Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor I.

viszonyban van a címzettel, a vers tónusa emelkedett, sodrása retorikus — s a meglepetés szándéka minden során kiüt, de ritkán prezentál olyan találatot, mely a vers terét betölti, sodrását súlyossá teszi.

Kritikusai akkor is észlelték a kísérlet félsikerét, magyarázták eszmei gyönge- séggel: hogy elfordult a közösségi gondoktól. „Szocialistának tehát — írta Héra Zoltán — semmiképpen sem nevezhető. Van benne életöröm, káprázat, csín és arány, de mindez csak az elfutó hangulatok síkján, a valóság és az álom mezsgyéjét kereső képzelet vibrálásaiban. S egy olyan filozófiát, gondolati hátteret sejtetve, amely csupán játékkal, a képi fantázia játékával akarja derűssé és harmonikussá varázsolni a világot.” „A kényelem, a szendergés és a csodálkozás dominál itt, nem a küzdelem, hanem a játék.” (Cs. S.: Menekülés a magányból. Népszabadság, 1962. nov. 17. 8. lap). Sükösd pontosabban észleli a veszélyt: együtt olvasva túlságosan hasonlítanak egymásra ezek a versek, a kozmosz keretnek túl bizonytalan, ami benne történik, esetleges, a verselemek tetszés szerint felcserélhetők, ezért mosódnak össze a versek is. (I. m.)

A vívmány azonban így is elegendő ahhoz, hogy Csoóri kísérletének értelmét tanúsíthassa. A mindenség versbefogásának igénye valóságos hajlamok számára nevelte a képfantáziát. A háló szemein még kihullt a hitelesítő terhelés is, de a kivetés mozdulatainak íve már igazi halászra vall. A látás, még nem a közeli dolgok titkától reméli zsákmányát, de a világ átpásztázását már sikerrel tanulja. Tanulja a képzőművészettől is, a belső táj mesés, ilegendásító rajzaiban például (Szálltak az arany fácánok), s a mindenség fényforrásának, a Napnak kultuszában. A társításokból még sokszor hiányzik a ráismerhetőség hitele, az összekapcsolt képzetek sokszor csak egy-egy jegyükkel érintkeznek, de a nyelv elemei felszabadultak, s a költő ráébredt az új kapcsolódási módok, képességek végtelen lehetőségeire. Ezzel párhuzamosan mondattana is átalakult, a nyugtalan és mohó képfantázia tágasabb alakzatokat kívánt, a szűkös és zárt szimmetriák ezért fellazultak, a versmondat kibővült és változatosabb lett, de a szerkezet váza így is szilárd maradt, rugalmasságában is célirányos. Az álomtechnika inkább a képeken belüli viszonyokat finomította itt-ott álomszerűvé, az eseményeket talányosabbakká. Még a tárgyköröket, az alapélményeket — a gyermekkor, az otthon, a háború, a szerelem nagy élmény - töimbjeit — sem mosta össze, noha karakterlétesítő tartalmaikat az absztraháló szándék eléggé kiszűrte. Nagy lélegzetű, magasra törő, célját tudó vers az, ami itt alakulóban van, kimódoltságai ellenére is ihletett beszéd. Elmondásra szánt vers, régi ismétlései és párhuzamosságai most a bonyolultabb részletek egyirányúvá szervezésében, lendítésében jutnak tartalmasabb funkcióhoz, az oldottabb beszédnek adnak határozott lejtést.

Az egykori kritikát zavarba hozta és megosztotta ez a merészség. Voltak, akik — pl. Héra Zoltán és Horváth Zsigmond (Kortárs, 1963. 456—458.) — épp az igazi merészséget, a szembenézés bátorságát hiányolták benne, s a kudarcot politikai gyön- geségből eredeztették. Horváth úgy vélte, Csoóri tehetetlensége, lelki restsége, bezárkózása abból ered, hogy nem tud kinőni a paraszti világkép és érzékenység korlátái közül, s a költőnek a prózájában már észlelhető valóság-faggató szomjúságot ajánlotta gyógyszerül. Más, akit nem feszélyezett a politikai hovatartozás verziója, a költői megújulás mintájaként méltatta a szóbanforgó kötetet: „a fegyelmezett rend, a belső következetesség, a tágulás és emelkedés...” példájaként. (Fogarassy Miklós: Jelenkor, 1963. 1. sz. 86—88.). Pontatlan, de fontos észrevétel, hogy „verse csupa útrahívás és elköszönés, az a hihetetlenül feszült pillanat van benne, amikor a lélek egyszerre érinti meg azt, ami volt és ami lesz.” Továbbá az, hogy „Nem verse vagy ihlete intellektuális, személyisége, mely a sorok mögött áll.” — Sükösd, akinek bírálatából már többször is idéztem, a Csoóri-irodalom első máig érvényes darabjával tiszteli meg a Menekülés a magányból verseit. Leírja a versek világát, elkülöníti tárgyköreit, egy példa tömör jellemzésével érzékelhetővé teszi az általánosítás, az átlényegesítés műveletét. Beszél a kísérlet fontosságáról, az ihlető és párhuzamos

844