Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Varga Lajos Márton - Ferenczi László: Sőtér István
zete, a reprezentatív képanyag hasznos kiegészítője az idézetsornak. Az is hagyomány, hogy minden kötet. így ez az ötödik breviárium is bemutat egy-egy elfeledett szöveget. Kötetünk most kettős is bemutat: egy tanfelügyelői levelet „a Szinai Zsidó Oskola dotatióját sürgettetvén” és egy följegyzést a börtönből a Gessner-idillek fordításáról. A szemelvények elrendezése tematikus, a témakörök meghatározása alkalmas a struktúra, a keresztmetszet, az eszmei erővonal kialakítására: „ ... minket a Világosság vezérel...” „A mi nyelvünk .. „Íz, csín, tűz...” „Írói érdem” „Szeretett hazánk!” „A virtus és ész elsőbb, mint a fény...” Ezek a legfőbb témakörök. A felvilágosodás, a nyelvi, esztétikai és irodalmi harc programja, a hazaszolgálat és az egyetemes haladás összekapcsolása („Nékem az emberiség, s Pest s Buda tája hazám”), a virtus és ész elsőbbsége minden önzés talmi ragyogásával szemben. Az egész Kazinczy-képből a másokért élő emberség, az emberméltóság, az értéktisztelet sugárzása a legelőbb és legéltetőbb. Az álnokság nélküli erkölcsi tartás, a közjó-buzgalom elkötelezettsége a 2387 napos fogság előtt, alatt és után. Ebben fogalmazódik példává és paranccsá egy pálya emlékezete. A „.persona publica” eszménye tüzel Kazinczy minden sorából. Az elvi hevület és az örökös tettrekészség, a kritika és az ízlés ugyan megingathatatlan, de sohasem elvakult: nyitott és toleráns minden érték iránt. Az igény végtelen, a jobbító szándék ideálisan magas, a lehetőség érzékelése azonban mérnökien pontos. Nincs ugrás, a lépések logikája reálisan szigorú. „Csak akkor van jól valami munka, mikor már jobb nem lehet” — írja egyik levelében. Akiben van igény az ilyenfajta igényeknek legalább a meghallására, az nem mulaszthatja el az anyagában is bibliofil minőségű Kazinczy-kötet olvasását. (Tankönyvkiadó, 1981.) CS. NAGY ISTVÁN Ferenczi László: Sőtér István Nem könnyű Sőtér Istvánról írni. Gondolkodjunk róla tanulmányban, esszében, kismonográfiában, mindig az a feladat, hogy fölfejtsük és megértsük őt a maga összetett egységében. Benne ugyanis olyan emberrel kell szembenézni, aki igen különböző területeken, szépíróként, tudósként, tanárként, politikusként, olykor hatalmi pozícióban, máskor visszaszorulva személyiségének sáncai mögé, de egyazon hűséggel, láthatólag jelentősebb veszteségek nélkül képviselte ügyeit. Hogy sikerült ez neki? Mi ennek a mindig termő életnek, a szeretet és szabadság csorbátlan erkölcsének titka? Hiszen olyan időben élt és él, amelyben egy ilyen erkölcs következetes érvényesítése a legkevésbé sem természetes. Ferenczi László mintha egyszerűsíteni akarná dolgát. „Ez a könyv — írja előszavában — Sőtér Istvánról, a művészről és nem a tudósról és még kevésbé a közéleti 561