Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Czakó Gáborral
lók foglalkoztak zenével, irodalommal és így tovább. Ismeretes az is, hogy ez a gyakorlat a civilizáció stagnálásához vezetett. Az európai specializálódás a politikát a társadalmi élet bizonyos területeire szorította vissza. A két gondolkodásforma tárgyai közt csak részleges megfelelés lehetséges. Például a halál, a szerelem, a művészet örök témái, a politika szempontjából irrelevánsak. Az irodalom, vagy inkább a művész és a politika között óhatatlanul fölmerülnek konfliktusok, egyfelől ha az utóbbi beleártja magát a művészet köreibe, másfelől a politika a'bsztraktan létezik, taktikai és stratégiai érdekei által behatá- roltan, amit tovább szűkít az a tény, hogy különböző szintű hivatalnokok által fogalmazódik meg. A hivatalnokot nem rossz értelemben használom, hiszen egy uralomra jutott politikus hivatalban van, profi, ellentétben egy művésszel, aki amatőr, sosincs hivatalban. írtam egy esszécskét Profi és amatőr címmel, aminek az a lényege, hogy az amatőr — a művész — hivatásos forradalmár, aki mindig újat keres, aki az igazságra függeszti a tekintetét és szeretne megállapítani valamit a valóságról. Aki hivatalban van, általában rögződik valamilyen állapothoz, és lehet bármennyire jóindulatú, a hivatala megszabja mozgásának kereteit. Vannak-e fontos íróid? Vannak. Akiket rendszeresen olvasok, ugye olyanokra gondolsz?... A legfontosabb olvasmányom a Szentírás, amit rendszeresen olvasok. Ugyanilyen gyakran olvasom Dosztojevszkijt és Krúdy Gyulát, őket sohasem tudom megunni. És van még egy nagy szerelmem, a kínai klasszikus regény; Vu Cseng En regényét, a Majomkirályt éppen most‘olvastam el másodszor. Nagyon szeretem bennük, hogy olyan vastagok. Még egy olvasmányról, vagy szellemi hatótényezőről kell itt megemlékeznem, mégpedig Csontváryról, aki szerintem minden idők legnagyobb festője volt. Legalább annyi időt töltök Csontváry-képek nézésével, mint valamelyik kedvenc íróm olvasásával. A reprodukciók sajnos borzasztó gyöngék, az ember meg ritkán jut el Pécsre, és a pesti múzeumok sajnos rangon alulinak tartják kiállítani Csontváry-képeiket. Ha eljutok Pécsre, mindig megnézem a Csontváry kiállítást. Azért szeretem ezeket a mestereket, mert a gondolkodásük eltér a mindennapi gondolkodástól, végül is a zseni gondolkodását mutatják. Függetlenül attól, hogy Csontváryt a mai napig nem tartják zseninek, de én Fülep Lajossal értek egyet, aki azt írta egy szerzőnek, aki szerint Csontváry néhány műve meg fogja állni az idő próbáját, hogy a kérdés inkább az, hogy az idő vajon megállja-e az ő próbáját. A mai magyar társadalom, vagy kultúrpolitika még nem állta ki Csontváry próbáját, de még a tekintetét se. Csak szemlesütve tudják fogadni. A logikus gondolkodás okról okra halad. Hátulról tolódik előre és eközben jut új ismeretekre, tehát már bizonyos ismert dolgokból von le következtetést és ennek birtokában lép aztán tovább. Könnyű belátni, hogy ezzel a gondolkodással csak a komputereket utánozhatjuk, vagyis csak olyan dolgokat tudunk megismerni, amit már megismertünk, vagy megismerhettünk volna. A zseni tekintetét az ismeretlenre, talán a ímegismenhetetlenre veti, és ezekbe próbál behatolni, nem törődve azzal, hogy a logika mit diktál. Nem reálpolitikus. Ezért érdekes dolog ezeket a mestereket például a jó művészekkel összevetni, akik okosan és logikusan gondolkodva remek könyveket vagy képeket hozták létre. Ezek a művek, ha úgy tetszik, hibátlanok. A zseniknek a művei viszont hibásak. Csontvárynak vannak gigászi remekművei, mint például a Ten411
