Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - Mészáros Tamás: A hősnek hűlt helye, avagy hiánydramaturgiák a színpadon (Jegyzetek a Takarításról és a Hallelujáról)

Balassa gazdag motívum-hátteret ad: a Varázsfuvola, a Parsifal és a Kékszakállú, csakúgy belefér, mint a Godot, a Játszma vége, vagy éppenséggel Fortinbras.

Nézőpontjához igen közel áll Pályi Andrásé, ám ő bizonyos értelemben még továbbmegy; nemkülönben a pőre emberi indulatok összhatásában határozza meg a darab drámaiságát, viszont a mű tisztán fogalmi értelmezésének kutatását ezen túlmenően feleslegesnek tekinti. „Az érzéki élmény többféleképpen magyarázható-értel- mezhető, de minden kommentálás töredékes marad. Noha dialógus dialógust követ, a párbeszédek és reflexiók egymásbafonódnak, voltaképp nonverbális színházzal van dolgunk. A közlendő nem a szavakban rejlik, hanem a szavak segítségével felidézett érzéki tartalomban. Az emberi viszonyok érzéki vetületűkben jelennek meg.”

Pályi egyértelműen érzéki színháznak tartja tehát a Nádasét, s bár ezt Balassa sem tagadja, mindenesetre sokkal meghatározóbbnak ítéli a drámai szöveget: hivatkozik például a XVII. századi francia keresztény színjátékra, amelynek konfliktusát nem az akció, hanem a dikció, „maga a nyelv” hordozza. S valóban, a Balassa-féle elemzésben döntő szerepet játszanak a takarítás kitüntetett mondatai; éppen ezek mozgósítják kiterjedt asszociációs bázisát.

Amíg Balassánál a Takarítás értelmezhetővé válig a gazdag kultúrhagyomány, a nemkevésbé szerteágazó drámatörténeti előzmények és a szerepek ebből következő, ebből kinövesztett, mégis meglehetősen egyéni felfogású „kapcsolati hálója” révén, addig Pályi az érzékelhető színház előjogát hirdeti.

„Az érzékiségnek a játékon belüli primátusa^úgy tetszik, mindenekelőtt arra akar kényszeríteni, hogy előbb érzékeljük a valóságot, s csak aztán értelmezzük.”

Viszont Pályi „aztán” már nem értelmez. Megelégszik annak megállapításával, hogy „ebben a drámában valóban mindenki mindenkinek a tükörképe is... Ezért mellékes, hogy az, ami történik ,valóságosan’ történik-e, vagy csupán ,képzeletben’.. természetesen minden összekuszálódik és bizonytalanná válik, ahogy nem hiszünk a közvetlen érzéki tapasztalatnak.”

Vagyis: az érzéki élmény színházában márcsak azért is mellékes az, ami történik, s természetes, hogy minden összekuszálódik, mert a közvetlen érzéki tapasztalatnak amúgysem hiszünk. Bármily furcsa, el kell ismerni, hogy ez is egyfajta értelmezés, de legalábbis magyarázat arra, miért nem kell feltennünk a hagyományos „miről szól a darab és az előadás?” kérdését.

Bécsy Tamás azonban nem tudja elfogadni ezt a módszert — mint egyébként a Balassáét sem. Olyan „közlést” keres a darabban, amely annak szövegéből priméren, önmagán belül kibontható, olyan kapcsolatokat a szereplők között, amelyek a konkrét utalásokból rajzolódnak ki; egyáltalán: megkísérli összeállítani a Takarítás valamiképp egységes cselekményét, az akciók logikai kapcsolatát és az alakok dialógusból—helyzetből táplálkozó reális jelentését, viszonylataik tartalmát. Alaposan felgereblyézi mindazt, amit a szereplők egymásról, körülményeikről és előéletükről a darab különböző pontjain elmondanak, és ezeket megpróbálja kapcsolatba hozni a színpadi történésekkel.

Az elemzésnek ez a metodikája pedig eleve csődre ítéltetik a Takarítás esetében — legalábbis, amennyiben elfogadjuk, hogy Nádas túllépett a drámai jellemeken és lélektanon, és egy érzéki-kultikus rituálé operai alapanyagát alkotta meg.

Magam hajlok arra, hogy Nádas szándékát ebben lássam, mindazonáltal érthetőnek tartom Bécsy hagyományos közelítésmódját. Mégpedig azért, mert Nádas valóban számos olyan motívumot, utalást, információt helyez el a darabban, amelyek igenis csábítanak az ilyesfajta rendszerezésre. Bécsy nem tesz egyebet, mint lelkiismeretesen végigveszi a variációkat — s persze végül el kell jutnia a felismeréshez, hogy egyik sem „igazi” megfejtés, egyik sem illeszkedik tökéletesen, még akkor sem, ha „teljesen absztrakt szinten” fogja fel. Bécsy meg is állapítja, hogy a különféle lehetséges tartalmak „a darab igen-igen sok helyén, szétszórva jelennek meg, s az egyszeri olvasás során nem állnak össze ... A háttérben, a múltban levő események előkerülése tehát nem követ logikai vagy időbeli rendet”.

Mindezt persze megmagyarázza a maga felfogásában Balassa, aki épp arra épít, hogy a darab szereplőinek „létföltétele” a hazugság. „Hogy mi volt és mi nem, mi

68