Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor I.
neteként nézték az író hagyományos szerepének és hatáskörének felújítását, s a szerepkör zsugorodásának elméletét is kidolgozták, ebből a nyilatkozatból is azt olvasták: lám, ez a szociográfia is válságtünet. Akiket megejtett e „válságtünetek” igazsága, művészi elevensége, azt hitték, a költő úgy járt, mint a tyúk, amelyik kacsákat költ: csirkéket várt, tehát nem tud örülni. Képzelgésére: „e kétszázegynehány oldalas prózát három-négy jó versért gondolkodás nélkül odaadnám” — azt feleltük: rossz üzletet csinálna. Csak innen, a pálya mai arányai felől látható be, hogy a becsvágy tudta, mit beszél. S még taktikának is ez volt a jó: ez a kesernyés elégedetlenség. Olvastán a felzaklató tények miatt elzordult arcok is megenyhültek: nem minket vádol, magával vesződik. S ez a feltevés nem is volt alaptalan. Csoóri ezekben a szociog- ráfikus írásaiban alkalmazza először azt a lencserendszert, mely kifelé fordítva is a benne zajló eseményekkel analóg látványt rögzít. A világ megértése révén saját görcseit is oldja. Személyes jelenléte, a vallomásos közlésmód meghatározó sajátsága korai prózájának is, de seholse degradálódik ürüggyé a valóság, lírizálássá a személyesség. Még intelligenciája serény értelmező hajlamától sem kell tartania, mert figyelme, figyelmessége annál is erősebb, toleranciája az emberek és dolgok iránt a maga nemében páratlan. Azért páratlan, mert nem elnézésből, udvariasságiból ered, hanem a békére hangoltság olyan mély ösztönéből, mellyel avantgard-ambíciói kö- zepett sokáig még ő sem számolt komolyan. Szerencséjére a műfaj mintái közül is a legtermékenyítőbb példára, a Puszták népére figyelt. A néma forradalomban vagy a Viharsarokban még a fűszál is lázított, a látás és a szándék eleve üszkössé stilizált mindent, a Puszták népében még a szörnyű is revelációszerűen tárult fel, s minden olyan érdekes, hogy Veres Péter például a szociológiai érvényességét is kevesellte emiatt. Csoóri mintája tehát a Puszták népe lett, de anyaga, a termelőszövetkezetbe immár másodszorra beszervezett parasztság élete merőben más. A hozzá való lírai viszonyt is teljesen újjá kellett teremteni. Az átszervezés emlékei még frissek: sérelmek, sebek, keserűség mindenütt, s a költőt fiúi együttérzés köti az emberekhez, akikről ír. S ami elkezdődött, nem sok jól ígér: a balfogások egymást érik, béna a munkakedv s a tortúrák sorsokká kövülnek. Csakhogy a költő azt is tudja: más út nincs, az adott szerkezetben kell boldogulni. S mivel ez a szerkezetnek is érdeke, Csoóri az életkedv doktoraként tudósíthat arról is, amiről más írók jobbára hallgattak. Mintha Nagy László anyjához intézett esdeklését váltaná a tűnődő tanúskodás érveire: „de élni, remélni, kell viaskodni, te boldogtalan!” A Tudósítás... szempontjai tehát eleve magasabbak, hogysem Csoóri a sérelmek kibeszélésére kárhoztathatnák. Az életkedv azonban nem olyan elvont érték, hogy védelmét költőnk a földrengés felett lebegve intézhetné. Közel hajol tehát az eseményekhez, az emberekhez. Nem a téesz előnyeit magyarázza, erről eleget hallottak, tudnak az ő parasztjai, hanem tárgyilagosan elmondja, amit ő addig tapasztalt. Jót s rosszat. S közben fürkészi, hallgatói mire figyelnek mohóbban. Természetesen a rossz példákra. Ezt a tünetet aztán pszichológusként értelmezi: a kibeszé- léstől gyógyulást remél. Másutt a felkínált munkaalkalmat visszautasító dacban, aztán a szabados tréfálkozásban, majd a disznótor rabelais-i vaskosságaiban is észleli az életrevalóság jeleit. Eközben tudósít a közhangulatról, a lezajlott vagy még parázsló konfliktusokról — sokszor konkrét tárgyszerűséggel — s az értelmezéssel elmélyíti az információt, és distanciát is létesít önmaga s a parasztok között. Csoóri tudósításai tehát a műfaj hagyományos követelményeinek is megfelelnek, a sorsfordulóját élő parasztság napi gondjairól, az új keret gyöngeségeiről, a megélhetés, a munkakedv alakulásáról is eredeti észrevételeket közölnek. Alapgondja azonban a fordulat okozta traumák kibeszélése. Viszonya ezekről szólva is tudósító és értelmező. A részletekben tehát nem képvisel és nem protestál. Ahol mégis panaszba vagy szemrehányásba billen a tudósítás, mint a feleslegessé lett lovak sorsáról szóló történet után, a vád kevesebbet mond, mint a történet. Ebben nagy értékek pusztulásának iszonyata fejeződik ki, a vád csak a kegyeletet hiányolja. Elemében tehát 837
