Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
PANKA: Sok faluból... vannak itt... (Jobbágy asszony ösztönétől vezérelve odalép, közben azok már gyorsan húzzák is a taligát, az asszony követi, csak a pincében éri utol őket. Még látjuk, amint az asszony lerántja a leplet. A két öreg futva robog el a taligával. Bent kis csend. Egy halk sikoly. Tompa zokogás. Csend. Lassan jön ki az asszony. Merev arccal rakja saját taligájára az edényeket. Mielőtt kihúzná a színről, megáll. Nem feléjük mondja.) JOBBÁGYASSZOMY: Az isten megvert ezért a függönyért... mert el akartam venni szemüktől a vigaszt. . . azért vert meg engemet az isten... (Némán kihúzza a taligát.) PANKA (kis szünet után, odalép Második sebesülthöz): Igazán... ki kell menned ? MÁSODI SEBESÜLT (Homloka gyöngyözik, humora egészen komor és torz, hiszen megrázta a jelenet): Most már... megpisiltetett az isten, ő segített nékem. (Sötét, zene.) 8. kép A városfalon belül. A már látott kis terem. Jurisich idegesen s gondterhelten sétál. Jön Benedek. BENEDEK: Parancsára, kapitány uram. JURISICH: Már majdnem kétszáz halottunk van... s a muníció fogytán... Hivattalak, hogy négyszemközt beszéljünk. Ki kell jutnod a városból. Csak a török táboron keresztül lehet. Egy szálig elveszünk, ha nem jutsz el Bé- csig, s a császár nem küld felmentő sereget. És — puskaport, minél több puskaport. BENEDEK: Kijutok kapitány úr, ha addig élek is. JURISICH: Csak egyelőre azt nem tudjuk, hogyan. Épp ezért neked máris el kell rejtezned. BENEDEK: Ki élői kapitány uram? JURISICH: A mieink elől. BENEDEK: Nem értem. JURISICH: Én mától fogva azt mondom nekik, hogy elindultál Bécsbe. Tartanom kell bennük a lelket. Érted? BENEDEK: Értem.. . És ha... nem tudok. . . kijutni? JURISICH: Te akkor is Bécsben vagy — számunkra. BENEDEK (döbbent): Hiszen ez.. . JURISICH (bólint): Kegyes hazugság. Remény. De a várat mindenképp meg kell tartanunk. Amíg én élek ide a fél- holdas zászlót nem tűzi ki senki. (Apró csend.) BENEDEK: De... nem mindenkinek jelent annyit ez a vár, mint kapitány uramnak. Van, akit a családja hazahív. .. a föld, a szántás... van, akit a menyasszonya. .. Nem mindenki szereti a harcot. . . JURISICH (szinte nyersen): Én sem szeretem. De milyen a béke görnyedt háttal, csúszva, mászva..'. koldusként az apáink földjén. Hát béke ez? (Más hangon.) No indulj Forintoshoz, s jól rejtezz el. És növeszd tovább a szakálladat, hiszen török leszel... (Benedek csak áll.) Mi Van? BENEDEK: Én akkor... már a kisasz- szonytól el se búcsúzhatok? JURISICH: Miféle kisasszonytól? BENEDEK: Hát. . . Szeréna kisasszonytól? JURISICH (bámul rá): Az ágyúk bömbölnek s nektek már a lantzenén jár az eszetek. (Más hang.) No, indulj fiam. BENEDEK: Indulok, kapitány uram. (Jurisich a baloldali ajtón engedi ki. Majd a jobboldalit kitárja.) Tessenek! (Jönnek Jurisichné, Szeréna, Plébános, Városbíró, Bunyi, Schuster, Gábriel) BUNYI: Még szerencse, hogy megint esik az eső. Csak az ment meg minket, ha elázik a török. JURISICH: Mentsd meg magad s akkor megment az úristen is. A császár képében.-VÁROSBlRÖ (némi kétellyel): A császár képében? JURISICH: Követet küldtem hozzá. PLÉBÁNOS: Kicsodát? JURISICH (mintha Szeréna felé is): A hadsegédemet. Már át is került a török ostromgyűrűjén. Ügy, hogy: a leg733
