra ül.) AMBRUS (kis idő múlva újra, kintről): Leám, édes-kedvesem! LEA: Ambrus. AMBRUS (belép, az ágyra ül szorosan Lea mellé): Te sírtál? LEA: Nem is tudom ... AMBRUS: Én örvendezek! Mert vagyon akit szeretek és talám aki szeret. (Leát az ágyra dönti.) LEA (kibontakozik a szorongatásból, felül): Nem, Ambrus, nem. AMBRUS: Hát megváltoztál erántam? LEA: Érts meg Ambrusom, olly szomcT- rú vagyok. Nagyon szeretlek, te vagy az én bánatom. Ha valami történt közöttünk, feledd el — hirtelen véletlen volt, s többé nem szabad. Ugyanúgy tiéd leszek, mint eddig — csak mesz- sziről. Többet ne kérdezz. AMBRUS: Szüléid megsejtették? S én csak szegény deák vagyok. LEA: A szegénység nem volna baj. Nézd: atyám, ha színleg Iszlám vallású, Mekkát-járt kádi — befelé buzgó Mó- zses-hitű. Ha megtudná, hogy én egy körösztyénnel... Ambrus, szegény atyámnak hazudtam, mert ha tudná az igazat, megiholna. Nem akarok hazudnom többé. AMBRUS (fejét Lea ölébe fekteti): Kedvesem, most is hazudsz. Ha igaz szerelmed megtagadod, mindég hazudsz. Csupán ha vállalod, akkor mondasz igazságot! LEA: Nem tudom Ambrus ... Forgó örvénybe hulltam, szédülök, mit sem tudok. Bár felelhetnék tiszta szívemből néked, meg atyám uramnak, mindenkinek! De most bűnös vagyok, mert olyat cselekedtem veled, amirüil nem lehet felelnem, se neked, se másnak. Bocsáss meg, ha olly reménység útján indítálak el, ahol nem szabad követnem téged. ^ AMBRUS: Én kisded fejér galambom! Már majd hogy nem ellbúsitál. De aki ennyire tiszta jóság, mint te, annak megadja Isten, hogy igaz őszinte szóval válaszolhasson kérőjének, szüléinek, s mind e világnak, anélkül, hogy fájdalmat okozna bárkinek. Így leszen! Elhiszed? LEA: Lehet... Ki tudja mi rejlik a holnapokban . . . (Vidámabban, gyorsabban.) Egyszer még kisjány koromban a pozsonyi ghettóban nálunk járt a jövendölő boszorkány, a cigány Teca, tél volt akkor, ő egy jégcsapot kezembe tett, s mondá: ha elolvadt, egy név fog hangzani, hát majd így híjják a jövendőbelim. S künt az utcán idegenek beszélgettek, s hallom: Ambrosianische Liturgie. így tehát, Ambrus, a név.. 883
