Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
BUNYI: Vezess átkozott, vezess! (Panka a kiskapuhoz vezeti, kinyitja.) BUNYI (hirtelen hahotázva): A kőszegi Leonidász! Ahelyett hogy kiegyezne, odacsordítja a töröknek a vérünket! A kőszegi Leonidász szobrot akar magának a mi bőrünkön! Hős akar lenni az én bőrömön! (Eszelősen felnevet.) A kőszegi Leonidász! PANKA (idegesen körülnéz): Menjen már, mert jön! (Nem látjuk Jurisichot, Bunyi karját kitárva lép ki.) BUNYI: Drága török testvéreim! Békét akarok veletek! Drága... (Hirtelen lövések.) Bé... két... (hörgés, zuhanás, Panka hirtelen becsukja a kaput. Kis csend. Fut Jurisich s a Plébános.) JURISICH: Mi volt ez a lövöldözés? PANKA: Bunyi uram... kinyitotta a kaput... át akart menni a törökhöz... Testvérnek nevezte őket. De azért csak lelőtték... (Kis csend.) JURISICH: Legalább senkinek se lesz kedve hozzá! (Más hang.) Hogy került a raktárkulcs kívülről a zárba? A plébános űr azt mondta, hogy utána te jártál ott... (Kis csend.) PANKA: Valamit szeretnék csak a kapitány úrnak mondani. PLÉBÁNOS: Nekem úgyis dolgom van, kapitány. (Elsiet.) JURISICH: Beszélj. PANKA: Ez a... ez az ember... Bunyi. .. engem... meg akart becstelení- teni... (Kis csend.) Erőszakkal... Nem hagytam... Kirohantam... s rázártam az ajtót... (Hirtelen felzokog.) JURISICH (rámordul): Ne sírj. Nem a bálba jöttél, tudhatod. A tisztességed nem csorbult meg. PANKA: De mások ezt... nem tudják. .. Ne mondja el hát senkinek... JURISICH: Ne félj! S ha valaki azt mondja, történt veled valami, küldd hozzám. Küldd hozzám... még kinyithatjuk azt a kiskaput! (Odamutat, majd felnéz a falakra komoran.) (Sötét, zene.) 17. kép A városfalon belül. Iménti színhely, csak a gerendafal hiányzik. A színtéren orrukra vizes rongyokat szorítva katonák, jobbágyok kóvályognak bódultán. A bástyákon ugyanígy. Az embereken most még jobban látszik az immár húsz napja tartó ostrom. Távolról kutyaugatás. Forintos jön. FORINTOS: Meddig megy ez még... már harmadik napja... Micsoda bűz, teremtőm! A sündisznóra csak rávizel a róka... Már nem... nem is az orromat. .. a szívem gyökerit facsarja... Gábriel! GÁBRIEL (lejön a bástyáról): Mi van? FORINTOS: Éhesek a kutyáid... vess nekik valamit... PLÉBÁNOS (az őrtoronyból): Kezd feltámadni a szél! Elviszi a bűzt! Kezd megfordulni a szél! GÁBRIEL: Ideje volna. A vizesárok tele van hullákkal, meg lótetemmel... meg a patkányok is... Ha ezt megúsz- szuk dögvész nélkül... FORINTOS: Ügy látszik az isten is az erősebbet segíti. GÁBRIEL (fáradt vigyor): Meg ne hallja a plébános, mert megint boszorkány lesz magából. PLÉBÁNOS (fentről): Kutyaugatást hallottam... hol vannak! ? GÁBRIEL (felkiált): Még mindig nem került meg? (Kacsint Forintosnak.) PLÉBÁNOS: Nem! Erősebb a szél! GÁBRIEL (Forintosnak): Összegyűjtöttem néhány kutyát. Egyre kevesebb emberünk jut őrségbe a sáncok közé. No megyek, dobok valamit az ebeknek. A plébános nehogy megtudja. Engem is megátkoz. (Hátra el. Jön le a Plébános.) PLÉBÁNOS: Érzi? Tisztul a levegő? FORINTOS (leveszi a rongyot): Tényleg. Hallom maga lett a raktáros is. Van ott még valami? PLÉBÁNOS (lehalkítja a hangját): Egy kishordó puskapor. Néhány lövésnyi. Aztán nagy lesz itt a csend. FORINTOS: Szóval a saját fejünkbe még elég lesz. PLÉBÁNOS: Ilyet ne mondjon, még tréfából se. A legutolsó golyónkat is az ellenségre kell lőni. FORINTOS: Milyen harcias lett! Remé752
