Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
JURISICH (elereszti): A gazdag mindig fösvényebb, mint a szegény. Jobban megnézd, mit áldoz és miért. Épp attól lett gazdag, hogy nem pazarolt hiába! Kőszeg túl kicsi pont neki ahhoz, hogy még több embert veszítsen. Hát ebben bízom én! (Kis csend.) PLÉBÁNOS: És ha... mégsem..., ha most mégis fényűzők akarnak lenni... ha most az egyszer ez a gazdag herdálni akar?! Akkor mi lesz? JURISICH: Mintha nem tudná kitalálni. (Komor, halk.) (Most Zaim megmozdul, mert Szeréna észrevette. Érzi, fel kell adnia magát, mert a lány már nem fog titkolódzni. Ez a szemjátékukból is kiderül.) SZERÉNA: Van itt. .. valaki. .. ő maga elmondja... ez a derék ember... (Benedek is odapillant, megérti, kiről van szó.) * I ZAIM (előrelép, Panka még mindig az ajtófélfához lapul, eddig is az volt az érzésünk: hállgatódzik): A kapitány úrnak igaza van. A szultánnak igazából nem volt komolyabb célja Kőszeggel. Csak Bécset akarta félelemben tartani. JURISICH (rábámul): Ki vagy te? SZERÉNA (kis szünet után): Egy janicsár. JURISICHNÉ: Haza akart jönni az övéihez. Még hasznát vehetjük. JURISICH: Elment az eszetek? Aszszonypolfltáka! Lefogni! GÁBRIEL: Igenis! No fickó, megéheztél az édes anyaföldre? Nesze! (Durván megragadja karját, földre nyomja karját. Városbíró segít neki.) ZAIM: Én voltam a nagyvezír követe uram. JURISICH (elkomorodva): Annál rosz- szabb neked. És nekünk. BENEDEK: Hátha ki tudjuk cserélni valakire... SZERÉNA (száján kicsúszik): Ne! BENEDEK: Gondolhattam volna. (Rosszkedvűen.) SZERÉNA (hozzálép): Mit gondolhatott volna? BENEDEK: Aki távol jár.. . mint én... mindenre számíthat... SZERÉNA: ö is távol élt Tőlünk távol tizenhárom éves kora óta. BENEDEK (utálattal): Jól ösmeri a biográfiáját! Vigyék ezt a janicsárt innen! Beteg vagyok. Legalább a beteget kíméljék! (Kitört) Legalább azt, aki a bőrét vitte vásárra magukért! Hálátlanok! PANKA (előbukkan): Nem rossz ember ez.. . bizonyisten... úgy oltotta a tüzet. .. nem rossz ember ez, én mondom! VÁROSBlRÓ: Elhallgass, te boszorka! PANKA: Maga nekem már nem parancsol! Engem a kapitány úr felmentett! VÁROSBÍRÓ: Adok én Olyan felmentést! PLÉBÁNOS: De bíró uram. (Korholó.) ZAIM: Nyugodjanak meg, uraim. Tudom, mi a kötelességem. Ittmaradásom veszélyt hozhatna magukra. De megölniük nem szabad. Ettől óva intem magukat. A nagyvezír haragudni szokott az ilyesmiért. (Hangja kesernyés.) JURISICH: Nem mehet vissza. Megös- merte a véderőt. JURISICHNÉ: Ami nincs. (Az ember elereszti.) GÁBRIEL: Az volna a legjobb, ha mondjuk a szultán fattya lenne... akkor cserébe elvonulnának... Hé nem vagy te véletlenül a szultán fattya? ZAIM: Nem vagyok, uram. Magyar vagyok. És — janicsár. GÁBRIEL: Átkozott köpönyegforgató! (Megcsavarja a karját.) PLÉBÁNOS: Engedje el azt az embert. Maga se volt mindig őrparancsnok. GÁBRIEL: A múltamat ne emlegesse! így én nem játszom magukkal! Ha a játékszabályt nem tartják be... én nem játszom! JURISICH: Elég legyen! (Közben töprengett.) BENEDEK: Ha mégis békét kötünk... s ők elvonulnak... sikkor ez az ember. .. itt marad? ZAIM: Békekötéskor a felek meg szoktak egyezni uram, hogy a foglyokat kicserélik. BENEDEK: Ezt én is tudom janicsár úr! De maga... itt akar ragadni. Érzem, valamiért itt akar ragadni... Valami szép reménye lehet! Valami nagy boldogság kecsegteti, ugye!? Pedig itt nincs boldogság, ne higgye... Itt nincs boldogság... (Visszáhanyatlik.) SZERÉNA (közelebb lép): Ez a hang... nem méltó... 759
