Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Czakó Gáborral
ból is hiányzik a keresztény gondolkodás, az első két parancsnak, a szeretetnek a betöltése. Az európai civilizáció más irányba fejlődött. Végül is nem értik meg az európai civilizáción fölnőtt emberek azokat a gondolatokat, amelyeket a Szentírás tartalmaz. Én nem tartom lehetségesnek a mai magyar viszonyok között azt, hogy a gyerekeknek megtanítsák Krisztusnak azt a vitáját a farizeusokkal, amikor megkérdik tőle, hogy mi a két fő parancs. És akkor ő azt mondja: „Szeresd uradat Istenedet teljes szívedből, teljes telkedből. Szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat”. Nem hiszem, hogy ezt tananyaggá fogják tenni a bibliaoktatásban, de az utolsó vacsora rendelését sem, ami különben gyönyörűen rámutat az európai típusú gondolkodásra. Az apostolok kérdik az Urat, hogy adjon nekik valamit, amiről majd egymásra ismernek. Ezek az apostolok már a római kultúra által megérintett emberék, tehát valami jelvényszerűségre gondolnak, és az Ür azt mondja nekik, hogy arról fogjátok megismerni egymást, hogy szeretitek egymást. Ezeket nem hiszem, hogy tananyaggá lehet tenni a magyar oktatásban, holott az Újszövetségről ezek nélkül a gondolatok nélkül nincs értelme beszélnünk. Említetted, hogy katolikus vagy. Lehet, hogy túlságosan naivnak tűnik, de mégis megkérdezem: vallásosságodnak nem érzed-e hátrányát? Nem. Az ember végül is abban a világban él, amelybe beleszületik. Én ezt az országot szeretem, semmilyen mással el nem cserélném. Természetes, hogy nem értek mindenben egyet az uralkodó ideológiával, de ez nem jelenti azt, hogy én az ideológiát nem vagyok képes tolerálni. Miután szóbakerült már, hogy milyen kevéssé fogékony a magyar szellemi élet a szellemi gondolatra, jellemző, hogy mondjuk a Várkony című könyvemben, amelyben elég kombly teológiai okfejtések vannak, ezt senki sem vette észre. Illetve észrevették, hogy itt vannak bizonyos megfelelések, de a gondolati megfelelésekre senki sem utalt. Végül is azt mondhatom, hogy engem soha senki meg nem támadott azért, mert én ezeket a dolgokat elgondoltam, és ha úgy tetszik, egy ilyen nem divatos gondolkodási rendszernek vagyok a híve. Visszatérve írói munkásságodhoz, mi a véleményed a kritikáról? Szerinted mi a mai magyar kritika szerepe? Nagyon szomorú véleményem van. Már hosszú ideje nem olvasom el a rólam szóló írásokat sem. Ennek igen sok oka van. Az egyik, az úgynevezett átfutási idő, amit mesterségesen földuzzasztottak, és már beláthatatlan idő telik el, amíg egy könyv megjelenik, és általában addigra a szerző már egy teljesen új könyvet írt; vadonatúj hibái vannak és vadonatúj erényei. Ez a kritikát eleve érdektelenné teszi a szerző számára, mert régi dolgokról beszél. A másik dolog pedig az, hogy az irodalom és a kritika teljesen szétszakadt. Amíg figyelemmel kísértem a rólam szóló írásokat, addig talán azért is tettem, mert nem akartam hinni a szememnek. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mondjuk száz írásból legföljebb öt szól arról, amiről én írtam. A többi egészen más könyvről ír. Talán azért, mert a kritikus nem tudja másképpen elmondani a gondolatait, nincs más fórum, ezért megragad egy alkalmat, hogy kifejtse a saját nézeteit. Vesz egy könyvet és ír egy recenziót, vagy egy bírálatot, vagy egy esszét és akkor elmondja a maga véleményét. Persze a szerző ürügyén, de függetlenül 409
