Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
VÁROSBÍRÓ: Hogy képzeli, a bíróság termébe? PLÉBÁNOS: Tudja, szegény szakáesném nagybeteg... nem volt kire hagyjam. .. Potifár, hallgass már! (A kutya kint csahol, gazdája még mindig nem lép be, a pórázzal harmonikázik.) VÁROSBÍRÓ: Adja oda a szolgának! (Ö maga csukja be a plébános orra előtt az ajtót. A leányhoz.) Mit mosolyogsz, te? PANKA: Szereti a kutyáját. (Reménykedik.) Nem lehet rossz ember. VÁROSBÍRÓ: Majd meglátod! (Fenyegető.) (Belép a Plébános.) PLÉBÁNOS (szuszogva, nyögve leül, kövérkés, rokonszenves arcú ember, kicsit félénk, de néha elfelejti természetét): Az igazság az, hogy ez a kutya már megkergette a plébániatolvajokat is. Kegyszereket akartak lopni... Az egyik épp a maga tömlöcében ül. Szóval egy ilyen kutya nyugodtan bejöhetne a bírósági terembe ds. VÁROSBÍRÓ: Akkor folytatom. Felteszem újra a kérdést. Te vagy Panka nevezetű füveket kotyvasztó bűvös-bájos asszony? PANKA (felbátorodva): Nem vagyok én asszony, bíró uram. Akkor nem volna időm az erdőt járni. Akkor pulyát kéne ringatni az ölemben... VÁROSBÍRÓ (nyers gúnnyal): És nem egyebet, mi? PLÉBÁNOS (súgva): Ejnye már. (A hangot kifogásolja.) PANKA: Én gyógyírt adok az embereknek. Füveket keresgélek az erdőn. PLÉBÁNOS (súgva): Ne menjen bele ilyesmikbe bíró uram. Én nem hiszek igazán e szegény párák bűnösségében. Nem is lehet hinni az ilyesmiben, én mondom. (Kopogtatnak.) VÁROSBÍRÓ: Bújj bé! (Belép porkoláb, Forintost hozza.) PORKOLÁB: Gábrielt, a rablót is elfogtuk. .. Ez itt meg Forintos Mátyás. . . a jómadár. PANKA: Fű, fa, virág, már csak a jómadár hiányzott. V ÁROSBÍ RÓ: Elhallgass, orcátlan ja! (Porkolábhoz) Elmehetsz! (Az biccentve el.) Te vagy Forintos Mátyásnak nevezett borbélydoktor, barkécs-ezenmester ? FORINTOS: És hadviseléskor — tűzmester. (Nyomatékkal.) VÁROSBÍRÓ: Ismered ezt a lányt? FORINTOS: Ki ne ismerné Pankát? VÁROSBÍRÓ: Ismered vagy nem? FORINTOS: ösmerem. Hozott nekem is gyógyfüvet az erdőről. Főzött levet is a nyavalyásaimnak. (Kintről kiabálás, zenebona, Városbíró felrántja az ajtót kikiált.) VÁROSBÍRÓ: Nézd csak meg, mi ez a zsivalygás? EGY HANG: (kintről): Igenis! (Futó léptek.) PLÉBÁNOS (miután a másik visszajött): Én azt mondom, eressze szélnek őket. (Ezt halkan, mint általában.) VÁROSBÍRÓ (határozottan, leinti): Forintos Mátyás, kelmédről az a hír járja, hogy az ördöggel Cimborái. Megszállottja a Sátánnak, szövetkezik Belzebub minden furfangjaival. FORINTOS: Akkor Jurisich várkapitány is áz ördöggel cimborái! VÁROSBÍRÓ: Mit mer mondani kelméd?! FORINTOS: Igenis, merthogy őt is gyógyítottam derékbeli csúzából kifolyólag. Ö a megmondhatója, mennyit ér a kezem! PLÉBÁNOS (súgva): Mondom én, hogy áll valaki a háta mögött. VÁROSBÍRÓ (leinti): És kelmed mindenféle ördöngös masinákat, szerkentyűket fabrikált! Amiknek senki se érti a nyitját. FORINTOS: Ami igaz igaz: készítek én olyan lakatot, amelyikbe egyetlen kulcs se jó. Még az se, amit én csináltam hozzá. VÁROSBÍRÖ (elégedetten): No látja. Nem jó bele egy kulcs se, oszt mégis be van zárva. Ez itt a bökkenő! FORINTOS: De ahhoz, hogy valamit bezárhassunk, először nyitva kellett hogy legyen. Tehát a lakatot mégiscsak bezártam valahogy. Kulccsal vagy anélkül, nem mindegy? 717
