Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
VAKBUZGÓ (egyedül): Nyakunkra jön az an tikriszt us én testvéreim! Nyakunkra jön! (Suttogva és mégis jól hallhatón.) Mint bélpoklosokról a hús lehűti, úgy rágja le a hiteteket! Vigyázzatok! Még nem késő! Vigyázzatok! PORKOLÁB: Gyerünk tolvaj, gyerünk! Te meg mért nem pihensz, hé! Holnap a kapitány a bástyára küld! Vagy a pokolba mész! (Hozza, lökdösve a Tolvajt s belöki a cellába, rázárja az ajtót. Elmegy. Kis csend.) VAKBUZGÓ: Én testvérem, hallasz, én testvérem? TOLVAJ: Testvéred a varangy! (Köp a rácson át.) Átkozottak vagytok mind, kik isten nevében szóltok az emberhez! A kapitány is azt mondta, az ostrom alatt nem lesz itt tömlöc senkinek! S lámcsak, egyre szaporodunk! Hazugok mind! VAKBUZGÓ: Mindig lesz tömlöc az embernek én testvérem, mindig. Amíg isten országa el nem jő. TOLVAJ: Az lesz aztán a tömlöc! A legnagyobb! Mert ott maga az úristen lesz a porkoláb! Onnan aztán nem szabadulsz soha! VAKBUZGÓ: Látom, tőled még nem vették el á nadrágszíjat. Add nékem kérlek a nadrágszíjadat, isten nevére, Krisztusunkra kérlek! TOLVAJ: Kérd el a Krisztus nadrágszíját! Ha annyira mindenható, adjon néked nadrágszíjat, hogy felköthesd magad! Látod, tőlem nem vették el, mert tudják: jobban ragaszkodom az életemhez, mint a más holmijához. Pedig ami a másé, ahhoz aztán nagyon ragaszkodom! (Nevet.) (Jön az őrparancsnok, korbáccsal. A porkoláb követi.) GÁBRIEL: Hol vagy te, hadd neveljelek egy kicsit! Még nevetni van kedved? (Int, az őr némán kinyitja az ajtót.) Le az inget és nadrágot! (Az letépi róla, elhajítja: épp a Vakbuzgó ajtaja elé, a rácshoz, igen közel) Kötözd meg! (Az őr megköti kezét-lábát. Tolvaj hosszú gatyában áll.) TOLVAJ: Ha ütni mersz, elátkozlak, te áruló! A gazdagok közé álltái te is! Akik ellopják minden javainkat! GÁBRIEL: Te meg visszalopod, igaz?! (Üt egyet rá, az feljajdul.) A többiek véreznek, te pedig meglopod őket?! TOLVAJ: Csak előleget vettem fel arra, ami jár! GÁBRIEL: Nesze előleg! (Még egyet üt rá.) TOLVAJ: Átkozott katonák! Amióta ti vagytok az urak Kőszegen, nincs nyugta az embernek! Te is rabló voltál, mint én! Útonálló! Lókötő! Tolvaj! GÁBRIEL (nyugodtan): Csak voltam! TOLVAJ: A végén még nemes leszel te is! (Ütés.) Ne üss gazdagok kapcája, ne üss! GÁBRIEL: Most nincs gazdag és szegény, érted? Nincs úr és szolga! Nincs katolikus és nincs baptista! (Üt.) TOLVAJ: Hát mi van te Krisztus lóte- tűje, mi van?! GÁBRIEL: Csak török és magyar. Csak pogány és keresztény! (Üt.) (Tolvaj jajgat.) TOLVAJ: Elvesztek egy szálig! De vesz- szetek is! Vesszetek is! Csak jönne már az a török, jönne már, hogy edhúzassam a nótátokat! Jönne már! Császár talp- nyalói! GÁBRIEL (kerülgeti): Minden gazfickó őket várja... minden piriuszos! Hát már olyan elfajzott lelkű lettél, hogy nem hiszed, hogy a tieid is meg tudnak néked bocsátani, ha tisztességesen élsz!? Nem? TOLVAJ: Májusnegyvenben bocsátanak meg, májusnegyvenben! Tökfilkók! Sose bocsátanak meg, soha! GÁBRIEL: Már nem hiszel a testvéreid bocsánatában? (Lecsap.) Higgyél te, higgyél! TOLVAJ: Nem hiszek! Nem hiszek! (Jajgat.) (Közben a Vakbuzgó rémülten alábukott s most egy görbe dróttal közelebbhúzza a nadrágot, s a földig érő rácson át üggyel-bajjal behúzza a nadrágszíjat. Jön Jobbágyasszony az ételes taligával, Jurisichné és Plébános kísérik.) JURISICHNÉ (mint aki folytatja a mondatot): Minden nap törődnünk kell a lelkeintokel, plébános úr. (Észreveszi a jelenetet.) Mit csinál maga? 737
