Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Zalán Tibor: Horváth Elemér: Maya tükör Szügyi Zoltán: Két part között két folyó Vitéz György: Jel - beszéd

lyenként átgondolatlan, mert hiába süt át a gyengébb verseken is a nagy tálentum formáló ereje, ha a szerző elbizonytalanodott önnön költői „hogyan?"-jában. Hogy valamivel világosabban fejezzem ki magamat: elakadt valahol félúton a MM-irány, egy tárgyias-irónikusirány és egy lirizált-avant-gardeirány között. Mert mindhárom, valójában egyik sem. Leginkább talán iróniája nyeri meg az olvasó tetszését, mely érdektől és hatalomtól függetlenül működik, és jól működik, mindenre bekattan és kíméletlenül rendet vág. Csakhogy, az irónia még nem vers, csak versképző erő, elem. Ahol az irónia szemléletből fakad, ott versmegtartó, ahol ötletből, ott csak vers-megugrató. Mindkettőre bőven akad példa a könyvben. Nincs szerencséje viszont Vitéznek a „műhelyes” fonémázó-szemantizáló megoldásokkal. Különösen ott (nem, ahol ai szöveg átlirizált, mert belőle sikerületlen tréfákként hullanak ki ezek. Az plvasó persze ne gondolja, hogy rossz könyv a Vitéz Györgyé. Mert nem az, csak az ő szintjéhez mérten visszaesés. S ezt fontosnak tartom hangsúlyozni. Nem versenként gyenge, hanem költői állomásként bizonytalan, széteső. Váratlan megtorpanás, mely említett nagy teljesítménye fényében sajnálatos. (Jellemző hazai könyvtermésünkben hibáival együtt is élvonalbeli líra lenne!) Úgy gondolom, a költőnek valamilyen irányban ismét el kell mozdulnia, hogy ritka tehetségét kellő mértékben kamatoztathassa. Mostani könyve arra enged következtetni, hogy ez az irány számára nem az avant-garde, lévén, hogy most éppen ezek az elemek teszik (remélhető, csak átmenetileg) zavarossá kötetének egyes darabjait. Lehet, hogy a jel és a beszéd ismét jelbeszéddé vagy beszédjellé fog összeállni nála. S ez sem lesz baj, ha bírja költői erővel és tisztánlátással.

864