Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Sándor István: A nevettetés nagymesterei néphagyományunkban (tanulmány)
leányka”, „Győr tájéki híres reszelt torma” vagy a „magyar katykaringós toborzó” említése (az utóbbi talán a híres rábaközi verbunkossal volna azonosítható) .A gonoszkodó tréfák színtere azonban nem Magyarország, hanem túlnyomórészt Vitten- berga, Bernberg, Erfurt, Leipzig tája. Érthető, hogy Holosovszky műve népköltészetünkben nem hagyott nyomot, bár friss, mozgalmas előadása, humorérzéke ma is hatásos: „Lipli... egy nap azon piacra ment, ahol az asszonyok a tejet szokták árulni. Egy nagy kádot vittetett oda, melléje állott, s kiáltott, hogy akinek jó teje vagyon, hozzá hozza, mert ő mind megveszi, örültek a tejeskofák, hogy portékájoktól oly könnyen megszabadulnak, és csakhamar otthon gazdaságaikhoz láthatnak. Vergődtek ezért tejekkel, és Lipli mindegyikéét a kádba töltette. Mikor már valamennyen beléöntötték tejeket, ekkor kérdező végtére Lipli őket, hogy adnák pintjét? Amit érte kívántak, ahnak felét akarta csak érette Lipli fizetni, arra reá nem állottak. — Jól van — mondta Lipli —, ha azzal meg nem elégedték, én meg nem veszem; azért csak vegye ismét kiki vissza sajátját. Bezzeg nagy lármát ütöttek a kofák! Egyike ennyit hozott, a másika annyit, ös zve vesztek egymással; mindegyike elsőbben akarta kimeríteni a tejet, egyike a másikát elrántotta kádtól, utoljára hajba estek, korsókat, dézsákat, bögréket vágtak egymás fejéhez, míg az őrállók el nem széllyesztették őket. De bezzeg Lipli is elva- karodott azonban a városból, ahol egyébként valójában nem jó szalmára fektették volna.” (62—63.) 1.) Mint példánk mutatja, Eulenspiegel-történeteknek nem szoros tartozéka a szellemes záró-mondat, találó vagy bölcs szavakban kifcristályosult csattanó. Hősünk egyetlen célja nem több, csupán megcsúfolná, rászedni, lóvátenni azt, aki útjába kerül, legyen bár paraszt, pék, mészáros, lókupec, fogadós, vagy éppen professzor, ügyész, esetleg gróf, püspök vagy maga a pápa. Bohóckodása mintegy fordított, nem a cselvetőn, hanem áldozatain csattan; erkölcsileg is csak elvétve menthető. Mégis sajátos társadalomkritikát képvisel: az ágról szakadt tréfamester életrevalóságát, szellemi furfangját, ravasz fölényét dokumentálja a társadalmi szervezetben fölötte állókkal szemben, akiket helyzetük, szemléletük korlátjaival jellemez. Találónak bizonyult s maradandó is lett népünknél Eulenspiegel nevének egy másik magyarítása, amely e név teljesebb „Tyl Eulenspiegel” alakjából kiindulva a tréfamestert Tálunkénak nevezi el. E változat anekdotáink első magyar nyelvű gyűjteményének, „A mindenkor nevető Democritus, avagy okos leleményű furtsa történetek” c. mű szerzőjénék, Kónyi Jánosnak ötletéből származik. Kónyi egyszerű közrendű katona, az 1770-es években Esterházy Antal gyalogezredének sitrázsamestere, s minden bizonnyal a történeteiben sűrűn emlegetett Baranya megye szülötte volt. Közel 400 vidám történetkére rúgó művét is „a bánatjökat felejteni kívánó jámborok” — azaz katonái kedvéért állította össze, főként „unalmas időkre szabható múlató órákra” — azaz a téli falusi beszállásolásokra. Művét a Landerer-nyomdász- család három kiadásban is közreadta 1784 és 1815 között; első kötete pedig Bagó Márton által 1848-ban még egy további ponyvakiadást is megért. Művében több Eulenspiegel-eset szórakoztatta olvasóit; közülük nem egynek hőse visel Tillinkó nevet. Katonái *se a nekik szállást nyújtó jobbágyházak lákói által a Kónyi könyvében rögzített s a könyv nyomán élőszóban ismételgetett anekdoták széles körben terjedtek el. Néprajzi gyűjtések napjainkig tanúsítják hagyományozódásukat, fennmaradásuk biztosításához nyilván Kónyi élvezetes, eleven anekdota-mondó gyakorlaton csiszolódott előadása is hozzájárult: „Elmegy Tillikó... a szabók céhmesteréhez, és azt mondja néki, hogy a körüliévé tartományokból és városokból hívattassa öszve a szabókat... és oly mesterségre tanítja őket, amely nékik igen hasznos; és még a világ, meg fognak emlékezni róla még a maradéki is. Nosza a céhmester néki örül, egy nagy pecsétes levelet fciküld, hogy egy bizonyos napra mind megjelenjenek. Midőn igen sokan összegyűltek, úgy hogy a város is 547
