Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Varga Imre: Zs. Nagy Lajos: Cudar elégia
hogy évek múlva egészen a Mesterre ütő strófákban szilárduljanak tömbbé. (A megtalált cimbora, Búcsú a szerelemtől — mindkettő 1977-es keltezésű). A kihátrálás, a .passzív jelenlét és a szeretet-tanok terjedése idején Zs. Nagy versei egészein programszerűen hangzottak. Közönség kívánta nyelvi és politikai humorát. A hippi mozgalom — ha csupán közvetve is —■ segítette a költőt, hogy akár ironikusan, vállalja a romantikát, a barlang-létet; hogy füvet legelésző katonákat fessen és a szerelem mindent elsöprő hatalmát hirdesse harsányan.* A konszolidációs évek idején aztán kissé keserűbb lesz ez a hang. A „burokban születtünk” köpés fintora az optimista irodalom programjára válaszoló Optimista versekhez társul, amelyek egyébként a költő legszomorkásabb strófáit vonzzák közös cím alá. Képtelenebbnél képtelenebb hivatali intézkedések születnek, ijesztő voltukban is nevetségesek. Ez az időszak (a hetvenes évek) a csehszlovákiai magyar alkalmi költészet teteje. Aztán mikor a társadalmi alkalmak megritkulnak, megmarad a magánélet, a köznapok témasora. A vers és környéke — hogy az egyik jellemző tűmmel éljek. Az indulatok is megcsillapodnak, s az ingerszegény világ apró eseményei íródnak krónikába: a postáslány, a virágoslány, a virágoskert, a verset, papírt fölfaló kutya és egyebek. A groteszk ódák és dalok elégiává alakulnak. A sáncbeli szeretkezések ideje lejárt, a „vén bölcs” záróra-pánikba esik, a felfordított székek múló éveire emlékeztetik a Negyvennégy című versben. Ezen a ponton több napra megakadt recenzióm csekély kiegészítésre szorul. Időközben előkerült ugyanis a nyitó mondatban említett „régi” kéziratom, hogy milyen úton-módon, azzal nem terhelem az olvasót. De most, amikor ennek a jegyzetnek utolsó mondatait az előkerült oldalak hátára fogalmazom, nem állom meg, hogy ne másoljak ide az évekkel ezelőtti dolgozatból pár sort. „A tragédia hőse elbukik — ezen töprengek, miközben külvárosi úticélunk felé tartunk —, de bukásával is reményt ad. Halálának „jelentése”: szükség van a küzdelemre, s tér is van rá mindenkoron; igaz, tágítani való. A hős ugyan elbukik, de mi még reménykedhetünk, az (állandó támadásainkkal gyöngített) rossznak meg kell törnie. S van-e, mégis, szomorúbb hős a tragédiáénál? Igen, a groteszk figurája, ő szerencsétlenebb. Tudja, hogy küzdelme reménytelen, mert bukását (éles szemű, erejét jól ismerő ember lévén) hamarább tudja, mint ellenfele. A korunk színjátékéba keveredett statisztának még a küzdelem pátoszia sem adatik meg. Mert nem villámokkal dobálózó égiekkel hadakozik; körpecsétek, bértollnokok, bárgyú tábornokok, fegyvergyárosok intézik a sorsát.” Dürrenmatt úr, a protestáns és egzisztencialista író fázósan gombolgatja kabátját, míg én ezt mondom (némi pap (ír) előtti) tisztelettel: „Isapur porból vétetett és porrá váló ember. A név viselője tehát tudatában van halandóságának, így humora is feltételes (mint a szabadságvesztés, hehe! — V. I., 1981): embertelenségtől, haláltól, fegyverektől függő. Ez az ember se a tragédiát, se a komédiát nem tudja jól viselni. A tragédiához hős kell, hősáfbib) kor kell, a komédiához meg önfeledtebb s védettebb állapot, tágabb tér és kevésbé ügyelt száj mint a csehszlovákiai magyar lírikusé.” És ma sem tudok vigasztalóbbat mondani. VARGA IMRE * Egyik kötetének címe, a sikeres Üzenet a barlangból „misztikusoknak” is csemege. A ,groteszk’ ugyanis az olasz ,grotta’ (barlang) szóból ered. 558
