Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XXIII.
BÁLINT ENDRE Életrajzi törmelék XXIII. „A Semmi ágán ül szívem” és ez a „Semmi” ‘legalább olyan törékeny, mint bár- m i, amiben valami -mek a vgtületeit fellelni véljük. Lehetséges, hogy ezek a „vetü- letek” mi magunk vagyunk törékenyen és elesetten, valami csodára lesve, ami megduplázza erőfeszítéseinket és (kitágítja lehetőségeink határait. (Mert hiszen csupán eny- nyit kívánunk még az eddigiekhez. Csupán ennyit? Kérdezi a kérdező, nem túl sokat kívánunk az eddigiekhez? Azt hiszem többet kívánunk, mint amit a valódi erőforrásaink megengedhetnek, de hát álmaink segítségével talán arrébb kerülnek a tehetetlenségeink okozta bénaságon, ki tudja? „Álmaink segítségéről” írtam és lehet, hogy túl komolyan fogom fel egy irodalmi fordulat hatásait, de ha álmokról van szó, semmi sincs elég komolyan felfogva, ami engem illet, hiszen az álmok termékenysége azonosan tükröződik a termékenységek álmaiban; valóban tovább kerülhetünk a tehetetlenségek okozta bénaságon, ha a „termékenységek” álmaiban szövődik tovább életünk hétköznapjainak rostos szövete — ez az anyagi materiaiizádió — a képzelet ellenébe annak a képzeletnek ellenébe, ami az ikertestvére a termékenységek álmainak. lm ígyen bonyolódik szinte az érintetlenség határvidékén a tisztázatlan gondolatok szövődménye a mondatok sorsára bízva a kibontakozást. Hiszen minden kibontakozás a mondatok sorsára hagyatkozva éli meg önmaga lehetőségeit. Ez a szellem választása: el kell jutnia önmaga kereteihez és visszaadnia a szavaknak, ami a szavaké, ami nem hullott ki a szavak kötegéből az erős rázás következtében. Az „erős rázás” a közhelyek következménye, azé az erőé, amit minden más erőnél nehezebb elhárítani. Banalitás, hogy a banalitás képes olyan egyértelműen önmaga fölé helyezni minden lényeges dolgot vagy akár minden Lényegtelent, ami „kiszedi” a dolgok színeit. De egy lépéssel sem jutunk tovább; úgy látszik csak egy papírvágó olló segítségével, ami minden további mondatot levág arról a tőről, aminek létét köszönheti. Egy teljesen más területet kell felparcellázni és átpásztázni olyan gondolatokkal, hogy legalább az „újdonság” erejével hassanak és ne vigyenek vissza az Álmaink világába, ahol magam is megrekedtem beleszúrva színtelen zászlócskámat a „terra incognita” süppedékébe., Az ismeretlen föld felszínét pásztázta végig kemény anyagból kifaragott kérdőjelem. Csak amit ez a kemény anyag képes kimetszeni a magam számára sem egészen jól ismert föld-felszínből ... ott kereshetem annak az ábrának jelrendszerét, ami engem közvetít még ha fogyatékosán is — de keresi a közösségemmel a valódinak hitt kapcsolatok szálait. Már pedig ez az egyetlen lehetőségem, hogy a magammal való igazi és valódi kapcsolatom is kirajzolódjon amit talán ha nem is maradéktalanul, de közvetíteni leszek képes az „én közösségemmel” aki visszanyújtja mint váratlan ajándékot ennek a kapcsolatnak valódi értékeit és értelmét is ugyanakkor... Aki most arra gyanakszik, hogy valamiféle „ars poétika” tartalmat tulajdoníthat ez „Életrajzi törmelékek”-nek, bevallom nem sokat téved, mert az én ars poétikám „A semmi ágán ül szívem” József Attila-d formulája: alig ismerek Attilán kívül valakit, akinek a számára a „semmi” annyira valami lenne mint számomra, amit egy régi versemben így fogalmaztam: A földöntúli gyász színe megnevezhetetlen. — Csendesen búcsúzzunk haiovány énekkel. — Mert a por belepte mind a színeket. — Nem búsulok többé amiért szárnyaim. — Lenyestem önmagam s hogy nincsen. — Mögöttem semmi más csupán a semmi. — Amit nem lehet lakkokkal bekenni. — És himnuszt énekelni nem lehet. — Csupán alámerülni, mint a többiek. — A sok rétegekkel némán elterülni. — És azonosnak lenni mindenekkel. — 1959. IX. 28. A sok ellentmondás, 531
