Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám - Száraz György: A tábornok XVI. (életrajzi esszé)
öt éves korszakát; s az ott elfogadott .programnyilatkozat, ha meg nem sértik nem sokkal utána, tiszta kezdete lehetett volna az egységes párt történetének: „A Magyar Dolgozók Pártja védelmezi és képviseli a magyar nép mindennapi és történelmi érdekeit, folytatja és fejleszti a magyar történelem haladó hagyományait, Magyarországot a dolgozó nép hazájává építi, ezért: nemzeti párt. Ugyanakkor: a munkásosztály és a dolgozó nép alapvető érdekeinek, törekvéseinek és céljainak közösségét, a népek testvériségét vallja, szolidáris a szocializmusért és a demokráciáért harcoló erőkkel világszerte, ezért: nemzetközi párt... A Magyar Dolgozók Pártja a szocialista társadalomért küzd, melyben ... az egyének boldogulása a közjó feltétele, a közérdek szolgálata az egyéni boldogulás útja, és a fejlődés a kommunizmus felé vezet.” De térjünk most vissza a kezdetekhez. * 1918 decemberének közepén, Bartha honvédelmi miniszter bukása után, a hadseregszervezés ügye ismét holtpontra jut. ( Ekkor már bontakozik a koalíciós válság. A Károlyi-párt, jobbszárnya tiltakozik a készülő szociális intézkedések — elsősorban a földreform — ellen, s közeledik az ellenforradalom erőihez. Külpolitikai érveik is vannak, természetesen: az antanti rossz szemmel nézi a „szélsőségekbe csúszó” kormánypolitikát, érthető hát, hogy „szabadjára engedi” az utódállamok csapatait. Ugyanakkor a szociáldemokraták balról támadnak: a területi integritás alapján álló kormány politikája bizalmatlanságot kelt mind Párizsban, mind a szomszédos fővárosokban. A hadügyi interregnum idején a Honvédelmi Minisztérium felső vezetésében — Böhm Vilmos államtitkáron keresztül — a szociáldemokrata befolyás érvényesül. Ez bizonyos garanciát jelent a párt számára egy felülről szervezett fegyveres ellenforradalom ellen. Böhm, aki a szocialista jobbszárny embere, készül a rendszer számára megbízható hadsereg szervezésére. Stromfeld — akit még Bartha nevezett ki a Ludovika Akadémia parancsnokává — ehhez a „honvédő” jobbszárnyhoz orientálódik; december 14-re zártkörű tisztigyűlést szervez a Gólyavárban, Weltner Jakab, a Népszava szerkesztője a meghívott előadó: a Szociáldemokrata Párt és a tisztikar együttműködéséről beszél, inkább elkenve, mint tisztázva az elvi ellentéteket. Megalakul mégis a Tényleges Tisztek Szakszervezete, háromszáz taggal. A csoport — élén Stromfelddel — a szociáldemokrácia tiszti bázisa lesz; érthető hát, hogy azonnal a mindinkább aktivizálódó kommunisták támadásainak céltáblája lesz. Pogány József, a Katonatanács elnöke maga is rossz szemmel nézi a tiszti szakszervezetet. Szemben áll pártja hivatalos irányvonalával. Miután sikerült megbuktatnia Barthát, memorandumban követeli a bizalmi-rendszer tényleges megszervezését, növelni akarja a Katonatanács befolyását, következésképpen „ott is ellenforradalmat szimatol, ahol az nincs”. Kivívja hát Stromfeld és a „szociáldemokrata” tisztek ellenszenvét is, éles ellentétbe keveredik a hadseregszervező Böhmmel, ugyanakkor igyekszik megakadályozni a kommunisták „befurakodását” a bizalmi testületekbe. A tisztek többségét változatlanul a másik szövetség, a MOVE tömöríti. Jobboldali szervezet, kétségkívül, de arculata még nem ellenforradalmi; Bartha bukása után egy kicsit még balra is tolódik. Ugyanakkor a MOVE-n kívül — nyilván összefüggésben a politikus ellenforradalom mozgolódásával — alakul 598
