Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Mándy Stefánia: pontfeszület, liturgia, halotti ének, vázlatok egy vajda-archoz, hammameti motívum (versek)
de jeltelen maga a zuhanó ég szénné szűrt kín fekete lángolása dőlt égre nyújtott puszta kar szegecselt arca végső rándulása a név ahol a névtelenbe hal •X" fejét lehajtja jel van homlokára halvány vonal az égő pusztaságban arcán a sziklák színe árny se fény sehol vállán a báránybőr még ősalakban az ujjak sorsa oldozásra vár amerre'ment az útnak vége nem volt nem volt az út a fák fordítva álltak lába alatt az ég forró homokja szikár növények rossz lapockacsontján a számyverésnek semmi dolga már bordák vasrácsán sütött át a menny a lámpa rajza ég az egy kenyér a komák áttetsző ábra szemhéjunk falán egy kő csiszolva nemmúló időknek tört fűzfaág Szentendre ostorául tornya növőben madár száll a rácsra kis házai — egy tűnt jövő lakása az ujjak sorsa hangtalan betöltve áblakán át az örök hóra látni fehér tükrén a tánc még feketébb de lámparajza ég karéja bent növekszik a kés a kéz a hal szívünkbe veszve halászatát kopár bot hirdeti hammameti motívum flamingó áll a kék kikötőben időtlen áll modellt az időben ki nem hallgat többé emberi szóra szemében most nyit az alkonya flóra rétegről rétegre nő ez a tájék gyűrűről gyűrűre égnek a fák
