Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - Váczy Péter: Az angyal hozta korona (tanulmány)

vánta biztosítani mindönki mással szemben. Amikor azonban atyja halála után elfoglalta a cseh trónt, ünnepélyesen lemondott Magyarországot illető összes jogairól (1305), a magyar koronázási ereklyéket pedig egy vele rokon másik magyar trón- követelőnek, Ottó bajor hercegnek szolgáltatta ki, nehogy azok ellenségének, Anjou Károly Róbertnek kezére jussanak. A cseh király helyesen számított arra, hogy a magyarok csak úgy kaphatják vissza a királyavatáshoz nélkülözhetetlen kellékeket, hőn óhajtott ősi kincseiket, ha Ottót — bármennyire se kívánták — elfogadják királyuknak. Minden jel szerint Vencel semmit sem tartott vissza magának a magyar kincsekből. A Prágában őrzött ún. Szent István kardot biztosan nem ez alkalomból hozták cseh földre. Ugyanis a Rímes Krónika a kardot is megemlíti azon tárgyak közt, melyeket Venceltől szerzett Ottó. Szent István karereklyéjéről is fel kell tennünk, hogy visszakerült az országba, ha nem is a Szent Jobbról élnevezett apátságba, hanem a többi regalia közé Székesfehérvárra. Lasikai Osvát szerint 1480 körül ott őrzik.

Ottó bajor herceg a magyar ereklyék birtokában nagy aggodalommal gondolt magyarországi útjára. Mind a császáriak, mind az Anjou-pártiak szerették volna útját megakadályozni és őt kincseitől megfosztani. A Rímes Krónika szerzője élénk képet fest arról, hogyan rejtette el Ottó a koronát, a jogart és a kardot. Ezt a két utóbbi darabot egy tegeznek látszó tokba süllyesztette, majd lovon útra kelve, oldalára akasztotta. A korona számára külön még egy hordócskát esztergáiyoztatott, hogy útközben higgyék azt, itóka van benne. A magyar krónikás ezt a tokot latinul flasco- nak nevezi s ugyanígy határozza meg szerepét németül az osztrák rímes krónikás: gelich einer flaschen, melyet azonban két kifejezéssel bőrtáskának ír le: ein liderin taschen, vagy der malhen liderin. A két egymástól független leírást úgy kell tehát értenünk, hogy az esztergályozott fatokot kívül bőrrel vonták be.

Ilyen „megtévesztő poggyásszal” indult el veszélyes útjára Ottó herceg bajor csapatával. A morva Brnoból (Brunney Bécsnek (Wiennen) vették útjukat és Enzers- dorfot (Enzestorfe) érintve szerencsésen át is jutottak a Lajtán (Litach), a magyar határon. Itt azonban meglepetés érte őket. Az esetet a magyar krónikás is feljegyezte, a rímes krónikás előadása azonban ennél lényegesen bővebb. Hogy eltereljék magukról a figyelmet, nappal vadásztak s csak éjjel lovagoltak tovább gyors iramban. Így történt, hogy a sötét éjszakában észre sem vették a nyereg kápájára erősített hordócska eltűnését. A sok rázástól a szíjas kötés felbomlott, és a hordócska nemes kincsével együtt a forgalmas közút porába hullott. Nagy lett a riadalom. Nem törődve annak veszélyével, hogy a fellármózott osztrák őrségek fogságába eshetnek, visszafordultak, és megismételve az átkelést a Lajta vizén, az úton egy mérföldmyi távolságra épségben meg is találták a kinccsel telt hordócskát. Örömüknél csak csodálkozásuk volt nagyobb, hiszen a közúton — miiként az osztrák a magyar krónikással egybehangzóan állítja — sdk nép járt ide-oda, nők és férfiak egyaránt anélkül, hogy a kinccsel telt hordócska nekik feltűnt volna.

Amikor a bajorok végre szerencsésen benyargaltak Sopronba (Oedenburc) a nagyhatalmú Iván németújvári grófinak tüstént jelezték érkezésüket. Egykor Vencel, most Ottó pártfogója, miután a jó hírért hálát adott az Úrnak, máris azt. kérdezte a hírvivőktől, hogy a vendégek vajon magukkal hozták-e a koronázási ereklyéket, melyeket annak idején a cseh király vitt el Magyarországból'. Külön érdeklődött a jogar, a korona és a kard iránt, úgy látszik, ezeket tartotta a legfontosabbaknak (Zepter, krone unde swert). Ottót azután Budára (Oven), majd innen Fehérvárra (Wizen- burge) kísérték, ahol annak rendje és módja szerint királlyá kenték és megkoronázták (1305. dec. 6.). A magyarok sohasem lelkesedtek a bajor hercegért. Ha mégis királlyá fogadták, csak azért tették, hogy az ország szent koronáját a többi jelvénnyel együtt visszaszerezzék. Midőn az erdélyi vajdához kérőként beállított, elfogták, a koronát elvették tőle, és csúfosan kiűzték az országból (1307).

Az osztrák és a magyar krónikás előadását érdemes összehasonlítani egymással. A Rímes Krónika szerzője látható örömmel beszéli el mindazt a kalandot, amin Ot- tóéknák át kellett esniük. Bőbeszédűen, az akkor divatozó kalandregények módjára

457