Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Czakó Gábor: Eugémia (novella)
— „Higgadjon, ki nem Sorstól küldetett” — folytatta ugyanolyan barnán, de még melegebben a tanuló. Majolika Adél nem bírt síkraszállni, fölfogta a folyosó fala. — Minek ad maga hangot? — kapaszkodott a zöld olajfestésnek a fehér meszeléstől való elválasztását biztosító sárga csíkban. És a tanuló segített neki! Nem röhögött illendően, hanem föltámogatta! Aztán be az osztályba. A hetes gyorsan föltörülte a vért (közönséges, taknyos orrvér volt), majd jelentett. Utána néhány lógós le akarta kísérni az orvosi szobába a kényeskedő sebesülteket. Leleplezték őket. Az idő haladónak bizonyult ismét, és elkötelezetten támogatta Majolika Adél osztályfőnököt, hogy összeszedje magát. A közösség közben egységesen es határozottan elítélte a rendbontókat, kifejezésre juttatva szilárd elhatározását a béke, az enyhülés, valamint a békés egymás mellett élés elveinek töretlen megvalósítása mellett, síkraszállt a Szent Ilona szigeti kleriko-fasiszta diktatúra ellen; lehetőséget teremtve ezáltal a soron következő napirendi pont megtárgyalására. Adyutcay Bandi ügyére. Elsőként Lüttyöm Zsuzsietta emelkedett szólásra a széleskörű tapasztalatok szintjéről. A közvéleményt képviselte ő. Nyíltan és elvszerűen. Kifejezésre juttatta az osztályérdekeket és törekvéseket. — A mi kis közösségünkben nem nyerhet tanyát az értelmetlen filozofálás, a dekadencia, a szertehullás, a farkastörvényű atomizálódás, az önlevében fővés, a főcsapástól való folytonos eltérés, az oktalan pesszimizmus. Mi leszámolunk a magányosokkal! Adyutcay Bandi minősíthetetlen szemét elfutotta a könny, amint Zsuzsiet- tához fordult: — Ínségemben hozzád fordulok sírással, akarod, hogy jó legyek? — Íme a bizonyíték! — csapott le hatékonyan a kislány. — A mi egészséges közösségünk nem kér a te dekadens pesszimizmusodból, kivet magából, mint növény az okszigént! Megtapsolták. — Nagy ember lesz! — Költő! — Híres! — Szappanreklám! — Örök fiatal! — Tévébemondó! — suttogták hangosan Zsuzsietta környezetében a tanulók. Aztán Bandi ellen fordultak. A vita a leg szilár dalbb nézetazonosságot kifejező egységben folyt. Lerendezték a srácot. — Elegünk van a fogadkozásból! — Mérjük rá a főcsapás irányát! — Nincs helye közöttünk! — Földet rá! — Eljátszotta a tanuláshoz való jogát! — Mars az uralkodó osztályba! — Így az osztályközösség széles tömegei a demokratikus egység platformján. Biz ők nem hajlottak elvtelenül langyos kompromisszumra, amit Majolika Adél borzongva remélt a katedrán. Szavazásra is sor került volna — nem kétséges eredménnyel —, ámde Adyutcay Bandi nem érdemelte volna meg maradéktalanul azt, amiben részesülést nyert, ha nem veszi elejét e szép, demokratikus megnyilvánulásnak. 417
