Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XV. (életrajzi esszé)
SZÁRAZ GYÖRGY A Tábornok XV. Tudnunk kell nagyjából, mi is volt a „wilsonizmus”, amely oly nagy mértékben befolyásolta az ország, s azon belül a fegyveres erők sorsát. A központi hatalmak helyzete nem rossz a frontokon — és Breszt-Litovszk- ban folynak a tárgyalások a szovjet ikülönbékéről —, amikor az alig kéthónapos hadviselő Amerika elnöke 1918 január elején meghirdeti 14 pontját. A tizedik így hangzik: „Ausztria és Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a nemzetek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, a legelső alkalommal lehetővé kell tenni az autonóm fejlődést.” Közvetlenül érinti még a Monarchiát az olasz határok „nemzeti elv alapján való” kiigazítását ígérő kilencedik pont, és a tizenegyedik, amely kimondja, hogy a Balkán-államok határait „nemzeti vonalak” szerint kell rendezni. Február elején Wilson újabb négy pontba foglalja a jövendő béke alapelveit: 1. „Igazságon és oly kiegyezésen fölépülő” megegyezés, „amelyről legvalószínűbb, hogy tartós békét fog előidézni”. 2. „Népek és tartományok” nem tologathatok „egyik államfelsőbbséghől a másikba”, mintha „kövekről volna szó valamely játékban”; hisz „az erők egyensúlyának nagy játéka” most már „örök időkre diszkreditáltatott”. 3. Területi kérdéseket „az illető lakosság érdekében”, és nem a „versengő felek” közötti kompromisszum gyanánt kell megoldani. 4. Ahogy csak lehet, ki kell elégítem „minden világosan körülírt nemzeti igényt”, de anélkül, hogy a megoldás a „viszály és ellentétek régi elemeit” megörökítené vagy újakkal szaporítaná, hiszen ezek „Európa és vele az egész világ békéjét csakhamar ismét megzavarnák”. Lloyd George is nyilatkozik ugyanakkor: a brit kormány egyetért Wilson elnökkel abban, hogy Ausztria—Magyarország széttörése nem tartozik a háborús célok közé; de önkormányzatot és önrendelkezési jogot követel a benne élő népek számára és ragaszkodik Olaszország, Szerbia, Románia területi igényeinek kielégítéséhez. Ügy tetszik hát, hogy az antant jókora területeket akar leválasztani a Monarchiáról, de kívánja fennmaradását, a megmaradt kereten belül biztosítva a különböző népek autonóm fejlődését. S annak ellenére, hogy a franciák már ekkor is óvakodtak hasonló nyilatkozatoktól, később a wilsoni pontokra alapozott illúziók határozták meg a közös Monarchiát vagy a független — ám „egy és oszthatatlan” — történelmi Magyarországot átmenteni próbáló konzervatív politikusok, majd pedig a régi álamterület egységét autonóm, föderatív átalakítással biztosítani akaró polgári forradalmárok reményeit és tetteit;, de még azokét is, akik — feladván a területi sérthetetlenség elvét — egy, az önrendelkezési jogra alapozott, igazságos etnikai rendezésben reménykedtek. Ezeknek az illúzióknak lett rabja IV. Károly, Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, de még a szociáldemokrácia is; egyedül a kommunisták voltak kivételek. Ezek az illúziók határozták meg 1918 őszétől az egyébként nagyon is heterogén — és alaposan összezavarodott — közgondolkodást egé508
