Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Kompország katonái. Simonffy András kollázsregényéről beszélget Béládi Miklós, Cseres Tibor, Erényi Tibor, Juhász Gyula és a szerző
tat. Simonffy-Tóth Ernő állandóan visszatérő mondata, hogy ekkor meg ekkor, ezt meg ezt lehetett volna csinálni. Mindig számol, utólag visszatekintve az akkori hónapokra és esményekre azzal, hogy ha ez történt volna, akkor így meg így mentek volna tovább az események, és mindig meg kellett maradnia annál, hogy „ha”... A Kompország katonái ezzel a „ha”-val szembesíti a mai olvasókat és ebből a szempontból is kínál egyáltalán nem lebecsülhető tanulságokat. De elvettem a szót Erényi Tibortól. ERÉNYI TIBOR: Nem, nagyon is alátámasztottad azt, amit mondani akartam, és folytatnám inkább, amit elkezdtél. Azoknak a jelenségeknek az oka, ame- 'yekről előbb te is beszéltél, és itt mások is említették őket, szerintem nyilvánvalóan az, hogy a magyar társadalmi élet, a magyar politikai élet 1944-ben nem jutott el, sőt nagyon is távol volt attól a legalábbis polgári demokratikus szinttől, amely nélkülözhetetlen feltétele lett volna a valóban hathatós cselekvésnek. Magyarország ebben a tekintetben lemaradt, még olyan országok mögött is, amelyekben szintén nem lehetett szó polgári demokráciáról. (Románia sem volt például polgári demokrácia, a királyi Románia, Lengyelország sem volt polgári demokrácia, a szanációs Lengyelország.) Nem alakult ki nálunk egy polgári demokratikus intézményrendszer, nem épült ki egy polgári demokratikus politikai, társadalmi magatartás. Ez a hiánya okozta éppen az olyanfajta embereknek a tragédiáját, mint amilyen Simonffy-Tóth Ernő is volt. PL: Ezek az emberek szinte légüres térbe kerültek. Persze, arra is utalni kell, hogy éreztették káros hatásukat 1918—1920 tragédiái is: a forradalmak leverése, az imperialista rendszer létrehozása és — mindennek következtében — az ellenforradalom hatalomra kerülése.. BÉLÁDI MIKLÓS: Ajánlom, vessék szövegelemzés alá a kötetben közölt Hor- thy-proklamációt, amelyik 1944 október 15-én hangzott el. Ez volt időpont, amikor végül Horthy döntött, és beolvastatta a rádióba a -szöveget, melyet Si- monffy András most közzétesz. Meg kell nézni, hogy ebben a felhívásban voltaképpen miről van szó. Sérelempolitikáról, arról, hogy a német szövetségesek őt ilyen meg olyan módon cserben hagyták, becsapták, nem mondtak neki igazat. A proklamáció voltaképpen „múlt-orientált” szöveg és sem a jelenről, sem a jövőről semmi konkrét, megfogható dolgot nem közöl, hanem továbbmondja a két háború közötti időszak divatos szólamait. Ez a két-három nyomtatott oldalnyi irásmű töményen tartalmazza ennek a korszaknak a vezetőrétegéről alkotott képünket, illetve igazolja azt a képet, amit alkottunk róla: képtelen volt arra, hogy megváltozzék a sorsdöntő pillanatban. A régi sérelempolitikának a szólamai jönnek vissza, a megsértett nagyúr pózából beszél Horthy a németekről és intézi szónoklatát a magyar nemzethez, amelyik akkor nyilván nem arra volt kíváncsi elsősorban, hogy a német hadvezetés legfelső vezérkara milyen csúnyaságokat követett el a magyar szövetségessel szemben. Egyébként Horthy részéről egy morálisan méltányolható lépésnek tekinthető ez a proklamáció, de történeti távlatba beállítva, bizony, ez egy hosszú korszak paródiája is egyúttal. SIMONFFY ANDRÁS: Béládi Miklóshoz tudok kapcsolódni, idegen szó, de nagyon tetszett nékem a múlt-orientált kifejezés említése a Horthy-prokla- mációval kapcsolatban, azt hiszem, hogy — ha irodalomnak, és „fiatal” irodalomnak dolga van, akkor éppen a fordítottja az, a jövőre orientálódást kellene keresnie. Mivel a könyv címe Kompország katonái, maradjunk a katonáknál: hadd fejezzem be azzal, hogy Örkény István felesége, Radnóti Zsuzsa elküldte nekem a Lágerek népének új kiadását1, benne azzal a Stomm-féle dokumentummal, amely a csataterek drasztikusságával mondja el körülbelül ugyanazt: több értelmes parancsot adni nem tudok, tehát kd-ki jusson haza úgy, ahogy tud. Mindezt a háború közepén, télen, jó kétezer kilométerre a Duna-meden40
