Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - Sándor Iván: Tiszaeszlári dimenziók (esszé)

rök, csutakolókefék, a vasvilláik mozgása, a család összetartó tevékenysége. A munka ritmusos, lélekkel végzett láncsora, ami mindig örömet kelt bennem, hasonlót, mint a gondolatok fegyelmezett egymásutánisága, mert az elsőként elvégzett munka után, a hús szolbálban a nagy asztal körül, némi bor kíséretében az újabb gondolatcserére is sor kerül. Megismerkedem Arday József, a pesti egyetemen állatorvosnak tanuló, azon a nyárelőn otthon éppen szigorlataira készülő fiával, kisdiák volt még, mikor először Eszlárra érkeztem. Látom a nemzedékek növekedését, szó esik köziben mindig arról is, amiről legelőször beszélgettünk, de most már merem mondani, más nézőpontokból. Mintha a gondolat egy új, másfajta téglája épült volna be a közvélemény tudatába. Ezt érzem akkor is, amikor az Oláh családot látogatom meg, a barátság itt is szorosabb, ifj. Oláh Gyula azóta nyugdíjas apja örökébe lépett, ő az iskola új igazgatója, érdeklődéséből, szavaiból megint csak azt érzem, nem maradtak hatás nélkül a beszélgetések, nem a kinyomtatott gondolatcsere. Külön szólok Pásztor Lajosról, a tanács titkáráról. Szikár és pontos, ezt rögtön észleled. Községe ügyei hivatali idő alatt-után a fejében, aktái nem porosak, ajtaja panasz, kérelem előtt nyitva áll. A megismerkedés után bizonyos vagy benne, hogy ez az ember a lelkiismeretes tisztviselő mintaképe. Csakhogy semmit nem tudsz róla, ha csak ennyinek ismered. Lassan oldódik fel, de amikor a barátság szálai már szövődnek, kinyílik előtted a jelleme, érzékenysége, tisztessége. Pásztor Lajos néhány éve azt mondja nekem, mikor megállunk az eszlári Kossuth utcán: „Iván, gyere, hazajöttél.” Így érzi, s én tudom, ha vele vagyok, így is van. Sok levélváltásunk volt. Rövidítve közlöm 1977. január 19-én, könyvem megjelenése után félesztendővel kelt levelét:

„Kedves Iván! Mind a magam, mind pedig Szakái Feri nevében tiszta szívből jövő baráti szeretettel köszöntelek. Minél előbb gyere, szeretettel várnak barátaid és minden kedves olvasód. Hadd valljam itt be [Neked, hogy azért, mert nem írtam, már A vizsgálat iratai megjelenése előtt is figyelemmel kísértük munkáidat, így (például a Krúdy Gyula Solymosi Eszter könyvéről megjelent cikkedet. Ennek az írásodnak köszönhető, hogy felfigyeltem Krúdy könyvére és sikerült is megvásárolnom. Egy másik írásod hatására kezdtem kutatni Eötvös Károly munkái után. A nyíregyházi antikvárium könyvesboltban 14 kötetet találtam és vásároltam meg Eötvös Károlyt ól, amelyet még a Révai Testvérek adtak ki. A Szépirodalmi Kiadó 1968. évi kiadásából megvan még A nagy per. Amennyire időm engedi, nagy élvezettel és érdeklődéssel olvasom azokat.

Ügy döntöttünk, hogy az 1976. június 4-i író-olvasó találkozó honoráriumából, amit könyvtárunk feljesztésére ajánlottál fel, A vizsgálat iratait vásároljuk meg 50 példányban. A példányokat az irodalmat szeretők, a mű iránt érdeklődők között osztottuk szét. így hát könyved sok család ereklyéi közé került be. Biztosak vagyunk benne, hogy az egész település lakossága megismeri a könyv tartalmát, ami segít megérteni a jelen összefüggéseit. Ezt az ösz- szefüggést munkád nagy értékének tartom. Ezzel már bizonyos véleményt is mondtam. Be kell vallanom, hogy könyveddel egy időben elolvastam Eötvös Károly és Krúdy Gyula műveit is, és így kerek egészében látom az esetet és körülményeit. Arra jöttem rá viszont, hogy ahányszor olvasom a könyvedet, mindig többet értek meg az összefüggésekből.

A múlt évi könyvhétre megjelent másik könyved, A futárt is elolvastam, majd a Magyar Nemzet 1976/151. számában Lengyel Balázs kritikáját. A Te egyik, itt nálunk elhangzott megállapításod szavaival tudom summázni érzésemet : milyen szívszorító az együvé valók egymás ellen állítása.

45