Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
FORINTOS: Hát ti hogy kerültök ide? (A vár, a város néma. Ismétli. Szintén.) MÁSODIK JOBBÁGY: Esznek, isznak, böfögnek, meg kanolnak... mit törődnek a jobbágyokkal! (Más hang.) Te honnan menekülsz? ELSŐ JOBBÁGY: A Nádasdy Tamás birtokáról. Már ellepte a török! JOBBÁGYASSZONY (fal felé): Majd még beeresztenétek, amikor szükségetek lesz ránk! ELSŐ JOBBÁGY: Telepedjünk le itt körül! Addig várunk, míg beeresztenek! MÁSODIK JOBBÁGY: Vártlatod, míg a város szíve megesik rajtunk! Hacsak el nem foglaljuk! ELSŐ JOBBÁGY: Bolond vagy te! örvendj, hogy a seggeden lyuk van: itt a török s te a sajátjaiddal akarsz civakodni ! ? JOBBÁGYASSZONY: Az átkozott új vallás miatt büntet minket isten a törökkel! VAKiBUZGÓ: Épp azért büntet, mert üldözik az új vallásokat! Meg vagyon írva: dögvészt és pogányt küld rád az Ür, ha kínozod az új s igaz hitet! (Közben ki a színen, ki azon kívül lepakolt, elheveredik, majszol. Ki-ki azt teszi, amire szüksége van.) (Most dal hangzik fel, Énekes közeleg, parasztember, néhányon körülülik, a többiek közönyösen végzik dolgukat. Egy-egy vele is énekelhet.) ÉNEKES: ... Hiszem én istenem, Kizöldül az én fám, Virágos tavasszal Visszatérsz még hozzám. Vágassuk le, rózsám, Azt a száraz nyárfát; Csináljunk belőle Egy nagy akasztófát! Arra akasszuk föl Azt a török császárt, Hogy pe szomorítson Már több édesanyát! (Ismételhetik is.) (Jön Forintos) ELSŐ JOBBÁGY: Eresszétek be a menekülteket! (öklét emelgeti a falak felé.) ELSŐ JOBBÁGY: Bé akarunk jutni a városba! FORINTOS: Én is. Veletek tartok! MÁSODIK JOBBÁGY: Az úr kicsoda? FORINTOS: Vagyok, aki vagyok. Ám az bizonyos, hogy onnan egyszer kikergettek, most mégis vissza akarok menni! Inkább a városbíró, mint a török! ELSŐ JOBBÁGY (respektussal): Afféle lókötő tetszik lenni? FORINTOS: Inkább útonálló. (Fejére bök.) Ez ni útját állja a sok ostobaságnak! De remélem, Jurisich várkapitány okosabb ember, mint a városatyák... HANGOK: Jurisich jó ember, úgy hallottuk mi is... MÁSODIK JOBBÁGY: Jó ember, jó ember... mikor katonára van szüksége. Amikor meg nincs — olyan, mint a többi! (Köp egyet.) FORINTOS: Rosszul ösmeri! (Két rongyos, tépett katona jobbról és balról be.) ELSŐ KATONA: Budát a német zsoldosok feladták a töröknek! MÁSODIK KATONA: A szultán megkezdte Bécs ostromát! (Afféle hírmondó és rikkancsos hangon. Kis csend, Forintos felnevet. A két katona megütközve nézi.) ELSŐ KATONA: Mit kacagsz te? FORINTOS: Azt, hogy jókor mondjátok! MÁSODIK KATONA: Hogy-hogy jókor? FORINTOS (a politizáló mesterember magatartásával): Mert Budát most három éve adták fel a töröknek. S a szultán is három éve, hogy Bécs ellen indult. Azóta már haza is jött s most újra kezdi! Hiába — minden vereséget a katona tud meg utoljára. ELSŐ KATONA: Ki maga? FORINTOS: Forintos Mátyás vagyok. Fúró-faragó ezermester, meg borbély- doktor. Reperálok csontot, vágok kelést. Minden, ami jön. Készítek szerkentyűket. Még katonai rangom is van. Tűzmester vagyok. MÁSODIK KATONA: Akkor maga ezt nem tudhatja jobban, mert én meg
