Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
Látom füst jit, de csak alig, Hogy az égen lengedezik, Anyám, anyám gyújts gyertyára, Hozzád megyek vacsorára! Forralj nekem édes tejet, Apríts belé lágy kenyeret! Hadd egyek egy víg vacsorát, Milyet édesanyám csinált. (Zaim mozdulatlan arccal hallgatja az éneket. Csupán sejthetjük, mi játszódik le benne. Mögötte ott áll a Második török tiszt, szintén rezdületlen arccal. Az ének elhallgat.) ZAIM (kölcsönös tiszteletadás után): Szulejmán szultán és Ibrahim nagyve- zír üzenetét hozom. A nagyvezár arra kér: adjátok fel a várat. Bántódásotok nem esik. Vitézekhez méltó sorsotok lesz. VÁROSBÍRÖ (halkan): Vagyis lelődöz- nek. (Jurisich alig észrevehetően leinti.) ZAIM: A nagyvezír azt várja tőletek, hogy fizessetek hétezer magyar forintot e csata veszteségeinek pótlására. PLÉBÁNOS: Ök támadnak s még mi fizessünk. JURISICH (halkan): Hallgassuk végig. ZAIM: A szultán azt szeretné, ha nem Ferdinánd német császár, hanem Sza- polyai János magyar király mellé áll- nátok, aki méltóbb tihozzátok. SCHUSTER: Nocsak, honfiúi érzelmünkre appellálnak. ZAIM: Kérdezi szultánom s a nagyve- zir: mit üzensz nekik. Gondolkodási időt most nem adhatunk. (Kis csend.) JURISICH: A hatalmas szultánnak s a vitéz nagyvezírnek azt izenhetem: csak ami enyém azt adhatom másnak, különben jogtipró lennék. Ez a város és vár nem az én birtokom. így hát senkinek nem adhatom át, amíg birtokosától parancsot erre nem kapok. Ami a hétezer forintot illeti: e város védői sok pénzt felemésztenek. így amennyi pénzünk van — éppen csak nekik elég. Ezt válaszolhatom a dicső szultánnak s a nagyvezírnek. Hanem ha békével elvonulnátok nagy örömére válnék mindkét seregnek. Nem oly fontos e kis vár hatalmas birodalmotoknak, semhogy akár egyetlen életet is áldoznátok érte. Ti úgyis Bécsbe indultatok, hát oda menjetek. Ha onnan győztesen jöttök — egyetlen lövés nélkül meghódolok. A szultán dicső hírén semmi csorba nem esik, ha e kis várat békén hagyja. Épp úgy, ahogy a hatalmas oroszlánnak sem válik szégyenére, ha futni hagyja az orra előtt cincogó egeret. Ezt is mondd meg dicső szultánodnak, te jeles követ. (Kis csend.) ZAIM (biccent): A szultán végül azt üzeni néktek: Bécs németté kívánt tenni titeket, Róma pedig már latinná tett. Am a szultán nem akar lelketekhez nyúlni. A szultán nem akar sem törököt, se mohamedánt, csinálni belőletek, ha meghódoltok néki és adót fizettek. PLÉBÁNOS (súgva): Nem? Az elején nem, de későlbb annál inkább. (Jurisich alig észrevehetően leinti.) SCHUSTER (a kelleténél kicsit hangosabban): Vajon a janicsárokat nem törökké tették, pedig itt születtek. (Zaim meghallja, arca megrezzen, Jurisich, hogy elterelje a figyelmet gyorsan veszi át a szót.) JURISICH: Nem kételkedünk a szultán nemes szándékában. Ám amiről beszélsz, jeles követ, oly hatalmas dolog, hogy tárgyalásához nem egy várkapitány, de egy császár is kevés volna. Én katona vagyok, ezt mondd meg a nagyvezírnek. Bárki volna tehát királyom, ugyanígy cselekednék. Védnem kell a várat, a magam fejétől föl nem adhatom. (Zaim bólint, hogy megértette.) (Gábriel megjelenik, valamit súg Jurisich fülébe, aki komoran hallgatja. Gábriel elsiet.) JURISICH: Épp most hozták a hírt: falaink mögé török holttestek kerültek. Az égből pottyantak — hajítógéppel. Kérlek, mondd meg a hatalmas nagyvezírnek, emlékezzék a híres spártaira: Leonidásznak hívták s a mérhetetlen perzsa túlerővel szemben háromszáz emberrel védte a Thermopülai szorosát. És nem esett volna el, ha nincsen árulás. Én ugyan csak Kőszegen vagyok és nem is Leonidász, de a katonáim vannak olyanok, mint a hajdani görög vitézeik. .. 735
