Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XVIII. (életrajzi esszé)
Rákosi 1952. február 29-én furcsa előadást tartott az MDP pártfőiskoláján. Hogy miért furcsa? Hallgassuk csak: „A mi viszonyaink között, amikor a felszabadító Szovjetunió csapatai hazánkban tartózkodtak, természetes, hogy olyan nyílt fegyveres felkelés, amilyent a Szovjetunió polgárháborús éveiben láttunk, eleve kilátástalan volt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a fegyveres erők, a honvédség, rendőrség, Államvédelmi Hatóság vezetéséért ne folyt volna elkeseredett küzdelem, annál is inkább, mert pártunk ezekben a szervezetekben is azonnal erősen megvetette a lábát. Amíg mindkét kezünk el volt foglalva a munkás- és paraszttömegek megnyerésével, s amíg a kormánykoalíció pártjai parlamenti képviseleteik arányában követelték maguknak a parancsnoki posztokat, addig a honvédség megnyeréséért folytatott harcot úgyszólván elnapoltuk. Ezt úgy értük el, hogy megakadályoztuk, hogy a honvédség a fegyverszüneti és békeszerződésben megengedett létszámot elérje. A honvédség létszáma emiatt a megengedett 65—70 000 helyett 1948-ig csak 12 000 főt tett ki, annak is túlnyomó többsége a határokon kis őrsökre szétosztva. Budapesten, ahol az ország politikai sorsa dőlt el, semmiféle katonai helyőrség nem volt, úgy hogy időnként nehezen tudtunk külföldi követek beiktatásánál egy díszszázadot összeállítani. De ebben a kis hadseregben is késhegyig menő harc folyt minden parancsnoki helyért, kezdve a tisztesektől fel a tábornokokig. Mikor azonban politikai síkon eldőlt a harc, természetesen a hadseregen belül is megváltozott a helyzet. Most már biztosítani tudtuk, hogy a hadsereg valóban a nép hadserege legyen, hogy tisztikarának zöme a népihez hű munkásokból és parasztokból kerüljön ki. Amikor 1948 őszén pártunk vette kezébe a Honvédelmi Minisztériumot, megindulhatott a honvédség erőteljes fejlesztése .. . Elkeseredett harc folyt az egész idő alatt a rendőrségen belül is, melyet pártunk kézbevett. A régi, Horthy nevelte rendőr- tiszti és altiszti kar minden erővel igyekezett kiszorítani a dolgozó nép küldötteit, a munkásokból és parasztokból lett rendőröket és tiszteket. A küzdelem itt is természetesen eldőlt abban a pillanatban, amikor a munkások és parasztok zöme átállt pártunk oldalára. Egyetlen hely volt, amelynek vezetését pártunk az első perctől kezdve magának követelte és ahol semmi néven nevezendő megoszlásba, koalíciós számarányba nem ment bele: ez az Államvédelmi Hatóság volt. Bár az ellenségnek titokban ide is sikerült bizpnyos fokig beépülnie, ezt a szervezetet létrehozásának első napjától kezdve keményen kézben tartottuk ... Mindent egybevéve: a hadsereg többségének megnyeréséért vívott harc a magyar népi demokrácia viszonyai közt a Szovjetunió csapatainak jelenléte miatt kisebb jelentőségű volt és kevésbé éles formák között zajlott le nálunk, mint az 1919-es proletárdiktatúrát megelőző hetekben, vagy mint 1917 októberében a Szovjetunióban.” Furcsa csakugyan. Az előadás egészében torzít, Rákosi — már idéztem! — különös figyelmet szentel az „álbaloldali szociáldemokrata árulóknak”, s velük kapcsolatban említi Rajkot is, aki „összejátszott velük” az 1947-es „választási provokációkban”; a befejező résziben ott a rituális szöveg „az imperialisták jugoszláv cselédjeiről”. De a fegyveres erők 1945 utáni történetét tulajdonképpen reálisan vázolja, mintha belefáradt volna a koncepciós hazugságokiba; ha akarom, beleérthetem a szövegbe Rajk és Pálffy „bűnét”, de ha akarom — érdemét is. Meglátjuk majd, hogyan elemzi ugyanebben az előadásban az 1919-es proletárdiktatúrát az 1945-ben kialakított stratégia és taktika szempontjából. (Folytatjuk) 808
