Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
minél tovább húzni azt a tárgyalást. ZAIM: Miért uram? IBRAHIM: Miért? Mert úgy jó, ha nyújtjuk azt a tárgyalást. Túl sokat szeretnél tudni. (Szárazon, kurtán.) ZAIM: Nem bízol bennem, uram? IBRAHIM (merően néz rá): Én? Dehogynem! Csak épp vannak dolgok, amelyeket még én sem tudok pontosan. Dolgok, amelyek menetközben alakulnak. Hiszen érted. ZAIM: Értem, uram. IBRAHIM: A szemed és a füled jól nyisd ki. És az arcod maradjon mozdulatlan. ZAIM: Épp úgy, mint most uram. IBRAHIM (rábámul): Épp úgy mint most! No készítődjétek! (Sötét, zene.) 7. kép A városfalon belül. Egy terem — ispotálynak van berendezve. Vagyis: béteg- ápoló-kötöző stb. hely. Egy-két szalmazsákon feküsznek is. Van, aki alszik, a másik halkan nyögdécsel. Balra pinceajtó vaspántokkal. Lakat nincs rajta. Jobbra az előtérben nagy mosóteknö. Előtte Panka hajladozik, kötszereket mos, rövid kötélre teregeti. Az ételes taligát húzva Jobbágyasszony jön. ELSŐ SEBESÜLT: Vizet... vizet. . . (Panka ád neki. Leguggol, közben a sebesült ép kezével átfogja a lány derekát. Panka nem durván, de határozottan tolja el.) PANKA: Né csak, én meg azt hittem, mindkét karját ellőtték! JOBBÁG YASSZONY (aki látta a jelenetet): Üss a kezükre, ha még most is van kedvük csintalankodni. Nem árt ezeknek a földrengés se! Az én uram bezzeg ott áll a strázsán s a puskája derekát fogdossa! (Közben kirakta az ételt a fatányérokba.) MÁSODIK SEBESÜLT: Ahelyett, hogy a tiedet fogná. JOBBÁG YASSZONY: Elhallgass te! Nem szégyellsz egy hűtés asszonnyal így beszélni! MÁSODIK SEBESÜLT: A hűtés nem rühes, épp ezért még ügyes! JOBBÁGYASSZONY (Pankához): Ne fektesd őket a hátukra... oldalra hé! Ha háton feküsztök melegesztek — oszt attól mocorog a kedvetek! No, gyerünk! (Meg akarja őket fordítani.) MÁSODIK SEBESÜLT: Te vajon nem szereted, ha ráz a szekér, oszt jó meleg alattad a bak?! (Kaján.) Ügy fészke- lődsz ott, mint forró tojáson tyúkanyó! JOBBÁGYASSZONY: Istentelenek! PANKA: Hagyd őket. (Halkan.) JOBBÁGYASSZONY: Még kiderül, hogy tetszik neked, ha kukucskálnak ... Azt hiszed, nem láttam, hogy ravaszkodnak ... Amikor vizet kérnek, hol a hónad alá meresztik a szemüket, (közben adogatja az ételt) hol a mejjedre düjjed a pillantásuk. Amikor mosol, meg facsarsz, a derekadat lesik, ahogy mozog. Ha meg a ruhát teregeted, az alsószoknyádat meg a térgyedet mustrálják. Ismerem én őket. A kukták is ezt csinálják a konyhán. No, egyetek, mert rögvest jövök az edényekért! (Kimegy.) ! HARMADIK SEBESÜLT: Vizet. . . PANKA (odalép): Van-e ép kezed? HARMADIK SEBESÜLT: Sajnos, nincs. (Mutatja bekötött két kezét.) PANKA: Akkor kapsz... (Ad néki vizet.) Ne búsuljatok, kint szépen csurog az eső, addig a török békén hagy bennünket. Kinek segítsek enni? HANGOK: Nekem! Nekem! PANKA: Ne egyszerre... nekem is csak két kezem van s két lábam. MÁSODIK JOBBÁGY: Elég baj az. (Sanda morgás.) PANKA: Te vagy a legrakoncátlanabb, már megfigyeltem. MÁSODIK JOBBÁGY: Mert... ugye nékem... PANKA: Mi bajod? MÁSODIK JOBBÁGY: Vizelnem kéne. PANKA: Ne komédiázz! HANGOK: Nem kell neki! Nem kell! MÁSODIK JOBBÁGY (dühös): Még erre is irigykednek! Törődjetek a maga731
